Ezt is megéltük: arab befektetőkkel menekül a kizárás elől a Lyon

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2025.01.30. 13:27
Legalább a Botafogónak megy (Fotó: AFP)
Ezen a télen is kiélvezhetjük az évszak örömeit, ezek közé tartozik a futballvilág átigazolási időszaka. A nyártól eltérően ilyenkor nem dőlnek meg sorra a rekordok, de a januári időszak remek lehetőség arra, hogy egy-két-három poszton megerősítsék a keretüket a csapatok, illetve az oda nem férő játékosoknak új kenyéradót keressenek. A hagyományoknak megfelelően a Premier League után a Serie A-val folytattuk a második kört, rövid angliai kitérő után a Ligue 1-ben folytatjuk, és zárjuk is azt.

 

Már a nyáron is kiszorította az OLYMPIQUE LYON a francia körképünkből az Olympiue Marseille-t, és most is ez történt: akkor jó 150 millió euróért érkezett Moussa Niakhaté, Ernest Nuamah, Orel Mangala, Zsorzs Mikautadze, Szaid Benrahma, Abner, Mama Baldé, Tanner Tessmann, Jordan Veretout, Duje Caleta-Car és kölcsönbe a Wilfried Zaha, Warmed Omari kettős; illetve az ambiciózus tulajdonos, John Textor brazíliai csapata, a Botafogo számára megvette 19.5 millió euróért az argentin középpályást, Thiago Almadát úgy, hogy már akkor tudták a bennfentesek, hogy a játékos januárban kölcsönbe Lyonba kerül. 

Ez meg is történt, az akkori brazíliai vételi rekorder megérkezett Franciaországba, jött vele kölcsönből vissza a volt válogatott kerettag bekk, Adryelson (azonnal kölcsönadták az Anderlechtnek, vételi opcióval, ő az OL és a Botafogo közös tulajdona) illetve a szélső Jeffinho, akit két éve a Botafogo alaposan túlárazva, tízmillió euróért eladott a Lyonnak, az azonnal visszaadta kölcsönbe – most a visszatérés után pár nappal 5.3 millióért megvette a brazíliai leánycég az OL-től. 

Fontos kiemelni a kölcsön tényét: a klubnak anyagi gondjai miatt nem lehet januárban játékost igazolnia!

A világbajnok Almada azonban egy teljesen más Lyonhoz érkezett, mint azt nyáron tervezte: a klub adóssága 50 millió euróval összesen 508 millió euróra nőtt, a francia futballklubok pénzügyi szabályozója, a DNCG a regisztrációt is nehezen adta meg a futballistának, egyebekben előírta, hogy tavaszig 175 millió euró extra, plusz bevételt kell felmutatnia a klubnak, aztán rendezni a teljes tartozást, különben kizárják őket az élvonalból, és visszasorolják az OL-t a másodosztályba. 

Aki ismeri Textor nyilatkozatait, sejti, miket vágott a hatóság fejéhez az amerikai üzletember, de a visszavágás elegáns volt.

„Textor úr kijelentései azt mutatják, hogy nem érti a francia professzionális labdarúgás pénzügyi szabályait. Sok időt töltöttünk a klub vezetőinek meghallgatásával, tájékoztatásával és a kérdések megválaszolásával. Csapatunk arra törekedett, hogy elmagyarázza a törvényeket és előírásokat, és tisztázza az elvárásokat. Sajnáljuk, hogy e példátlan támogatás ellenére Textor úr továbbra is megpróbálja azt a benyomást kelteni, hogy a DNCG félreértette az ő üzleti modelljét, és igazságtalanul bánt az OL-lel. Felszólítjuk Textor urat, hogy összpontosítson az egészséges pénzügyi helyzet helyreállításához szükséges intézkedések végrehajtására” – így a DNCG elnöke, Jean-Marc Mickeler. Majd hozzátette: „viselkedjen komolyan – a francia futball komoly befektetőket érdemel, akik tiszteletben tartják annak intézményeit, és elkötelezettek az együttműködés és az átláthatóság iránt”.

A DNCG ugyanakkor elutasította pár francia csapat óvását, és megengedte Almada regisztrációját.

Textor szokásos módon összerúgta a port a szövetség vezetői mellett a PSG-vel is, az ok most a közvetítési jogok értékesítése volt. A PSG szóvivője így reagált a keresetlen szavakra: „Nagy kár, hogy az előkelőséget és az eleganciát nem lehet megvásárolni, mert ez megakadályozta volna Textor urat abban, hogy hülyét csináljon magából az elnökünkről, a klubunkról és a szurkolóinkról írt durva és hamis megjegyzéseivel”. 

De ennyit a klubtulajdonosok víg mulatságairól, evezzünk ki a transzferóceánra: Textor nyelt egyet, kettőt, sokat, majd nekilátott előteremteni a pénzt: a 24 éves középpályást, a saját nevelésű Maxence Caqueret-t nem vezényelte át angliai érdekeltségébe, a Crystal Palace-ba, hanem 15 millióért eladta a Comónak, a keveset játszó, de három bajnokiján két gólt szerző nigériai éket, Gift Orbant 9 millióért eladta a Hoffenheimnek (tavaly 14 millióért vették), a sokszoros portugál válogatott kapust, Anthony Lopest elengedték ingyen a Nantes-hoz (ő évi 4.2 millió eurót keresett bruttóban, majdnem annyit, mint a két másik eladott futballista együtt), a hárommillióért kölcsönvett Wilfried Zahát visszaküldték a Galatasarayhoz (csak perceket játszott), kölcsönadták az U19-es válogatott szűrőt, Mahamadou Diawarát.

És folytatódik az exodus…

Mikautadze „kikiáltási ára” 30 millió euró, a Galatasaray, az AS Roma, az Everton és a Bayer Leverkusen is figyeli a licit állását, a csatár a rómaiak ajánlatát visszautasította. A balszélső Benrahmáért 15 milliót ad a szaúdi NEOM (12+3-as felosztásban), őt ennél többért vették, és gyakran vetik be. Kedden átesett az orvosi vizsgálatokon a másodosztályú csapatnál. A szaúdiak elsőre hétmilliót kínáltak érte, de kosarat kaptak, a 3 milliós opciót a francia sajtó szerint nagyon könnyű lesz lehívni.

Pár éve még a legnagyobb ígéretek egyike volt a támadó középpályás Rayan Cherki, most az elnökétől ígéretet kapott, 22.5 millióért távozhat januárban – nyilván Párizsba csak jelentős felárral. 

Kérője még az Atalanta, a Napoli, a Tottenham, a Chelsea, a West Ham, a Leverkusen, a Liverpool, a Galatasaray, a Manchester United, az Arsenal, a Dortmund és a Bayern München is.

A TOP 20-ban: előkelő helyen a Deloitte listáján

Ernest Nuamah, a fiatal szélső a Foot Mercato szerint közel áll az Evertonhoz, közel 30 millióért vették Textor belga csapatától, a Molenbeektől, de nem alapember. A nyáron majdnem eladták a Fulhamnek, átesett az orvosi vizsgálatokon, ám visszalépett, könnyek között, most 20 millió lehet a vételár.

Nemanja Matics már 36 éves, ő a kereseti rekorder, évi 6 millió euróval (éppen ennyit kap Alexandre Lacazette is), az Ipswich Town és a Como is csábítja, utóbbi már edzői feladatokkal is „megkínálva”, és hivatalosan is rákérdezve a vételárra – a 30 esztendős Corentin Tolisso kérője a Brighton és a Trabzonspor, az amerikai szűrőt, a nem sok lehetőséget kapó Tessmannt a Torino és a Lazio is visszavinné a Serie A-ba. Az U21-es válogatott szélsővédő, Kumbedi az Ajax kiszemeltje, írja a De Telegraaf.

A L’Équipe megtudta a minap, hogy a Zenit 33+2 milliót kínált Luiz Henrique-ért a Botafogónak – a csatár játékjoga az OL-é! Az átigazolás közben megtörtént, a szélsőt tavaly januárban 16 millióért vették a Betistől, azóta hatszor szerepelt a válogatottban, két gólt is vágott, adott egy gólpasszt is. Ugyanakkor árnyalja az ügyet, hogy az orosz csapat tízmillióért beszámolta a vételárba a szélsőt, Artur Victor Guimaraest, illetve 20 millióért Wendelt, tehát korántsem bombaüzlet, ahogyan azt elsőre sejteni lehetett… Luiz Henrique egyébként Lyonban kötött volna ki, ha nincs a fenti eltiltás, a vételárára még visszatérünk.

AJÁNLÓ. Pénzszóró SuperGroup: elkezdődött az új korszak?

Le Parisien-információ, hogy a Chelsea a február harmadiki zárás előtt megvenné a 17 éves csatárt, Enzo Molebét, aki pár percet játszott eddig a profik között – okos húzás lenne kölcsönadni őt a Chelsea itteni leánycsapatának, a Strasbourgnak. Cherki mellett bekerült a félidény álomcsapatába Nicolás Tagliafico is, a védőt leigazolná a transzferhajrában a Real Madrid többek szerint is, bár a Marca szerint inkább nyári célpont.

Visszatérhet a télen a megsérült Orel Mangala, akit 17.5+3 milliós opcióval adtak kölcsön az Evertonnak (Textor ezt a klubot is szerette volna megvenni), miután 35.1 millióért megvették a Nottinghamtől – semmiképpen sem lesz ebből bombaüzlet, a szűrő ebben az idényben már nem lesz bevethető. Korábban biztosnak tűnt az opció lehívása, nem tudni még, mennyiben változtat ezen a nagyon súlyos sérülés.

Érzelmes búcsú

Hogy addig se unatkozzanak, a kínos kupabúcsú után Textor menesztette a csapat edzőjét, Pierre Sage-t, a szurkolók és a játékosok tiltakozása ellenére (de még José Mourinho is megdicsérte a minap, majd kiállt mellette: „Sok olyan tulajdonos és elnök van mostanában, akik semmit sem értenek a futballból”), az utód a jelek szerint Paulo Fonseca lesz, két és fél évre ír alá a stábjával. 

Sage alatt összességében nem ment azért rosszul a csapatnak, az Olympique „a megszerezhető pontok” 57 százalékát bezsebelte, nála jobban Lyonban a XXI. században csak Gérard Houllier (64 %) és Alain Perrin (63.6 %) teljesített.

Jó hírt is bejelentett ugyanekkor Textor: cége, az Eagle Football Groupe 83 millió eurót tett a klub számlájára. Igaz, ebben benne vannak az átigazolási nyereségek, némi részvényvásárlás, forgótőke-elszámolás és az eladásokkal megspórolt ötmillió eurónyi bér. Kicsit boncolgatva az összeget: a konkrét Textor-befizetés nulla euró, ÁFÁ-val együtt, de beszállt 21.3 millió euróval a klubba az OL női csapatának tulajdonosa, Textor egyik üzlettársa, az amerikai Michele Kang az YMK Holdingson, egy hongkongi cégen keresztül; Orban után egymillió eurót biztosan kapnak még, kétmillió a bónusz, Caqueret után 1.5 millió jöhet – és Luiz Henrique a teljes vételárral, 33 millió euróval szerepel!

Az edzőközpont „eladása” (pontosabban a lemondás a bérleti jogról) még 20 millió eurót hozhat, Textor meglebegtette, hogy a Sportsbank befektetési alap 240 millióval szállna be a Textor-üzembe, illetve eladná az üzletember a Crystal Palace a tulajdonában lévő 45 százalékát, ez szintén 200 millió euró fölötti összeg. A vevő ebben az esetben szintén a futballvilágból jól ismert vezetők által irányított, főleg emirátusokbeli pénzt mozgató Sportsbank lenne, ám Textor cége kapott egy kecsegtető szaúdi ajánlatot is.

Textor egyelőre csak egy dologban biztos: belőle nem lesz Joe Da Grosa. Hogy kicsoda Da Grosa? Az amerikai üzletembert nagyon jól ismerik Bordeaux-ban…

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI
2024 NYARA

ANGERS SCO
ÉRKEZETT: 
TÁVOZOTT: Joseph Lopy (Pau, ingyen)
Kölcsönbe: Lois Diony (Bandirmaspor)

AJ AUXERRE
ÉRKEZETT: Fredrik Oppegard (PSV, 500 000 euró)
Kölcsönbe: Han-Noah Massengo (Burnley)
TÁVOZOTT: Théo Pellenard (Laval, ingyen), Rayan Raveloson (Young Boys, 1 500 000 euró)

STADE BREST 29
ÉRKEZETT: Justin Bourgault (Concarneau, ingyen)
Kölcsönből vissza: Lilian Brassier (Marseille)
TÁVOZOTT: 
Kölcsönbe: Axel Camblan (Valenciennes), Lilian Brassier (Rennes)

LE HAVRE AC
ÉRKEZETT: Ahmed Hasszan (Rio Ave, ingyen), Fodé Ballo-Touré (Milan, i.), 
Kölcsönbe: Mahamadou Diawara (Lyon), Junior Mwanga (Strasbourg)
TÁVOZOTT: Christopher Operi (Basaksehir, 2 500 000), Steve Ngoura (Cercle Bruges, 2 300 000), Usszama Targallin (Feyenoord, 450 000), Samuel Grandsir (Caen, i.), Yoann Salmier (Clermont Foot, i.)
Kölcsönbe: Paul Argney (Francs Borains)

RC LENS
ÉRKEZETT: Goduine Koyalipou (CSZKA Szófia, 2 000 000), Mathew Ryan (Roma, 800 000), Nidal Celik (FK Szarajevo, 2 500 000), Andrija Bulatovics (Buducsnoszt Podgorica, 2 000 000)    
Kölcsönbe: Juma Bah (Manchester City), Jeremy Agbonifo (Häcken)
TÁVOZOTT: Brice Samba (Rennes, 14 000 000), Jimmy Cabot (visszavonult), Abdukodir Khusanov (Manchester City, 40 000 000)
Kölcsönbe: Sidi Bane (Annecy), Ismaëlo Ganiou (Padova), Kevin Danso (Tottenham), Andrija Bulatovics (Buducsnoszt Podgorica)

LILLE OSC 
ÉRKEZETT: 
Kölcsönbe: Chuba Akpom (Ajax)
TÁVOZOTT: Akim Zedadka (Piast Gliwice, i.)
Kölcsönbe: Ousmane Touré (Valenciennes), Rafael Fernandes (Rangers), Mohamed Bayo (Antwerpen)

OLYMPIQUE LYON
ÉRKEZETT: 
Kölcsönbe: Thiago Almada (Botafogo)
Kölcsönből vissza: Adryelson (Botafogo)
TÁVOZOTT: Maxence Caqueret (Como, 15 000 000), Gift Orban (Hoffenheim, 9 000 000), Jeffinho (Botafogo, kölcsön után végleg, 5 300 000), Florent Sanchez (Orléans), Anthony Lopes (Nantes, ingyen)
Kölcsönbe: Adryelson (Anderlecht), Mahamadou Diawara (Le Havre), Justin Bengui (Jedinsztvo Ub), Szaid Benrahma (NEOM)
Kölcsönből vissza: Wilfried Zaha (Galatasaray)

OLYMPIQUE MARSEILLE
ÉRKEZETT: Luiz Felipe (Al-Ittihad, i.), Amin Guiri (Rennes, 19 000 000), Amar Dedic (RB Salzburg, 1 500 000)
Kölcsönbe: Iszmaël Bennaszer (Milan, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Pau López (Girona)
TÁVOZOTT: Enzo Sternal (Anderlecht, 500 000), Elye Wahi (Eintracht Frankfurt, 26 000 000)
Kölcsönbe: Emran Soglo (Sturm Graz), Francois Mughe (Kallithea), Pau López (Toluca), Bamo Meité (Montpellier), Ismaël Koné (Rennes, 1 000 000)    
Kölcsönből vissza: Lilian Brassier (Brest)

AS MONACO
ÉRKEZETT: Mika Biereth (Sturm Graz, 13 000 000)
Kölcsönbe: Moatasem Al-Musrati (Besiktas, 1 000 000)
TÁVOZOTT: Eliot Matazo (Hull City, 2 000 000)

MONTPELLIER HSC
ÉRKEZETT: Nicolas Pays (Le Puy Foot, i.)
Kölcsönbe: Andy Delort (Alzsier), Bamo Meité (Marseille)
TÁVOZOTT: Akor Adams (Sevilla, 5 500 000), Arnaud Nordin (Mainz, 1 000 000), Musza Tamari (Rennes, 8 000 000), Gabriel Bares (Burgos, i.)

FC NANTES
ÉRKEZETT: Anthony Lopes (Lyon, ingyen), Francis Coquelin (egyesület nélküli)
Kölcsönbe: Saidou Sow (Strasbourg), Jean-Kévin Duverne (Kortrijk), Meschack Elia (Young Boys)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Ignatius Ganago (New England Revolution), Jean-Philippe Gbamin (Zürich, i.), Jean-Kévin Duverne (Kortrijk)

OGC NICE
ÉRKEZETT: 
Kölcsönbe: Baptiste Santamaria (Rennes)
Kölcsönből vissza: Aliou Baldé (Bochum)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Aliou Baldé (Lausanne), Rares Ilie (Catanzaro), Issiaga Camara (Dijon)

FC PARIS SAINT-GERMAIN
ÉRKEZETT: Hvicsa Kvarachelia (Napoli, 70 000 000)
Kölcsönből vissza: Cher Ndour (Besiktas)
TÁVOZOTT: Xavi Simons (RB Leipzig, kölcsön után végleg, 50 000 000), Cher Ndour (Fiorentina, 5 000 000), Juan Bernat (Villarreal, kölcsön után végleg, i.)
Kölcsönbe: Randal Kolo Muani (Juventus, 3 600 000), Milan Skriniar (Fenerbahce), Marco Asensio (Aston Villa)

STADE REIMS
ÉRKEZETT: Malcolm Jeng (Sirius, 2 500 000), John Patrick (Getafe B, 1 200 000), Szekine Hiroki (Kasiva Reysol, 650 000), Mory Gbane (Gil Vicente, 5 000 000), Jordan (Union Berlin, 4 500 000)
TÁVOZOTT: Emmanuel Agbadou (Wolverhampton, 20 000 000), Marshall Munetsi (Wolverhampton, 18 000 000)
Kölcsönbe: Maxime Busi (NAC), Thibault De Smet (Paris FC), Amine Salama (Torino, 200 000)

FC STADE RENNES
ÉRKEZETT: Seko Fofana (Al-Naszr, 20 000 000), Brice Samba (Lens, 14 000 000), Furuhasi Kjogo (Celtic, 12 000 000), Anthony Rouault (VfB Stuttgart,13 000 000), Musza Tamari (Montpellier, 8 000 000), Kazeem Olaigbe (Cercle Bruges, 5 250 000), Ayanda Sishuba (Hellas Verona, 500 000), Wilson Samaké (Rennes B)
Kölcsönbe: Ismaël Koné (Marseille, 1 000 000), Lilian Brassier (Brest)
Kölcsönből vissza: Jérémy Jacquet (Clermont Foot)
TÁVOZOTT: Jota (Celtic, 10 000 000), Amine Gouiri (Marseille, 19 000 000), Arthur Theate (Eintracht Frankfurt, kölcsön után végleg, 13 000 000)
Kölcsönbe: Henrik Meister (Pisa), Baptiste Santamaria (Nice), Albert Grönbaek (Southampton), Glen Kamara (Al-Sabab), Abdelhamid Ait Budlal (Amiens), Leo Östigard (Hoffenheim)

AS SAINT-ÉTIENNE
ÉRKEZETT: 
Kölcsönbe: Irvin Cardona (Augsburg), Maxime Bernauer (Dinamo Zagreb)
TÁVOZOTT: Mathis Amougou (Chelsea, 15 000 000), Thomas Monconduit (Amiens, i.), Mathieu Cafaro (Paris)
Kölcsönbe: Ayman Aiki (Bastia)

RC STRASBOURG ALSACE
ÉRKEZETT: Abdoul Ouattar (Strasbourg B)
Kölcsönbe: Andrew Omobamidele (Nottingham Forest), Valentín Barco (Brighton), Samuel Amo-Ameyaw (Southampton)
Kölcsönből vissza: Patrick Ouotro (Martigues), Aboubacar Ali Abdallah (Nimes), Dany Jean (Rodez)
TÁVOZOTT: 
Kölcsönbe: Robin Risser (Red Star), Milos Lukovics (Heerenveen), Aboubacar Ali Abdallah (Torreense), Saidou Sow (Nantes), Dany Jean (Torreense), Junior Mwanga (Le Havre), Jérémy Sebas (Bastia), Patrick Ouotro (Seraing), Marvin Senaya (Lausanne)
Kölcsönből vissza: Caleb Wiley (Chelsea)

FC TOULOUSE
ÉRKEZETT: 
Kölcsönből vissza: Oliver Zandén (Randers), Kjetil Haug (Odds BK), Ibrahim Cissoko (Plymouth Argyle)
TÁVOZOTT: Oliver Zandén (Brommapojkarna), Denis Genreau (Deportivo La Coruna, i.)
Kölcsönbe: Álex Domínguez (Eibar), Ibrahim Cissoko (Sheffield Wednesday)

Vastaggal az elmúlt hét történései.

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
6 órája

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Sallai mellől eladták Zahát és Zijest is, de új vetélytársat kapott

Minden más foci
2025.02.18. 11:36

Hiába küzdöttek nagyot, kikaptak Negóék a Nice-től

Francia labdarúgás
2025.02.16. 22:50

Kiütéses győzelemmel zárta le rossz sorozatát a Lyon

Francia labdarúgás
2025.02.09. 17:14

Pogba hajlandó viszonylag kevés bérért is aláírni a Marseille-hez

Francia labdarúgás
2025.02.07. 19:03

Gúzsba kötve az FC Barcelona, az Atlético és a Real Madrid – egymillió eurós magyar játékos a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 15:51

Mumustól Marmusig – Bayer, Bayern, Frankfurt, ki nyerte a transzferversenyt?

Német labdarúgás
2025.02.07. 11:32
Ezek is érdekelhetik