Egy Olsennel többen voltak…

Azt mondják, az okos a saját kárán is tanul.
Nos, jelentem a magyar hokiválogatott nagyon okos…
Mert mi is történt? A britek és a belgák elleni meccset is úgy kezdték a mieink, hogy rögtön az elején gólt kaptak, azaz gyakorlatilag 0–1-ről indult mindkét mérkőzés. Erre mi történik a harmadik találkozón: Ladányi (naná, hogy ő, ki is lehetne más…) a 65. másodpercben lő egy elképesztően nagy gólt a norvégoknak.
Ezen a vb-n először 1–0, és nem 0–1…

Elképesztő formában van a dunaújvárosiak nagy kedvence, a briteknek két, a belgáknak egy gólt lőtt, s a 13. percben már a norvégok ellen is duplázott: ezúttal középről engedett el egy igazi ladányis löketet, és Wiberg hiába kapaszkodott, a bal felsőben landolt a pakk. Nem sokkal később Olsen megirigyelvén a magyar 11-es produkcióját másodszor is mattolta Budait, majd a 19. percben ismét megfagyott a levegő a Jordal Amfiban: Ocskay a kapu mögül parádésan tálalt a lendületből érkező Sille elé, és a fehérvári védő ahogy jött, kapásból hatalmas gólt ragasztott a bal sarokba.
Az immár harmadszori magyar vezetés igencsak megfogta a norvégokat, akiknek a szünet is kevés volt, hogy kiheverjék a történteket.
Ráadásul a második játékrész elején kettős emberelőnybe kerültek a mieink, ami ugyebár óriási esélyt jelentett az újabb magyar gólra, ám az esély esély maradt.

Viszont arra jó volt, hogy a harmad hátralévő részében ne nagyon találják a fonalat a piros mezesek, miközben a Kapusta-csapat rendkívül rutinosan – hol a játékot lassítva, hol felpörögve – játszva tartotta az eredményt.
Azonnal elcsendesedett a Jordal Amfi mind a 3500 nézője (amúgy először volt telt ház itt Oslóban), azaz pontosabban csak 3460. Ugyanis mintegy 40 nagyon lelkes magyar szurkoló is ült a lelátón, és ugyebár nem hiába.
Szóval álomszerűen kezdett ezen a rendkívül fontos fellépésen a magyar csapat, ám a hazaiak sem hagyták annyiban a dolgot: természetesen azonnal átvették az irányítást, érezhető volt, hogy előbb-utóbb begyömöszölnek egy gólt. Ezt Olsen a 7. percben meg is tette, és bizony ezt követően is voltak lehetőségei a vendéglátóknak, ám vezetést ismét a Kapusta-csapat szerzett.
Csak annyit mondok: Ladányi…
Bravúr lehet a vége?

Lehetett volna, ha nincs Oystein Olsen. A hazaiak 33-as számmal játszó csatára ugyanis talán élete meccsét játszotta csütörtök este, pechünkre éppen a magyarok ellen: az első harmadban lőtt két gólját a harmadikban további hárommal (!) toldotta meg, a hatodik találatnál pedig ő volt az előkészítő. Ilyen bizony csak ritkán adatik egy jégkorongozó életében (vagy talán soha…), miként az sem szokványos, hogy valaki a félpályáról szerezzen gólt. Ez a bravúr Szélig nevéhez fűződik, aki egy cserét előkészítvén csak úgy elengedett egy lövést, amit Lund volt olyan szíves és bevédett. Mindez a 48. percben történt, és ezzel 4–3 lett ide, tehát még minden szép volt. Aztán ugyebár jött Olsen, és…
Újabb tanulság tehát: nem csak a meccs elején kell figyelni, hanem a végén is.
Különösen, ha az ellenfélnél van egy Olsen nevű figura is… ---- M ---- &