NB I: „Négyezer eurós fizetésért senki se akarjon klasszis légióst”

Magyarországon a belső játékospiac ugyan megmozdult (némely klub már hajlandó fizetni is játékjogért), de ezek az összegek egy-két csapatot leszámítva olyan alacsonyak, hogy ennyiért legfeljebb olyan labdarúgó szerződtethető, akinek fél éven belül úgyis lejárna a szerződése.

A többi piacképes és (hosszú távú) szerződéssel rendelkező magyar labdarúgó nem elérhető semelyik klub számára sem, olyan magas ára van. Elgondolkodtató, hogy miután a játékosokra külföldi kereslet az elmúlt évek tapasztalatait alapul véve nincs, miért tartják ennyire magasan a klubok a labdarúgók árát, és ha már ilyen magasan tartják a saját játékosaik árát, ők maguk miért akarnak szinte gombokért játékost vásárolni.

A piaci viszonyokról, árakról sokat mondanak a Ferencváros elnökének, Kubatov Gábornak a példái, melyekről az újévi köszöntőjében beszélt:„Kísérletet tettünk egy magyar, harminc év feletti játékos átigazolására, de többet kért érte a klubja, mint a huszonnégy éves Tokmacért, akit Norvégiából hoztunk el. De említhetem azt az esetet is, amikor Isael piaci értékének másfélszeresét kérték egy fiatal magyarért.”

Ha egy klubnál mindenképp frissíteni szeretnének a kereten, de sok pénzt nem kívánnak áldozni, akkor nem marad más hátra, mint a saját nevelésű fiatalokat mély vízbe dobni (ez a ritkább), vagy pedig a menedzserek által is ajánlott külföldi játékosok közül választani.

Nézzük az első esetet, a hazai fiatalok szerepvállalásának kérdését! Talán furcsán hangzik, de közel 20 éves játékosügynöki tapasztalatom alapján állíthatom, nekünk játékosügynököknek több szempontból is ez lenne az üdvözítőbb. Miért is?

Ha a jól képzett és az élvonalbeli futballra alkalmas fiatal magyar játékosokat mély vízbe dobják és ott megállják a helyüket, folyamatosan jól teljesítve felhívják magukra a figyelmet, s ezáltal segítenek edzőjüknek és a klubjuknak a jó eredmények elérésében, akkor gyorsan kulcsemberré válhatnának. Innen már csak egy lépés lenne, hogy beverekedjék magukat az U21-es, majd a felnőttválogatottba, kaput nyitva az áhított külföldi szerepléshez. Ami generálná a magyar játékosok jövőbeli piaci pozíciójának erősödését, felértékelődését.

Ebben az esetben többszörös „win-win” esetről beszélhetnénk, hiszen jól járnának a klubok (eladó, vevő), a játékos, a magyar futball és természetesen – nem akarok álszerény lenni – az ügynökök is!

De ameddig ezt a folyamatot csak feltételes módban tudom érzékeltetni, addig marad a másik verzió, a külföldi játékosok szerződtetése, közvetítése, amely azonban hosszú távon közel sem annyira kifizetődő, mint egy magyar játékos külföldi szerződéshez segítése, ezért nem is minden ügynökség foglalkozik játékosimporttal, az ugyanis számos buktatót rejt magában. Egyrészt azért, mert ha egy magyar játékost külföldi szerződéshez tudok segíteni, akkor vele hosszú távú szerződést tudok kötni, évekre megalapozhatom a közös munkánkat, mint ahogy ez például a Center Sport esetében több válogatott játékos ügyében is megtörtént, a jelenlegi válogatott keretből említhetem például Holman Dávidot, Korhut Mihályt, korábbról Vass Ádámot. Ellenben ha egy külföldi játékost közvetítek Magyarországra, akkor általában csak egyszeri üzletről, szerződéskötésről beszélhetünk, mert az ideérkező külföldinek megvan a saját menedzsmentje, mellyel hosszú távon, illetve más országokban dolgozik. Éppen ezért tőlem, illetve a saját munkámtól független tényezők, személyek is erősen befolyásolhatják az általam Magyarországra közvetített játékos megítélését, jövőjét.

Nem ismerem más ügynökségek ars poeticáját de magam, illetve az ügynökségem esetében is bizton állíthatom, hogy olyan játékos a mi rendszerünkből nem kerülhet ki, akit legalább két alkalommal nem vetettünk alá képzett megfigyelők által végzett analízisnek – mind végzett szakemberei ügynökségem oktatási divíziójának, a Football Education Center scout képzéseinek –, melynek a személyes megfigyelés is a része lehet. Ennek a munkának köszönhető, hogy olyan légiósokat tudtam hosszú évek alatt az NB I-be közvetíteni, akikkel sportszakmailag és későbbi eladásuk révén üzletileg is jól járt a klubjuk. Említhetném például korábbról a gaboni válogatott Roguy Méyét, akinek a játékjogát a ZTE tudta jó áron értékesíteni Törökországba, az ecuadori Cristian Ramírezt és a most éppen visszatérő brazil Somáliát, akikkel bajnokságot nyert a Fradi, majd pénzt is keresett a távozásukkal. Továbbá egy sor olyan játékost is említhetek, aki hosszú időn keresztül Magyarországon futballozott, akár több klubban is, vagy éppen jelenleg is az NB I-ben játszik, s alapember csapatában. Ide tartozik korábbról a spanyol José Luque vagy Francisco Gallardo, míg a maiak közül említhetem a szlovén válogatott Miha Blazicot vagy a nigeri Amadou Moutarit. Továbbá véleményem szerint hosszú távon ebbe a sorba tartozhat a kétszeres szlovák válogatott Michal Skvarka is, aki 18 tétmeccsen három gólt szerzett és négy gólpasszt adott az ősszel a Ferencvárosban, ami véleményem szerint abszolút vállalható teljesítmény, de most, hogy már túl van a beilleszkedés szakaszán, ennél is többet tehet hozzá a Ferencváros játékához.

Természetesen nem minden játékos válik be, még a Premier League vagy a Serie A szintjén sem, pedig rendkívül kiterjedt megfigyelőhálózat áll a csapatok rendelkezésére, minimalizálva a tévedés lehetőségét. Ám vannak olyan tényezők, amiket egyszerűen nem lehet előre jelezni: ilyen lehet egy sérülés (lásd Nagy Ádám esetét Bristolban – sosem volt súlyos sérülése, most meg hónapok óta küzd a fájós bokájával) vagy a környezetváltásból, főképp a földrészváltásból adódó nehézségek. Utóbbira az elmúlt évek egyik legjobb példája Gabriel Barbosáé, a brazil csatárért 2016-ban, 29.5 millió eurót fizetett az Inter a brazil Santosnak, ám az olasz élvonalban kilenc meccsen csak egy gólt szerzett. Aztán visszament kölcsönbe Brazíliába és 2019-ben a Flamengóban 41 tétmeccsen 34 gólt szerzett és 11 gólpasszt adott, bajnokságot és Libertadores-kupát nyert. Kíváncsi leszek, ezek után visszatér-e Európába, és ha igen, mire lesz képes – lehet, hogy csak későn érő típus, hiszen még mindig csak 23 éves.

Ezért azt tudom mondani, amikor a Magyarországra érkezett légiósok teljesítményét vizsgáljuk, azt vegyük figyelembe, hogy adott futballista milyen értéket képviselt, amikor az NB I-be érkezett, mennyit játszott az előző klubjában, ahonnan jött, mit lehetett tőle várni, és ahhoz képest mit nyújtott. Ha egy olyan játékos nyújt gyenge teljesítményt, aki az előző állomáshelyein sem volt meghatározó, akkor a klubvezetőknek kell feltenni a kérdést, mégis mit vártak tőle? Másrészről a játékosok importját alapvetően meghatározza, hogy a légióst kereső klub milyen paramétereket határoz meg, mert egy játékosközvetítő is csak azon belül tud mozogni.

Hiába akar egy klub például megbízhatóan teljesítő, válogatott szintű játékost, ha mondjuk csak 100-200 ezer eurót tud szánni a megszerzésére, a fizetésére pedig 3-4 ezer eurót. Ilyen feltételek mellett senki se várja el, hogy az új szerzemény majd megváltja a világot. Ezért jó példa a Paksi FC, amelynél a klub vezetősége leszögezte: tisztában vannak a lehetőségeikkel, hogy mennyi pénzük van igazolásokra és tudják azt, hogy ebből nem tudnának minőségi külföldi játékosokat idehozni, ezért nem is keresnek légióst. Ugyanakkor érdekes, hogy a Paks azon három csapat közé tartozott az ősszel – a Mezőkövesd és az Újpest mellett –, melyek az NB I-ben nem szerepeltettek 21 évnél fiatalabb magyar játékost.

Nagyon sok esetben a magyar klubok olyan feltételekkel keresnek új játékosokat, hogy amellett lehetetlen minőségi futballistát találni, és ezért nem a közvetítőket terheli a felelősség. Nem akarok egyik oldalon sem állást foglalni, de az ilyen klubok inkább ne vásároljanak, mert tényleg jobban járnak, ha a saját utánpótlás felé fordulnak és a meglévő pénzükből a hátországukat, a fiatalok képzését fejlesztik. Másrészt azt sem szabad elfelejteni, egyetlen klub sincs arra rákényszerítve, hogy közvetítőkkel dolgozzon, lehet saját megfigyelőhálózatot, átigazolásért felelős stábot építeni. Persze annak is van költsége, de hosszú távon sokkal kifizetődőbb lehet, mint ügynöki ajánlásoktól tenni függővé egy klub játékospolitikáját.