PSG: Draxler és Verratti is Katarban folytatja – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.09.09. 18:22
null
Julian Draxler és Marco Verratti hamarosan egymás ellen is pályára léphet (Fotó: Getty Images)
Két középpályása is Katarba távozhat a Paris Saint-Germainnek, a L'Équipe információi szerint Marco Verratti az Al-Arabival, míg Julian Draxler az Al-Ahlival egyezett meg a személyes feltételeket illetően.

 

Pont kerülhet Marco Verratti ügyének végére, a középpályás hosszas vívódás után Katarba távozhat a Paris Saint-Germainből – írja a L'Équipe. Az olasz játékos korábban is el szeretett volna igazolni Párizsból, azonban az akkori ügynöke szerint a klub megfélemlítette, hogy maradjon. A francia lap úgy tudja, hogy a PSG már pár napja megegyezett a katari Al-Arabival, amely most a játékossal is dűlőre jutott, csak az orvosi vizsgálatok vannak hátra.

Nem Verratti az egyetlen, aki távozhat a francia fővárosból, ugyanis egy szintén katari klub, az Al-Ahli mindenben megegyezett Julian Draxlerrel, aki az elmúlt idényt a portugál Benficában töltötte kölcsönben.

 

Legfrissebb hírek

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
10 órája

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
2025.03.27. 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54
Ezek is érdekelhetik