Kiabálós Bözsi nénitől rettegnek a bírók – videóval!

Nincs futballban jártas ember Békés megyében, aki ne hallott volna még Bözsi néniről, vagy ahogy a magyarbánhegyesi asszonyt a pályák mellett emlegetik, kiabálós Bözsi néniről. Alakját legendák övezik, felvágott nyelvéről, esernyős bírókergetéseiről megyeszerte történetek sora kering. A 76 éves, csupa tűz „szurkolóboszit”, Farkasné Jakab Erzsébetet otthonában kerestem fel, hőstetteiről kérdezni sem kellett.

„Én mindig kiabáltam, mindig szidtam a bírókat. Nagyon, de nagyon haragszom azért, hogy ha les, akkor az vagy les legyen, vagy ne legyen les. Ha az egyikhez húz, húzzon a másikhoz is. Mindig is szidtam őket, mert akkor is intettek, ha nem volt les.” „Sok-sok éve volt, idehaza játszottunk, Magyarbánhegyesen. Odajött hozzám a meccs előtt a bíró, és rám rivallt: »Kifelé a pálya mellől!« Kérdem, ugyan miért. »Mert maga örökké kiabál – feleli –, húzzon el innen azonnal, különben fellököm.« Persze végignéztem a meccset. Megtudtam, melyik a kocsija, megvártam. Idősebb volt nálam, mikor odaért, a szemembe mondta: »Vegye tudomásul, hogy addig innen el nem megyek, míg el nem viszem magát egy körre.« Még mit nem? Ha száz p...csám volna, akkor sem adnék magának egyet sem! Később bocsánatot kért, hogy ne haragudjak, ittas volt. Én senkivel jóban nem voltam, senkinek a k...vája nem voltam.” „Néhány bíróval nagyon jó viszonyban vagyok, engem szeretett az orosházi bíró is, mások is. Volt olyan, aki addig nem kezdte el a meccset, amíg nem látta, hogy megérkezem a biciklimmel. Hányszor összevesztem én a bírókkal! De sokszor jogos is volt. Négyszer műtötték a térdemet. Kórházban feküdtem Békéscsabán, amikor beszóltak a kórterembe, hogy három férfi keresi Farkasnét. Üzentem, nem bírok kimenni hozzájuk, jöjjenek be. Hát három bíró volt! Jó napot, Bözsi néni, köszöntek, és mondták, éppen egy kollégájukat jöttek látogatni, gondolták, benéznek hozzám is.”

„Múltkor nagyon összevesztem az egyikkel. Úgy szoktam állni, a felezővonalon erről, hogy lássam, les vagy sem. Haragszom arra, aki szemtelen. Fiatal srác vezette a meccset, mondtam neki a magamét, mire kiszólt, hogy vegyem be, és azt is mondta, hogy mit. Vegye be az édesanyád, ott ütlek agyon! Én kiabálhatok neked, de te onnan nem kiabálhatsz vissza.” „Nagyon szeretem a meccset. Mikor a fiamat lerúgták, úgy, hogy eltört a lába, és a bíró nem szólt rá semmit, bementem a kezdőkörbe, azt ott vertem meg. Öt fiúunokám van, de a gyerekek nem szeretik, hogy kiabálok. Az egyik Békéscsabán játszott az UFC-ben, külön mondta, ne menjek a meccseire. De nem is akartam! Korrekt vagyok annyira, hogy ha kérnek, mama, ne jöjjön el, akkor nem is megyek.”

„Esernyővel is kergetem őket! Meg is vertem egy csabai bírót, már nem emlékszem, hogy hívják, csak arra, hogy cigány kinézetű, barna gyerek volt. Az egyik eset után behívtak a szövetséghez, az uram azonban nem vitt be. Egyszer megvert egy bírót, azóta nem jár meccsre, nem foglalkozik velük. Még jobban is ellátta volna a baját, de közéjük álltam. Én a bírókat nem engedem, hogy bántsák. Én sem bántottam őket. Amelyiket megvertem, az meg is érdemelte. Végül a vejem autózott el velem Békéscsabára, de akkor éppen ok nélkül vettek elő. Ugyanis a battonyai meccsen nem én kiabáltam, hanem mellettem az unokatestvérem, én csak az után fogtam meg a gyereket, hogy kiszólt a pályáról...”

„Úgy ötször-hatszor eltiltottak. Olyankor kimentem a pálya mögé, a vasúti sínekhez, vagy felszálltam egy veszteglő vonatkocsira, és onnan néztem meg a meccset. Volt, hogy tíz percig nem is kiabáltam. A mai bírók? Nem értem, ezek a sz...ros kölykök mit akarnak, én különbül megcsinálnám, amit csinálnak.” „Én a csapatot nagyon gyűlölöm. Ezek olyan rosszak, mint a bűn. A régiekkel más volt, azokkal még nyaralni is elmentem. A bírókkal viszont jóban vagyok. Az egyik, az orosházi rendőr alezredes a fiam lakodalmára is eljött, fejős gulyás feleségével együtt. Csuromadta lucsok víz volt, olyan jól érezte magát. Táncoltam vele hajnalig, úgy mulattunk, mint a fene!”

Kiabálós Bözsi néni 27 éves unokája, Besenyei Krisztián büszke a nagyira, de a Magyarbánhegyes korábbi játékosaként nem mindig örült a bekiabálásainak. „Imádja a sportot, a tévében is megnéz mindent, focit, kézilabdát, vízilabdát. Csak a jégkorongot nem csipázza, mert azt nem érti – mutatja be neves rokonát a Gyulán élő tanár. – Fociban lemaradt a hetvenes éveknél, például a lesszabályt is úgy tudja, ahogy akkor volt. Érdekes, mennyien hallottak már róla! Amikor Békéscsabára kerültem középiskolába, és kiderült, Magyarbánhegyesről származom, méhkeréki padtársam rögtön megkérdezte, nem ismerem-e a Bözsi nénit. Aztán elmesélte, miként járt vele az édesapja. Ellenfélként játszott esős időben a pályánkon, gólt lőtt, mire nagyanyám nekiállt szidni, ő meg visszaszólt neki. Lefújták az első félidőt, mentek be a csapatok az öltözőbe. Mikor látták a közelgő vészt, kiabáltak neki a társak, »Vigyázz, Laci!«, de már késő volt – a mama lecsapott az esernyővel.”