Szervezettség válogatott szinten

Írta: baryÍrta: bary

Dárdai Pált, ha nem nevezik ki ideiglenesen kapitánynak, soha nem kezdek gondolkodni azon, hogy mi a szervezett futball.

Mitől szervezett a futball?

Jó nekünk az, ha szervezett a futballunk?

Számos kérdés vetődött fel bennem, amire, magam is keresem a választ.

Ha fellapozzuk az újságokat Dárdai kinevezését követően, mindenképpen megállapíthatjuk, hogy hendikeppel indult más szövetségi kapitányokkal szemben. Még csak edzést sem tartott, de már mindenki a szervezettségről, a mentalitásról kezdett beszélni. Bedobta a szervezettséget a magyar futball állóvizébe, és már rá is haraptunk.

És elhittük neki egy mérkőzésig. Aztán láttuk a „szervezettséget” a Feröer ellen.

De mit ért ő azon, hogy szervezett a válogatott?

Más kapitányok regnálása idején szervezetlen volt a nemzeti csapatunk?

Dárdait amellett, hogy egy makulátlan „pali”, a német mentalitás, a szervezett futball, a „van tartása a csapatnak” kifejezések már - már glóriaként lengik körül, úgy, hogy két válogatott mérkőzés van a háta mögött, és még ki sem jutottunk sehová.

Ha moziba megyek filmet nézni, nem ugrálok a tizedik percben, hogy: „hú de jó film, hú de jó film”. Megvárom a végét, és csak azután mondom el az érzéseimet, azt hogy mit váltott ki belőlem a film.

Egyes vélemények szerint a szakmailag lenullázott válogatott csinált kisebbfajta csodát Romániában. Csank János szerint viszont minden idők leggyengébb román válogatottjával játszottunk, amelyik több kulcsjátékosát volt kénytelen nélkülözni.

Nincs kétségem afelől, hogy a mai modern labdarúgás egyik fontos kritériuma a szervezettség.

De vajon elég-e az, hogyha csak szervezett egy válogatott?

Nyilván nem!

Egy beugró kapitány mit tehet nagyon rövid idő alatt?

Bizonyára nem tudja megtanítani azt Jánosnak, amit Jancsikának sem tanítottak meg, vagy azt, ami már kihalt a labdarúgásunkból, ezért nem marad más a számára, minthogy megszervezze a védekezést. Ez a válogatott kapitányok gondolkodásának a kiinduló pontja. De van – e ideje tovább építkezni, a szervezett védekezésből tud-e modern támadófutballt felépíteni?

Mielőtt erre megadnánk a választ, nézzük meg azt, hogy az Egervári -és a Pintér-féle válogatott szervezett volt-e?

Egervári nem hangoztatta a szervezettséget, ő inkább a kreativitásban bízott, abban, hogy a játékosok képesek önállóan jó és váratlan döntéseket hozni a mérkőzésszituációkban. Ez a fajta szabadság látjuk, hogy hova vezetett. A védekezésben nem törődött az összehangoltsággal, így abban nagy szarvashibákat vétettek a játékosok.

Pintér Attila a tolódásos védekezés pajzsát maga előtt tartva tett ígéretet arra, hogy kivezeti a válogatottat a soros eb-re. Ez nem adatott meg neki. Ennek ellenére, szerintem nem a tolódásos védekezés lett a veszte.

Az ő vesztét és feltételezhetően a következő kapitányok vesztét is magyar futballkultúra hiánya fogja okozni! Annak is a támadó részére vonatkozó filozófia!

Lehet egy kapitány szimpatikus, szerethető, kőkemény, jó közösségépítő, felvértezheti a játékosait kiváló mentalitással, de mégsem képes a futballtörténelem kerekét visszaforgatni, és azt, amit egykoron tudtunk, azt néhány nap leforgása alatt visszahozni.

A magyar labdarúgásból kihalt a futball legfontosabb eleme, amit egykoron a világ csodált, és az nem más, mint a támadó futballjáték. Egykoron „a gyors, sokmozgásos, helycserés támadó futballt játszottuk.”

De mit játszunk ma?

Ahogyan nincs a jelenkori labdarúgásunkban a területvédekezésnek és a tolódásos védekezésnek kultúrája, ugyanúgy nincs kultúrája a pozíciós játéknak, nincs kultúrája az alakzatépítő - bontó játéknak sem, vagyis a támadó focinak. Támadó futballfilozófia nélkül ma nincs labdarúgás Európában, a világon, de még Madagaszkár szigetén sem. A futballkultúrával rendelkező országok megtartották a támadó futballjuk hagyományait, abból gyökereznek, azt ötvözik a szervezett modern védekezéssel.

Nézzük, miről árulkodik Dzsudzsák Balázs nyilatkozata a román - magyar mérkőzés után: „a kapitány agresszív letámadást, a megszerzett labdával bátor beindulást kért.”

Szóval ez lenne a magyar válogatott támadó filozófiája: BÁTRAN BE KELL INDULNI!

De hová? Hogyan? Kik?

Ez olyan, mint a „nesze semmi fogd meg jól!”, vagy „mondok is valamit meg nem is”. Ennél még az Egervári - féle „kreatív” játék is célfutballnak tűnt.

Ez a filozófia tökéletesen látszott a Feröer elleni mérkőzésen.

A kreativitás megfoghatatlan számomra, de ez a beindulás még inkább azt mutatja, hogy mennyire le vagyunk maradva a világ futballjától. Mit várunk a játékosoktól akkor, amikor a kapitány ésszerű és célszerű utasítás, elképzelés helyett beindulást kér a játékosaitól. Szeretném hangsúlyozni azt, hogy nem Dárdai a hibás ezért, hanem az a szakmai FUTBALLKÖZEG, AMELYIK NEM KÉPES ÁTLÉPNI a SAJÁT ÁRNYÉKÁT MÁR KÖZEL NEGYVEN ÉVE. Nem vagyunk képesek megfogalmazni a labdarúgásunk filozófiáját, egységes elveket kidolgozni a támadó futballunkra. A gyerekeink úgy nőnek fel, hogy védekeznek úgy - ahogy, majd a megszerzett labdával beindulnak, „úgy, ahogy” a kapitány kérte.

Addig, amíg azt gondoljuk, hogy meg kell szervezni a védekezést, és utána be kell indulni, ne várjuk azt, hogy komoly esélyünk lehet a fejlődésre. A támadó futballunk ma esetleges, a játékosok ötletezésére (kreativitására?) van bízva, hogy milyen játékhelyzet alakul ki a kapu előtt. Még mindig itt cseng a fülemben az a mentegetőzés, amikor a nyolcvanas kilencvenes években visszaállt egy csapat és a támadni akaró alakulat nem tudott helyzeteket kialakítani, nem tudott mit kezdeni a tömörülő védekezéssel, azt mondták az edzők: „a játékosaim nem tudnak pozíciós játékot játszani!” És ennyivel elintézték a dolgot, beletörődtek. Hogy mit értettek azon, hogy nem tudnak pozíciós játékot játszani, az örökre rejtély marad.

De ma milyen támadó futball van Magyarországon?

Helycserés támadás?

Pozíciós játék?

Kombinatív (labdabirtoklásra épülő) játék?

Tempótámadás?

Kontratámadás?

Ahány csapat, annyi támadó filozófia!

Az edzői koncepció nem ismer határokat!

A mai magyar labdarúgás a világ futballjából táplálkozik, gyökerek nélkül szívja magába a felszínes elemeket, ami nem igen talál táptalajra. A „kőrösicsomasándorok” hozzák a futballtudományt az országunkba, amit nyakló nélkül átveszünk, de a mögöttes elvekkel, tartalommal nem vagyunk tisztában.

Csak ámulunk és bámulunk, hogy miért oktat bennünket a Feröer? A „csontig savasodásra” panaszkodni akkor, amikor egy valamire való támadást nem tudunk felépíteni, nem szerencsés.

A brazil válogatott valóban a szervezettségének köszönhette a Dunga idejében a világbajnoki címét. A brazil futballfilozófiát, a rombuszépítés - bontást játékszervezési koncepciót Dunga ötvözte a szervezettséggel a fegyelmezettséggel. A legutóbbi vébé kudarcuk oka éppen a szervezetlenség (a szervezetlenség a védekezésükre értendő) volt. A brazil gyerekek beleszületnek egy futballkultúrába, ami nélkül mit sem ér a szervezettség. A mi gyerekeink milyen futballkultúrába születnek bele?

Németesbe?

Hollandosba?

Spanyolosba?

Brazilosba?

Olaszosba?

Lehet találgatni, de egyértelműen nem tudunk válaszolni erre a kérdésre.

Mivel futballkultúránk nincs, magyarosba semmiféleképpen nem születnek. A futballkultúra védjegye a minőségi futball. Ennek megteremtése, kialakulása években mérhető. Mivel a szövetségi kapitányok –legyen az hazánk fia, vagy külföldi sztáredző - koncepcióban és eredményben gondolkodnak, ezért a felülről szerveződő futballkultúrát el is felejthetjük. A szervezettség viszont az eredményesség egyik összetevője, ami mit sem ér futballkultúra nélkül.

Magyarországon ma két csapat mondhatja el magáról azt, hogy valamilyen filozófia mentén építkezik és van stílusa, ez a két csapat a Vidi és az MTK. A két klub filozófiáját és stílusát mindenképpen ötvözve kellene kialakítani a magyar futballfilozófiát.

A szervezettség mellett a másik legtöbbet szajkózott fogalom a mentalitás volt az utóbbi néhány hétben. Más országokban, legyen az kelet európai vagy nyugat európai, vagy éppen gazdag és szegény ország, vagy legyen az a világ másik végén, ott nem csak futballkultúrába születnek bele a gyerekek, hanem olyan mentális közegben látják meg a napvilágot, amely hihetetlen magabiztosságot ad a számukra. Ezzel szemben nálunk ki kell alakítani, át kell adni, fel kell vértezni őket a megfelelő mentalitással, vagyis a mi gyerekeink nem szívják az anyatejjel magukba a győztes mentalitást. Lehet, hogy az anyatejjel van a baj, és az alkotóelemei közül hiányzik az alázat, a szorgalom, az elszántság, a jó értelemben vett agresszivitás és a jó ég tudja, hogy mi hiányzik még. Sorra nőnek fel az agyondédelgetett, agyonajnározott, agyontutujgatott, agyondajkált fiúcskák a férfiak helyett. Ma, ha egy utánpótlásedző nem lélekbúvár, semmire sem megy a szakmai hozzáértésével. Többet kell foglalkozni a gyerek lelkével, mint azzal, hogy hogyan tanítsa meg a pozíciós játékot. Azt mondják a szakemberek, hogy a futball 70%-ban mentális kérdés, 30%-ban szakma. Ott bizonyosan így van, ahol tudnak focizni. Ma, legyen az sztárpszichológus, vagy egyszerű mezei pszichológus nem marad munka nélkül, mert egy valamire való klub a gyerekek mellé pszichológust rendel. Amikor még volt futball Magyarországon, ezeket a pszichológusokat úgy hívták, hogy FUTBALLTUDÁS, FUTBALLSZERETET.

Azért bízzunk a szervezettségben, a mentalitásban, a tartásban, és abban, hogy egyszer végre focizni is fogunk legalább a „feröeri szinten”.