Egy félidő alatt lerendezte a PSG a Marseille-t

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 22:52
A PSG könynedén nyert a Marseille vendégeként (Fotó: Getty Images)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 9. fordulójában a Paris Saint-Germain 3–0-ra nyert a hetven percen át emberhátrányban játszó Marseille otthonában.

 

A PSV ellen a hétközben 1–1-es döntetlent játszó PSG a bajnokságban a harmadik helyen álló Marseille vendégeként lépett pályára. A fővárosiak Joao Neves révén már a hetedik percben megszerezték a vezetést. A húszadik percben a Marseille emberhátrányba került, Amine Harit kapott egyből pirosat a Marquinhos ellen elkövetett durva belépőért.

A PSG nem sokkal később tovább növelte előnyét, egy ártalmatlan beadásba Leonardo Balerdi ért bele úgy, hogy az a saját kapujában kötött ki. A félidő végén Ousmane Dembélé lőtt éles szögből, Geronimo Rulli elsőre hárított, a kipattanó Dembéléhez pattant, a francia szélső középre adta, Bradley Barcola pedig közelről az üres kapuba passzolt.

A második játékrészben sem lassított a PSG, egymás után jöttek a veszélyes helyzetek, újabb gól azonban már nem jött. A PSG 3–0-ra nyert és továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot.

FRANCIA LIGUE 1
9. FORDULÓ
Vasárnap
Marseille–PSG 0–3 (Neves 7., Balerdi 29. – öngól, Barcola 40.)
Kiállítva: Harit (20. – Marseille)

Korábban
Lyon–Auxerre 2–2 (Mikautadze 45+5. 62. – az elsőt 11-esből, ill. Diomande 47., H. J. Traore 72.)
Montpellier–Toulouse 0–3 (Aboukhlal 5., 8., King 27.)
Kiállítva: Savanier (51. – Montpellier)
Nice–Monaco 2–1 (Guessand 45+1., Laborge 71., ill. Embolo 39.)
Kiállítva: Vanderson (45+3. – Monaco)
Strasbourg–Nantes 3–1 (Andrey Santos 17., 57., Bakwa 73., ill. Guirassy 83.)

Pénteken játszották
Rennes–Le Havre 1–0 (A. Gómez 54.)
Kiállítva: Opéri (90+6. – Le Havre)
Szombaton játszották
Angers–Saint-Étienne 4–2 (Abdelli 7., Aholou 39., Niane 69. – 11-esből, B. Dieng 90+3., ill. Davitasvili 15., 57. – az elsőt 11-esből)
Reims–Brest 1–2 (Okumu 29., ill. Faivre 4. – 11-esből, M. Baldé 18.)
Lens–Lille 0–2 (J. David 90+8. – 11-esből, Bayo 90+11.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Paris SG

9

7

2

28–8

+20

23

2. Monaco

9

6

2

1

15–6

+9

20

3. Marseille

9

5

2

2

21–11

+10

17

4. Lille

9

5

2

2

15–8

+7

17

5. Lens

9

3

5

1

9–6

+3

14

6. Reims

9

4

2

3

16–14

+2

14

7. Lyon

9

4

2

3

16–14

+2

14

8. Nice

9

3

4

2

18–9

+9

13

9. Strasbourg

9

3

4

2

19–17

+2

13

10. Brest

9

4

1

4

13–15

–2

13

11. Rennes

9

3

2

4

13–12

+1

11

12. Nantes

9

2

4

3

11–12

–1

10

13. Auxerre

9

3

1

5

13–18

–5

10

14. Toulouse

9

2

3

4

10–11

–1

9

15. Angers

9

1

4

4

10–16

–6

7

16. Saint-Etienne

9

2

1

6

8–24

–16

7

17. Le Havre

9

2

7

7–20

–13

6

18. Montpellier

9

1

1

7

8–29

–21

4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik