Hogyan válhatna meghatározó szereplővé az NB I térségünkben?

Csányi Sándor az elmúlt hetekben több interjúban is arról beszélt, hogy a szomszédos országok nagyobb problémákkal küzdenek, mint a magyar labdarúgás, így a jövőben a játékospiacon javulhat a magyar klubok alkupozíciója, még ha a nagy és kis csapatok közti különbség nem is fog csökkenni.

„Ami a magyar futballnak jó, és ez a kormány eddigi segítségének is köszönhető, hogy nálunk a sportág stabilabb lábakon áll, mint a környező országokban. Talán a külföldiek közül is elérhető közelségbe kerülnek azok a jobb, minőségi játékosok, akiket eddig nem tudtak a klubjaink megszerezni” – nyilatkozta az MLSZ elnöke áprilisban a Nemzeti Sportnak.

Csányi Sándornak az európai szövetség (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnökeként (ezek a tisztségek is valahol jelzik a magyar futball nemzetközi szerepének növekedését) a nemzetközi viszonyokra is megfelelő rálátása lehet, így feltételezhetjük, nem a levegőbe beszélt. Másrészről a bankárból lett sportvezető legnagyobb eredménye éppen az, hogy személye a tízéves regnálása alatt egyfajta garanciaként szolgált a kormány számára, és az állam hathatós közreműködésével pénzügyileg stabil alapokat teremtett a magyar futballban. Áprilisi újraválasztását követően a pénzügyi stabilitásra a következő években is garanciát jelenthet a személye – szemben jó néhány szomszédos országgal, melyekben a járványhelyzet súlyos gazdasági következményekkel járhat.

Meglehetősen sötét képet festett például a szlovákiai viszonyokról Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa:

„A szlovák ligának 12 millió euró kell a televíziós közvetítésekből. Ha erre nincs pénz, és fenyeget, hogy a bajnokság nem lesz profi, akkor játsszunk amatőrfutballt. Kevert bajnokságok profikból és amatőrökből? Milyen lesz a színvonal? Négy csapat lesz profi, a többi nyolc amatőr?” – tette fel a költői kérdést Világi Oszkár a sportolunk.sk-nak adott interjúban.

Romániában is a televíziós szerződések jelentik a futball túlélését. A profi liga az elmúlt években évi nettó 27 millió eurós televíziós szerződést tudott kötni,amellyel még az alsóházi klubok is minimum megduplázták a költségvetésüket. Romániában azonban a televíziós pénzeket üzleti alapon működő kereskedelmi csatornák állják, és a jelenlegi, meglehetősen bizonytalan piaci helyzetben hosszú távon nehezen lesznek tarthatók ezek az összegek.

A délszláv országok esetében pedig a játékosok eladásából éves szinten befolyó, ugyancsak több millió eurós összegek lesznek nehezen tarthatók a következő néhány átigazolási időszakban. Februárban külön bejegyzést szenteltem annak, hogy a környező országok csak ezen a télen mekkora bevételre tettek szert játékosaik értékesítéséből. A horvát piac 27.1 millió, a szerb 16.465 millió, de még szlovák is 11 millió eurós haszonra tett szert. Nem beszélve a régióban a lengyel klubok több mint 20 millió eurós és a csehek 17.57 millió eurós bevételeiről. Miközben a magyar kluboké majdhogynem nulla volt...

Ez a különbség tűnhet el, vagy legalábbis jelentősen csökkenhet, ha a járványhelyzet hatására nem lesz fizetőképes kereslet a térség értékesebbnek vélt játékosai iránt. Miközben a magyar klubok a szerencsejáték-bevételeknek és a magyar sportesemények közvetítése terén bizonyos szempontból monopolhelyzetben lévő köztelevíziótól érkező közvetítési díjaknak köszönhetően kevésbé van kitéve a járvány közvetlen hatásainak, mint a szomszédos országok klubjai.

Az NB I térségben betöltött új, meghatározó szerepét mutathatja az is, hogy a német Bundesliga múlt heti újraindulását követően a magyar élvonal lesz az első európai bajnokság, melyben a márciusi, kényszerű leállás után (Fehéroroszországot nem számolva, ahol nem volt leállás) ezen a hétvégén már ismét mérkőzést rendeznek.

Magyarországon a rendszerváltozást követő két évtizedben kis túlzással semmi sem volt adott a professzionális futballhoz. Elsősorban azért nem, mert az éppen aktuális államvezetés teljesen magára hagyta a sportágat, amely politikai támogatás és megfelelő infrastruktúra nélkül a befektetők számára sem kecsegtetett üzleti lehetőségekkel. (Remek ellenpéldaként a lengyel futballt említhetjük, ahol a hathatós állami szerepvállalással a 2012-es Eb-re felépített stadionok hatására is olyan befektetői réteg állt a labdarúgás mellé, amely mai napig jelentős szerepet vállal a lengyel futball működtetésében, még úgy is, hogy klubszinten, az európai porondon a lengyel klubok sem mondhatók nagyon sikeresnek.)

Mára a helyzet annyit változott, hogy az infrastruktúra már rendelkezésre áll, köszönhetően az elmúlt évtizedben megépült stadionoknak, edzőpályáknak (ezek költségei egyébként az állam költségvetésének a 0.2 százalékát sem érték el 10 év alatt ). A fejlesztések több évtizedes elmaradásra jelentettek megoldást, hiszen a rendszerváltozás után csak megszüntettek, lebontottak stadionokat, sporttelepeket, amik amúgy is több évtizede épültek. Ez az infrastruktúra és az a tény, hogy Magyarország a sportra stratégiai ágazatként tekint, fokozatosan egyre több szponzort is a futball mellé állíthat, még akkor is, ha a járványhelyzet hatására ebben azért lehet egy kis visszaesés. Viszont ha a magyar klubok a következő években is egyre jobb játékosokat tudnak idecsábítani – az például nagy előrelépés, hogy a labdarúgásban jóval előttünk járó Ukrajnából három, a válogatott következő kerethirdetésénél szóba jöhető játékos is az NB I-ben futballozik Ivan Petrjak, Ihor Haratin és Olekszandr Zubkov személyében, vagy például nálunk játszik a szlovén válogatott Miha Blazic és a bosnyák Armin Hodzic –, növelni tudják a versenyhelyzetet, akkor az jobb, színvonalasabb bajnokságot eredményezhet, ami a válogatottra is kihathat.

Ami persze még egy nagy kihívása a magyar futballnak, az a hazai fiatalok szerepének növelése, hogy olyan fiatalok kerüljenek ki az akadémiákról, akik nemcsak az NB I-ben, hanem erősebb bajnokságban, külföldön is helyt tudnak állni – ez nyithatna hosszú távon utat annak a fajta játékoskereskedésnek, amelynek köszönhetően a környező bajnokságok meghatározó klubjai itthon még elképzelhetetlen bevételekre tettek szert az elmúlt években is.

Miután az utánpótlásképzés is egyre jobb és szervezettebb körülmények között folyik itthon, reményeim szerint néhány éven belül a magyar futball is kinevel nemzetközi szinten is piacképes tehetségeket, de ez egy folyamat része kell, hogy legyen. Jobb játékosok kerülnek ide, ezáltal versenyhelyzet alakul ki a csapaton belül. Persze nem könnyű a minőségi idegenlégiósoknak és a tehetséges magyar fiataloknak is egyszerre helyet szorítani a csapatban, de nem is kell mindegyik csapatunknak ugyanazt a játékospolitikát folytatni. Például külföldön sem ugyanaz a játékospolitika jellemzi az Atalantát, mint a Juventust. Viszont ehhez a folyamathoz az kell, hogy minden hazai csapat rendelkezzen egy koncepcióval a játékospolitikájatekintetében.

A fent vázolt folyamat, illetve az NB I regionális szerepének növelése érdekében mindenki a maga területén teheti a legtöbbet, edzők, vezetők, játékosok, ügynökök, újságírók. Optimizmusom remélhetőleg nem kincstári és a magyar futball térségben betöltött szerepe valóban változni tud a közeljövőben...