Hollandos Real Madrid, magyaros Paks – játékospolitikák nyomában

KIK DÖNTHETNEK AZ ÁTIGAZOLÁSOKRÓL?

Sokszor az edző választja ki a szerződtetni kívánt játékosokat, igen ám, de mi történik, ha az edző rövid úton távozik, mi lesz azokkal a labdarúgókkal akikhez ő ragaszkodott – vajon az utódja is hasonlóan ragaszkodni fog majd hozzá?

De vehetjük az ellenpéldát is: mi helyzet abban az esetben, ha a klub igazol és az edző azt mondja, hogy mivel ő a szakmai munka első számú felelőse, neki nem az a játékos kell, akit a klub kiválasztott, és csak azokkal tud jó eredményt elérni és felelősséget vállalni a teljesítményükért, akikben ő gondolkodik

De olyan helyzet is akad, mint például az Udinesenél, amelynél nem az edző, és nem a sportigazgató dönt arról, hogy mely játékosokat próbálják meg szerződtetni, hanem a klub mindenkori, vezető játékosmegfigyelője. Igaz, az Udinese egy speciális eset, mert ott a játékosok eladása és vétele mindenekfelett áll, még az eredményesség felett is.

Nagyon nehéz az arany középutat megtalálni tehát ebben a kérdésben és komoly kompromisszumkészség szükséges mindkét fél részéről, mert ha az nincs meg, annak könnyen szakítás lehet a vége, mint például Antonio Conte esetében, aki a bajnok Juventust hagyta el, többek között a klub átigazoláspolitikája miatt.

A SPORTIGAZGATÓK SZEREPE

Az esetek többségében azonban megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett sportigazgató a felelőse az igazolásoknak, neki ajánlják be a játékosközvetítők a legtöbbször a klienseiket.

Magyarországon viszonylag ritka, hogy a klub vezetőségén belül egyetlen személy – aki nem a klub elnöke – önálló döntési jogkörrel rendelkezzen, tehát adott esetben akár egy személyben dönthessen egy konkrét átigazolásról. Kovács Zoltán a Videotonnál, Haraszti Zsolt Pakson, Vancsa Miklós a Vasasnál vagy éppen Domonyai László az MTK-nál dolgozik ebben a munkakörben.

Véleményem szerint a legtöbb csapat esetében szükség is lenne az átigazolásért felelős sportigazgatókra (fent felsorolt személyek a pozícióikat tekintve nem mind sportigazgatók, viszont mindannyian önálló döntési jogkörrel rendelkeznek, például az átigazolások terén). Csakhogy ezt a „szakmát” nem igazán lehet tanulni ma, Magyarországon (ezért ügynökségünk oktatással foglalkozó részlege a játékosmegfigyelő és közvetítő oktatás mellett a jövőben tervezi beindítani a sportigazgató „szakma” oktatását is).

Hogy mennyire kulcsszereplői a modern labdarúgásnak a sportigazgatók, azt jól jelzi, hogy a klubok sok esetben, hasonlóan az edzőkhöz, többfordulós tárgyalássorozatok után választják ki több jelölt közül a legmegfelelőbbet.

PAKS, HAJDUK SPLIT, REAL MADRID, CHELSEA – PÉLDÁK A NAGYVILÁGBÓL

A sportigazgató, illetve az átigazolások terén önálló döntési jogkörrel rendelkező vezető személye nagyon sok esetben egy konkrét irányt is meghatároz a játékospolitikában. Magyarországon jó példa erre Pakson Haraszti Zsolt (hivatalosan ugyan ügyvezető a pozíciója, de megvan a sportigazgatókra jellemző önálló döntési jogköre), aki többször elmondta már, addig nem szerződtetnek külföldi játékost, amíg ő felel az átigazolásokért – és ezt az irányt évek óta tartja is a klub.

Aztán példaként említhetjük a közelmúltból a Videotonnál dolgozó Burcsa Győzőt is, aki a korábbi portugál irányvonallal szakítva egy másik úton próbált volna elindulni a francia vezetőedző, Bernard Casoni kinevezésével. A korábbi portugál és brazil vonalhoz képest a játékosokat is új piacokról, például Romániából és Görögországból igazolták, de ez a váltás akkor nem jött be a klubnak.

Érdekes, némileg ide kapcsolódó példa, hogy a horvát Hajduk Splitnek portugál sportigazgatója van, Mario Branco személyében, aki annak köszönhetően tudta megőrizni pozícióját a rossz szezonkezdet ellenére, hogy irányt váltott a klubpolitikában. A szlovén Marjan Pusnik helyett vezetőedzőnek szerződtette a spanyol Joan Carrillót – aki Casoni elődje volt a Vidinél, bajnokságot is nyert a csapattal –, és az ő vezetésével, valamint az őt Magyarországról jól ismerő, vele könnyen szót értő csatár, Futács Márkó vezérletével kilábalt a csapat a hullámvölgyből és El-szereplést érő 3. helyen zárt a bajnokságban. Carrillo azóta már át is szervezte a klub játékosmefigyelését, még egy magyar elemzőt is szerződtetett Czuczi Mátyás személyében, akivel a Videotonnál is együtt dolgoztak, és ahogy korábban a Vidinél, úgy most Splitben is a latinos, ibériai vonal erősödésére lehet majd számítani a játékoskeretben.

Aztán egy ismert külföldi példa, az 1998-as Juve–Real BL-finálét eldöntő Predrag Mijatovics esete, aki 2006 és 2009 között sportigazgatóként dolgozott korábbi csapatánál, a Real Madridnál. Érdekes mód a Real éppen abban az időszakban kezdett el „hollandosítani": Ruud van Nistelrooy, Arjen Robben, Klaas-Jan Huntelaar, Rafael van der Vaart, Wesley Sneijder vagy éppen Royston Drenthe is azokban az években szerződött a királyiakhoz. Minő véletlen, hogy Mijatovics sógora egy ismert szerb játékosügynök, aki a holland piacon szerzett először ismertséget magának, kiváltképp a PSV-vel és az eindhoveniek akkori sportigazgatójával, Frank Arnesennel ápolt remek kapcsolatot. Később Arnesen a Chelsea-hez került, ahova szintén több futballistát közvetített a Vlado Lemics fémjelezte ügynökség.

AMIKOR EGYEDI SZEMPONTOK DÖNTENEK

Zárásként nézzünk meg néhány példát arra is, amikor nem, vagy nem csak a sportigazgató személyes kapcsolatai, az általa elképzelt irány határozza meg az átigazoláspolitikát, hanem egyéb, olyan követelmények, amelyek igencsak megnehezíthetnek egy-egy átigazolást.

Ilyenek lehetnek például a játékosok etnikai, vallási alapú megkülönböztetései.

Itt is találunk példákat jószerivel a nagyvilágból: elég csak az Athletic Bilbaót említeni Spanyolországból, amelynél csak baszk származású játékos szerepelhet vagy Izraelben ott van a Beitar Jerusalem, ahova jellemzően nem szerződtetnek arab származású játékost vagy ennek ellenpéldájaként megtaláljuk szintén Izraelben a Bnei Sakhnin csapatát, amelynél pont, hogy az arab játékosokat részesítik előnyben.

De, hogy közelebbi példát is említsek: a több vallású Bosznia-Hercegovinában a Siroki Brijeg csapatába legfőképpen katolikus vallású játékosokat szerződtetnek, szemben az országban többségben lévő muszlimokkal.