90 euróért árulja a mezeit a francia negyedosztályú klub

Vágólapra másolva!
2024.08.28. 13:15
A Bordeaux legutóbb a Southampton ellen lépett pályára (Fotó: Getty Images)
A hatszoros francia bajnok Bordeaux 90 euróért, azaz 35 ezer forintért árulja az új idénybeli mezeit. Az egykori patinás klub költségvetési gondok miatt a negyedosztályban szerepel

A Girondins Bordeaux hatszoros francia bajnok, négyszeres Francia Kupa-győztes, továbbá háromszoros Ligakupa-győztes csapat. A francia együttes a mögöttünk hagyott idényt a másodosztály 12. helyén zárta, ami a klub történetének legrosszabb eredménye. 

A Bordeaux 2022-ben esett ki a Ligue 1-ből, már akkor is az a veszély fenyegette, hogy a harmadosztályba irányítják át, akkor megoldódott a helyzet, de nem sokáig. Gérard López tulajdonos az angol Liverpoolt is működtető Fenway Sports Grouppal is tárgyalt, sikertelenül. A Bordeaux képviselői ezt követően jelentették be, hogy félprofikként folytatják a jövőben. Ennek értelmében a játékosok szerződéseit is felbontották.

A klub végül nem a harmadik vonalban, hanem a negyedosztályban szerepel. Ennek ellenére, vagy pont az anyagi gondok miatt, a szurkolóknak alaposan bele kell nyúlniuk a zsebükbe, ha a csapat hivatalos mezét szeretnék megvásárolni. A Bordeaux hazai és vendég meze 90 euróba, azaz átszámítva 35 ezer forintba kerül.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik