Nem mennek a jégre

Gary Bettmannek túl sok köze nem volt a jégkoronghoz. Sosem játszotta, meccsre sem nagyon járt - viszont apait-anyait beleadott a tanulásba, így aztán jól képzett, munkaügyekben és a marketing terén tökéletesen jártas gazdasági menedzserként kezdett lépcsőzni felfelé. Végül ő lett David Sternnek, az NBA-t rendbe tévő komisszárnak a jobbkeze. Kosárberkekben elismeréssel szóltak róla, elvégre Bettman elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy az NBA-ben is bevezették a fizetési sapkát, s évtizedes munkabéke köszöntött a palánkok világára. Itt aztán akár hátra is dőlhetett volna: elismertség, magas fizetés, kiváló munkakörülmények - mégis, amikor megkérdezték tőle a barátai, miért cserélné el mindezt, Gary egy idő után azt kezdte hajtogatni, hogy "nem tudnám visszautasítani annak a sportnak a vezetői posztját, amelynek olyan a fejlődési potenciálja, mint a hokinak."

Megpróbálta kinyitni a korongot

Minthogy a jégvilágban mindig is irigyelték a "három nagy" fizetési kondícióit, gondolták, Bettmannel megfoghatják az isten lábát, ráadásul maga ajánlkozik, tervei vannak. Midőn Pat Williams, az Orlando Magic kosarasainak akkori főmenedzsere 1993-ban meghallotta, hogy Bettman átvette az NHL vezetését, küldött neki ajándékba egy korongot. "Később mesélték, egy teljes napot töltött azzal az íróasztalánál, hogy megpróbálja kinyitni…"
Ennyit Gary barátunk hokira kódoltságáról.

Mindazonáltal nagy elánnal látott munkához - igaz, országlásának második évében mindjárt beledurrantott a nulláslisztbe, elvégre megpróbálta ráerőltetni a hokisokra az NBA-ből ismert fizetési sapkát, továbbá a luxusadót (a kiugróan sokat keresők által fizetendő sáp), ám hiába szkanderozott a játékos-szakszervezettel, ő húzta a rövidebbet: a fél idény elveszett, ugyanakkor minden maradt a régiben. Azaz se sapka, se luxusadó - igaz, a tíz évre kötött kollektív szerződés legalább fix keretet adott a fizetési rendszer átszabásánál sokkal fontosabb tervek megvalósításához. Avagy Bettman akkor még könnyen bedobta a törülközőt a bérvitában, mert sokkal fontosabb volt számára - és az őt feltétel nélkül támogató tulajoknak -, hogy megvalósítsa grandiózus elképzeléseit.

A grafikonok vonalai pedig meglódultak felfelé. Az évek során a klubok száma 21-ről 30-ra nőtt, a bevételek megötszöröződtek, 400 millió dollárról évi kétmilliárdra ugrott az NHL-be áramló pénz összege, és a hokisok is imádták Garyt, elvégre Bettman belépésekor 558 ezer dollárt kerestek átlagban, míg tavaly már 1.8 milliót.

Minden parádésnak látszott: egymás után nyíltak az új, hatalmas arénák, az 1998-as naganói téli olimpián először vonulhattak fel a profik teljes létszámban, ami százmilliókat hozott a konyhára.
Egy évre rá az ABC az ESPN-nel karöltve ötéves, 600 millió dolláros szerződést írt alá az NHL-lel, hiszen immár megvolt az esély rá, hogy nem csupán Kanadában és az Államok északi részén kapcsolnak a hokiközvetítésekre, de a déli vidékeken is. ---- Bettman azonban rosszul kalkulált: a XXI. század sportjaként emlegetett jégkorong épp a XXI. századba lépve került a legmélyebb válságba Amerikában.
Wayne Gretzky visszavonulása önmagában csak a "Legnagyobbtól" fosztotta meg a sportágat - ugyanakkor egy korszak végét is jelentette. Az NHL drasztikus bővítésével ugyanis elkezdett hígulni a sportág, a színvonal csökkent, a Gretzky-éra nyílt sisakos, támadásokra építő stílusát minőségi korongosok híján felváltotta a közelharcokkal, egymásba kapaszkodással terhes, védekezős formula, a kapusok minden addiginál jobb percenteket produkáltak, a gólátlag apadt. Ezt pedig sokkal nehezebb eladni egy olyan sportágban, amely ellentétben a másik hárommal, nem játszható úgymond az utcán. A futball-labdát a suliudvaron is lehet dobálni, kosárpálya minden játszótéren van (az iskolákról nem is beszélve), a baseball meg ugyebár Amerika legfőbb szabadidősportja, kesztyű és ütőszett szinte minden háztartásban van. Hokibot legfeljebb Kanadában.

Ahonnan egyre-másra költöztették el a klubokat az Államokba. Nem bírták eltartani a csapatokat - holott ott kibírták volna a színvonalcsökkenést. Végtére is a magas északon mindegy, hány gól esik, a jégkorong szent, nemzeti sportág, amelyet akkor is néznek, ha a finom cselek helyett éppenséggel a bodicsek divatozik.

Más a helyzet azokon a területeken, amelyeken jeget korábban csak pohárban láttak, a rekkenő hőségben felszolgált hűsítőhöz szervírozva. Merthogy az expanzió egyik fő célterületei a déli államok voltak: Florida, Texas, Kalifornia forróbb része… Ahol azonban csak ideig-óráig jelentett nagy újságot az új gárda: bár sikerült elérni, hogy egy-egy pazarabb Stanley-kupa-meneteléssel ráirányítsák a figyelmet az északi "jövevényekre", a Florida, az Anaheim és a Tampa Bay sem maradt sokáig érdekes. És az amerikai városok jó része is kezdett elfordulni a mind unalmasabbá váló játéktól. Plusz ami ennél szörnyűbb: a tévénézők is. A hoki botrányosan rossz nézettséget produkált, az ABC nem is hosszabbított szerződést - a helyére lépő NBC pénzt már nem is adott, csupán reklámidőt. Igazi, Gretzky-léptékű sztár nélkül nem voltak vonzóak a közvetítések. Kiapadóban voltak a források, Bettmannek pedig be kellett látnia, ismét "fel kell tenni" a fizetési sapkát, mert arrafelé hosszú távon semmi sem üzemelhet veszteségesen. ---- Az, hogy a hét közepén elvileg lefújták az idei évadot - szombati lapzártánk után még egy utolsó kísérletet tettek a megegyezésre -, nem az ősztől zajló tárgyalássorozat kudarca. Bettman 2001 óta hívogatja az asztalhoz a játékos-szakszervezet vezérkarát, ám már akkor süketek párbeszéde zajlott. Ô sapkázott, továbbá a bevételhez igazított fizetésekről beszélt, amiről Bob Goodenow, a szakszervezet főtárgyalója hallani sem akart. A játékosokat tömörítő szövetség egyébként is jelezte, a tulajok nem a valódi számokat szellőztetik a nyilvánosság előtt, azaz nincsenek is akkora veszteségeik. Erre a liga közölte: tessék, válasszák ki négy csapat könyvelését, és nézzenek bele. Belenéztek. Közölték, nekik volt igazuk, más számok szerepelnek a papírokon, mint amelyekről a tulajdonosok beszélnek. A liga felkért egy auditort, ellenőrizze a könyveléseket. Ellenőrizte. Bejelentette: a tulajok igazat mondanak. A szakszervezet mosolygott: nem szólhattak bele a könyvellenőr kiválasztásába, világos, hogy azt mondja, amit a liga hallani akar. Amikor a szakszervezet átlépte a Rubicont, és belement a fizetési sapkába, akkor már csak 6.5 millió dollár hiányzott a megállapodáshoz, ám Bettman nem kívánt 42.5 fölé menni, a szakszervezet pedig nem engedett a 49-ből. Utána mindenki magyarázkodott: emitt azt mondták, igaz, hogy csak néhány csapat költ a fizetésekre 49 környékén, ám ha megvan a sapka, akkor a szurkolótábor előbb-utóbb az összes tulajt arra próbálja kényszeríteni, hogy menjen el a plafonig a jobb szereplés érdekében. Különben is, a tulajok hátán már a 42.5-től felállt a szőr. Átellenben amondóak: ők már felállított szőrszálakkal tettek ajánlatot, mert a sapka elfogadása sosem szerepelt az elfogadandó pontok között. Így eshet meg, hogy a profisportok történetében először egy teljes szezon kiesik.

Mondják, nem baj, ha megszűnik néhány döglődő klub, továbbá abbahagyja néhány túlfizetett matuzsálem - az biztos, a jelenleg megmerevedett frontvonalak mentén nehéz lesz újból nekikezdeni. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy előbb-utóbb az NHL nyer a játékosokkal szemben. Vagy, ahogy Paul Haagan munkajogi szakértő fogalmazott: "Hogy a liga alacsonyabb osztályokból kívánja feltölteni a csapatokat, nagyon is hatásos lehet. Nem elképzelhetetlen, hogy a szakszervezet nemsokára összeomlik, eddig is voltak jelek, hogy néhány játékos hajlana a megegyezésre. Soha egyetlen profisportban sem vesztettek ennyi pénzt a játékosok munkaügyi huzavona miatt, mint most. Ha egy vasutas sztrájkol, s hoznak helyette egy sztrájktörőt, akkor esetleg elmegy máshová vasutasnak. Ha egy jobbszélső nem hokizhat az NHL-ben, akkor legfeljebb alacsonyabb osztályban játszhat, jóval kevesebbért. Vagy elmehet vasutasnak." ---- "Most már látjuk, talán nem kellett volna ekkorára nőnie a ligának, nem kellett volna hajszolnia a bevételeket: meg kellett volna maradni a minőségi jégkorongnál, a népszerűség meg jött volna magától. Végtére is nem egy részvénytársaság vagyunk, amelynek évről évre növekedést kell produkálnia."
(Peter Karmanos Jr., a Carolina Hurricanes tulajdonosa)

"Folyamatosan azt hallani, hogy a hűséges hokirajongók úgyis visszatérnek a lelátókra, azaz az okozott kár nem visszafordíthatatlan. Én meg azt mondom, totálisan félreértik a helyzetet, és fogalmuk sincs, kik járnak hokimeccsekre. Nagyon sokan fognak csodálkozni, amikor újranyílnak az arénák."
(Keith Primeau, a Philadelphia Flyers csapatkapitánya)

"A játékosok a hangyák eltaposásával vannak elfoglalva, miközben a medve elballag a piknikre hozott uzsonnával."
(Bill Adams, az NHL munkaügyi szakértője)

"Az NHL végre elérte azt, amit mindig is akart: az egész nemzet figyelt rá. Más kérdés, hogy milyen okból."
(A Sports Illustrated szerkesztőségi cikkének részlete)

"Mindig is hittem abban, túl nagy a tét ahhoz, hogy a két fél ne egyezzen meg. Ehhez képest…"
(Mario Lemieux, a Pittsburgh Penguins ásza és résztulajdonosa)