Az akadémiáktól Alexis Sánchezen át Paintsilig – nevelni vagy megfigyelni?

Noha korábban még egy könyvet is írtam (Mi a pálya? címmel ) az utánpótláskorú játékosok menedzselésével kapcsolatban, illetve oktatóprogramunk, a Football Education Center jelenleg is szervez játékosmegfigyeléssel kapcsolatos tanfolyamokat (a szakma egyik legismertebb képviselője Riccardo Guffanti vezetésével), tehát talán nevezhetem magam a szakmában érintettnek, az eredeti kérdésfelvetésre egyértelmű választ mégsem igazán tudok adni.

De miért is nem?

AZ AKADÉMIAI ÚT – A DÁNOKNÁL KIFIZETŐDŐ, NÁLUNK NEM

A világ labdarúgásában számtalan példát találunk erre is, arrais klubszinten. Példának okáért csak a hazai vizekenevezve itt van mindjárt az Illés Béla által alapított Illés Akadémia vagy a határainkon túl a Georghe Hagi által alapított Hagi Akadémia vagy akár a macedón Goran Pandev által alapított Pandev Akadémia. Ezekben közös vonás, hogy jó nevű labdarúgó alapította és közös cél, hogy az alapításhoz szükséges befektetés valamikor megtérüljön és hasznot termeljen. De ez nagyon hosszú és rögös út.

Persze, ha az akadémia megfelelő szakmai alapokon nyugszik, van egy jól felépített, több éve működő, nemzetközi szinten is elismert rendszere, akkor nem járhatatlan. Erre jó példaként szolgálhat mondjuk a dán Midtjylland (2016-ban a Videotont, 2017-ben a Ferencvárost búcsúztatta az Európa-ligától), amely Nissen Kristensen személyében éppen most adott el 5.5 millió euróért (az összegek mindig euróban értendők, az adatok pedig a Transfermarkt számai) egy saját nevelésű, 20 éves védőt az Ajaxnak, de az elmúlt néhány évben számos általuk felépített játékost tudtak több millió euróért értékesíteni a nemzetközi piacon. Ugyanebben a cipőben jár a szintén dán FC Nordsjaelland (legnagyobb üzletük a 2016–2017-es szezonban Emre Mor értékesítése volt 9.75 millióért a Dortmundnak) vagy az FC Köbenhavn, de hasonló üzletpolitikával működik a svéd AIK Solna is.

Persze az már megint egy másik kérdés, hogy kell-e találkoznia az üzleti és szakmai sikernek, mennyire függ össze a kettő, hiszen például a felsorolt skandináv csapatok közül a Bajnokok Ligája csoportkörében 2013 után egyik klubbal sem találkozhattunk (akkor a Köbehavnnal), míg az El-csoportkörébe háromszor jutottak be (kétszer a Köbenhavn, egyszer a Midtjylland).

Aztán ott vannak a kimondottan exportra építő dél-amerikai klubok. Például a 20 csapatos brazil élvonalban hat olyan klubot találunk – Fluminense, Sao Paulo, Vasco da Gama, Gremio, Santos, Corinthinas – amely az elmúlt egy évben több mint 10 millió euróért adott el saját nevelésű, 19-22 év közötti játékosokat Európába. Az argentin legfelső osztályban pedig ugyancsak hat ilyen klubot találtunk – Boca Juniors, Estudiantes, Independiente, Racing, River Plate, Vélez Sársfield – annyi különbséggel, hogy nemcsak Európába, hanem az Egyesült Államokba vagy éppen Mexikóba is adtak el tízmilliókért játékosokat. Persze a dél-amerikai klubokat azért nem érdemes itthon példaként állítani, mert összehasonlíthatatlanul nagyobb merítési lehetőséggel rendelkeznek.

A fenti jó példák, kimondottan a dán példák alapján azt is mondhatnánk, hogy Magyarországon is az utánpótlásra, a fejlett akadémiákra épülő klubmodell lenne a követendő. Igen ám, de ha azt nézzük, hogy az elmúlt években az egyre jobb feltételek között működő akadémiák szinte alig-alig könyvelhettek el igazán jelentős bevételt játékosok eladásával, pláne külföldre szerződésével, akkor itthon nem tűnik éppen kifizetődőnek ez az út. Ezért vizsgáljuk meg a másik oldalt is.

A MEGFIGYELÉSBEN HISZNEK – TRENCSÉNTŐL POZNANON ÁT UDINÉIG ÉS SOUTHAMPTONIG

A kelet-közép-európai térségből a jól működő scoutingra a szlovák élvonalban szereplő AS Trencín szolgáltat jó példát, tekintve, hogy a legutóbbi szezonban majd' ötmillió euró értékben adtak el játékosokat és azt megelőzően is voltak 500 ezer és egymillió euró közti üzleteik. A klub tulajdonosa az Ajax korábbi vezető játékosmegfigyelője, Tschen La Ling – aligha véletlen, hogy az egyik legjobb üzletet az Ajaxtól előbb kölcsönben megszerzett, majd már Franciaországból ingyen szerződtetett Gino van Kessellel kötötték, akit másfél évvel a végleges szerződtetése után 1.2 millió euróért adtak el Prágába.

Ha egy határral távolabb tekintünk, Lengyelországból a Lech Poznan példáját hozhatjuk fel. A Nemzeti Sport Online-nak már négy évvel ezelőtt arról beszélt a klub akkori megfigyelője, hogy öt scoutjuk van, akik révén egész Európát lefedik. Nem véletlenül fedeztek fel több játékost is az NB I-ből az elmúlt évek során, akik közül például Kádár Tamást (DVTK) és Artjom Rudnevset (ZTE) jókora haszonnal adták tovább, előbbit a Dinamo Kijevnek, utóbbit a Hamburgnak, de például az elmúlt nyáron is 11 millió euró bevételt könyvelhettek el három futballista eladásából (Jan Bednarek –Southampton, Dawid Kownacki – Sampdoria, Tomasz Kedziora – Dinamo Kijev). Persze megint egy másik kérdés, hogy az AC Trencín még egyszer sem jutott főtáblára nemzetközi kupában, a Lech Poznannak pedig az elmúlt tíz évben három El- (ill. UEFA-kupa)-főtábla jelentette a legnagyobb nemzetközi sikerét, ebből kétszer jutott tovább, de a következő körben búcsúzott.

Ha kicsit nagyobb léptékekben gondolkodunk és nyugatabbra tekintünk, akkor az egyik jó példa az Uidneséé, amelynek vezető megfigyelője sokáig a fentebb már említett, február 9-10-én a FEC szervezésében ismét Magyarországon előadást tartó Guffanti volt. Az udineiek évek óta minden nyáron több mint tízmillió eurót kasszíroznak játékoseladásból, de a 2015–2016-os szezonban rekordot 74 jelentő millióért árultak ki futballistákat, de 2011–2012-ben is majd' 71 millióért. Olyan játékosokat fedeztek fel és adtak tovább az évek alatt, mint például éppen a télen az Arsenaltól a Manchester Unitedhez igazoló Alexis Sánchez (26 millió euróért kelt el – FC Barcelona), Juan Cuadrado (20 millió – Fiorentina), Gökhan Inler, Fabio Quagliarella, Kwadwo Asamoah (18-18 millió – előbbi kettő Napoli, utóbbi Juventus). Az Udinese ugyan rendre fizet is néhány millió eurót a kiszemeltjeiért, de az elmúlt évek bevételei a többszörösét teszik ki a kiadásoknak.

Persze Nyugat-Európában is találhatunk még több ilyen csapatot, még Angliában is – lásd példának okáért a Southamptont, melynek tulajdonosai (Gao Jisheng és Katharina Liebherr) nagy energiákat mozgósítanak a játékosmegfigyelés területén. Ennek köszönhetően szerződtették három éve 15.7 millió euróért a Celtictől Virgil van Dijkot, akit most 78.8 millióért adtak el a Liverpoolnak, de az elmúlt négy évben egyébként még további négy játékost adtak 30 milliónál magasabb összegéért (Adam Lallanát és Sadio Manét ugyancsak a Liverpoolnak, Morgan Schneiderlint és Luke Shaw-t pedig a Manchetser Unitednak). És egyébként egy-egy játékoson még a Liverpool is kisebb vagyonokat keresett az elmúlt években (az 52 millióért vett és majd' 82 millióért eladott Luis Suárezen 30, Raheem Sterlingen 61.8 millió, Philippe Coutinhón 107 millió volt a haszon), más kérdés, hogy a teljes mérleg a Poolnál azért jócskán negatívban van.

A nemzetközi példák után visszatérve Magyarországra, és a magyar piacra levonható tanulságokra, először is azt kell rögzítenem, hogy sajnos kiépített játékosmegfigyelő-hálózattal rendelkező magyar csapat példájával nem tudok előrukkolni. Még csak olyan, a sztárklubokhoz képest „mini" hálózattal sem, mint amilyen a Lech Poznané. De reményeim szerint ez a közeljövőben változni fog. Annál is inkább, mert a közelmúltban már egyre több hazai csapattól jelentkeztek tanfolyamainkra, valószínűleg felismerték az ebben a szakmában rejlő potenciált.

A hazai kluboknak csak azt tudom tanácsolni, hogy lépésről-lépésre haladjanak. Az látható, hogy bizonyos nagy piacokon, mint például Dél-Amerika és Afrika, nem könnyű szót érteni az ottani klubokkal illetve ügynökökkel, akik másképp szocializálódtak, mint mifelénk. Tanulságos példa erre a közelmúltból a ferencvárosi Joseph Paintsil esete. Tehát a kevesebb néha több alapon lehet, hogy inkább a Balkánon lenne érdemes körülnéznie azon hazai klubjainknak, amelyeknél már rendszeresített játékosmegfigyelés történik.

MEGFIGYELÉS ÉS KÉPZÉS – KINCSET ÉRŐ TINIK

A fentigondolatmenet és példák alapján azonban jómagam még mindig nem tudnék egyértelműen állást foglalni az utánpótlásképzésre és a játékosmegfigyelésre alapozott klubmodell között.

Igaz, a dán példák azt mutatják, hogy a kettőt akár ötvözni is lehet. Dániában ugyanis már a 10-12 éves gyerekeket főállású scoutok követik, akár hosszabb időn keresztül is, és nem csak az országhatáron belül (erről mesélt például a közelmúltban egy Dániában élő magyar apuka, akinek a 12 éves fia Köbenhavn után jelenleg a Nordsjaelland U11-es csapatának a tagja). Hogy aztán a legtehetségesebbeket lehetőleg 17 éves korig szerződtessék (ahogy a minap a Midtjylland az U17-es válogatott, szombathelyi Burai Eriket), és a felnőtt futballra már a saját rendszerükben készítsék fel, minél piacképesebbé téve őket.

Hasonló gondolkodásra persze azért Nyugat-Európában is találunk példát, csak ott az utánpótláskorban kiválasztott tehetségek közül kevesen jutnak el aztán az első csapatig, nem építenek rájuk igazán. Persze akad kivétel: a francia élvonalban szereplő AS Monaco az elmúlt néhány évben tizenévesek egész sorának adott lehetőséget, akik közül többeket csillagászati összegekért adtak tovább, mint például a Manchester Unitednek hatvanmillióért értékesített Anthony Martialt, és a PSG-nek kölcsönadott Kylian Mbappét (akinek a teljes kivásárlási ára a hírek szerint a 180 milliót is elérheti). Igaz, a Monaco jelentős pénzeket áldoz is fiatalokra, éppen a napokban szerződtették a mindössze 16 éves olasz Pietro Pellegrit, az ebben a korban rekordnak számító 25 millió euróért a Genoától.

Arra viszont figyelmeztetnék mindenkit, aki esetleg kedvet kapott a klubvásárláshoz vagy alapításhoz, hogy a számos modell és példa ellenére nincs fix recept. A labdarúgás világa folyamatosan változik, és ami az egyik közegben működik, az a másikban nem biztos, hogy fog. Bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Jól mutatja ezt az egyik európai topligában, a francia élvonalban játszott Nantes–PSG mérkőzés, amelyen Tony Chapron játékvezető előbb buktatni próbálta a hazaiaktól Diego Carlost, majd pedig kiállította...

A futball üzleti oldala legalább ennyire kiszámíthatatlan, de talán pont ettől olyan izgalmas, és ezért jelent kihívást olyan befektetők számára is, akik más területen már sikeresek voltak – a labdarúgásban azonban ők sem mehetnek biztosra.