A Le Havre – soraiban a vasárnapi mérkőzést végigjátszó magyar válogatott Loic Negóval – ezúttal sem tudott lendületet venni; Ludovic Ajorque közeli, lesipuskás lövéssel gólra váltotta a Brest első félidei fölényét (VIDEÓ ITT!), és a szünet után a vendégek meg is őrizték előnyüket. A Brest kilábolt a hullámvölgyből, a legutóbbi öt bajnokijából már a negyediket nyerte meg, eközben a Le Havre hetes nyeretlenségi szériát cipel.
Negóék ráadásul visszacsúsztak az utolsó helyre, mert az eddigi sereghajtó, a Montpellier fellángolása nem csak a Monaco elleni múlt heti mérkőzésre szólt. Jean-Louis Gasset csapata vasárnap hátrányba került Toulouse-ban, de képes volt gyorsan egyenlíteni, és a 19 éves Othmane Maamma hajrábeli fejesével meg is fordította a meccset (VIDEÓ ITT!).
Ebben a bajnoki idényben a Nantes most először nem vesztett el olyan hazai bajnoki mérkőzést, amelyen hátrányba került; a „kanárik” kulcsembere, Moses Simon ezúttal előkészítő volt, a 90. percbeli egyenlítő gólt Mosztafa Mohamed fejelte (VIDEÓ ITT!). A Lyon csupán egyet nyert meg az idei hat tétmeccséből, ilyen gyenge évkezdése 1980 óta nem volt.
Az Angers megnyerte az előző három meccsét, jó formában érkezett Lensba, de sorozata megszakadt, Przemyslaw Frankowski közeli lövésével nyertek a hazaiak (VIDEÓ ITT!).
A Marseille hétfordulónyi veretlenségből meríthetett erőt a késő esti nizzai meccs előtt, de már a 7. percben rosszra fordultak a dolgai: Lilian Brassier kétszer is az ellenfélhez ügyetlenkedte a labdát, és Evann Guessand gólig vitte az akciót (VIDEÓ ITT!). A második játékrész elején Mohamed-Ali Cho is góllal fejezett be egy ellencsapást, és a hazaiak szervezett védekezéssel megőrizték előnyüket. A legutóbbi öt olyan bajnoki mérkőzésen, amelyen szegény Brassier tagja volt a kezdő tizenegynek, az OM csupán egy pontot szerzett.
FRANCIA LIGUE 1
19. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Le Havre–Brest 0–1 (Ajorque 25.)
Nantes–Lyon 1–1 (Mosztafa Mohamed 90., ill. Nuamah 10.)
Lens–Angers 1–0 (Frankowski 49.)
Toulouse–Montpellier 1–2 (Cásseres 59., ill. Sagnan 62., Maamma 83.)
Nice–Olympique Marseille 2–0 (Guessand 7., Cho 51.)
A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
Szombat
Monaco–Rennes 3–2 (Akliouche 15., Biereth 52., Golovin 56., ill. Nagida 45+1., Gouiri 67.)
Strasbourg–Lille 2–1 (Andrey Santos 70., Emegha 74., ill. Sahraoui 8.)
Paris SG–Reims 1–1 (O. Dembélé 47., ill. Nakamura 56.)
Péntek
Auxerre–Saint-Étienne 1–1 (H. J. Traoré 27., ill. Stassin 45.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Paris SG | 19 | 14 | 5 | – | 49–17 | +32 | 47 |
2. Marseille | 19 | 11 | 4 | 4 | 40–23 | +17 | 37 |
3. Monaco | 19 | 10 | 4 | 5 | 32–22 | +10 | 34 |
4. Nice | 19 | 9 | 6 | 4 | 38–25 | +13 | 33 |
5. Lille | 19 | 8 | 8 | 3 | 29–19 | +10 | 32 |
6. Lyon | 19 | 8 | 6 | 5 | 30–23 | +7 | 30 |
7. Lens | 19 | 8 | 6 | 5 | 23–18 | +5 | 30 |
8. Brest | 19 | 9 | 1 | 9 | 29–31 | –2 | 28 |
9. Strasbourg | 19 | 7 | 6 | 6 | 33–31 | +2 | 27 |
10. Toulouse | 19 | 7 | 4 | 8 | 20–21 | –1 | 25 |
11. Auxerre | 19 | 6 | 5 | 8 | 25–29 | –4 | 23 |
12. Reims | 19 | 5 | 7 | 7 | 25–27 | –2 | 22 |
13. Angers | 19 | 6 | 4 | 9 | 21–28 | –7 | 22 |
14. Nantes | 19 | 3 | 9 | 7 | 22–29 | –7 | 18 |
15. Saint-Etienne | 19 | 5 | 3 | 11 | 18–39 | –21 | 18 |
16. Rennes | 19 | 5 | 2 | 12 | 26–30 | –4 | 17 |
17. Montpellier | 19 | 4 | 3 | 12 | 20–44 | –24 | 15 |
18. Le Havre | 19 | 4 | 1 | 14 | 14–38 | –24 | 13 |