A francia negyedosztályba szerződhet a Liverpool korábbi csatára

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 13:42
Andy Carroll a francia negyedosztályba visszasorolt Bordeaux-nál folytathatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint Franciaországon belül vált klubot a másodosztályú Amiens-től távozó angol támadó, Andy Carroll, aki a negyedosztályba visszasorolt Girondins Bourdeaux-ban folytathatja pályafutását.

Megírtuk, hogy a másodosztályba a korábbi években kieső Girondins Bordeaux a nyár folyamán került nehéz gazdasági helyzetbe, s bár a Liverpoolt is tulajdonló Fenway Sports Group tárgyalt a klub esetleges megvásárlásáról, végül kihátrált az üzletből. Ezt követően a Bordeaux csődöt jelentett és csak a francia negyedosztályban indulhatott az új kiírásban.

Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések arról számoltak be, hogy a Bordeaux egy korábbi Liverpool-játékossal, a Newcastle Unitednél, a West Hamnél, a Readingnél és a West Bromwichnál is megfordult Andy Carroll-lal erősítheti meg keretét.

A kilencszeres angol válogatott támadó tavaly nyáron állt légiósnak, s igazolt a Readingtől a francia másodosztályban érdekelt Amiens SC-hez, melynek színeiben 35 mérkőzésen négy gólig és egy gólpasszig jutott az előző kiírásban, míg az új idényben négy meccsen mindössze 151 perc jutott neki (egyszer volt kezdő), ezért úgy döntött, hogy távozik.

A francia L’Équipe most arról számolt be, hogy a Girondins tulajdonosa, Gérard López a Sud Oestnek adott minapi interjújában arról beszélt, hogy a héten olyan játékosok érkezését jelentik be, akiknek alapesetben semmi dolguk a francia negyedosztályban – közülük az egyik a kilencszeres angol válogatott csatár, Andy Carroll.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik