Majdnem ugyanaz, sárgában

Természetesen a kaposvári jégpálya avatójára sereglett öszsze a megannyi nobilitás, avagy egy újabb pont került a térképre, ahol tető alatt lehet hokit játszani. Ez remek hír - azt ugyanakkor titkon reméljük, látnak itt azért jobb meccset is.

Merthogy a világbajnoki felkészülés utolsó éles partiján nem alkotott igazán emlékezeteset a válogatott - más kérdés, hogy szakvezetője mindent megtett azért, hogy ne működjék olajozottan a gépezet. A díszpáholyba ültetettek névsora is mutatja, ászokat hagyott ki Cortina, ráadásul alaposan megkutyulta a sorokat, így aztán az első harmadban szinte egyszer sem ugrott be ugyanaz az ötös a jégre. Egy biztos: ha a meccset néző norvég szakvezetőt akartuk megkutyulni, az gyaníthatóan sikerült. A hollandokat már kevésbé. Voltaképpen a vendégek szája íze szerint alakult a mérkőzés, sok volt a test test elleni harc, a dulakodás, nem alakult ki folyamatos, hogy azt ne mondjam, élvezhető játék, ráadásul a megkavart sorok sem muzsikáltak összhangban, ennek igen feltűnő jele volt a megannyi lesre csúszás.
Az első harmadban igencsak csapkodó korongozást láthattunk, a mieink az első öt percben kétszer is emberhátrányban játszottak, igaz, a hollandok nem igazán tesztelték komolyan Budait. Később is legfeljebb egyszer, a harmad közepén, ekkor zseniálisan nyomott fölé vállal egy közeli lövést - ezt leszámítva csendesen csordogált a mérkőzés. A játékrész vége a miénk volt, ekkor Ladányiék villantottak valamit, bokszban még tán nekünk is adták volna ezt a húsz percet, elvégre a pontozókban ugyebár a hajrá szokott megmaradni…

A második sem különbözött sokkal az elsőtől, ekkor már akadtak helyzeteink is, csakhogy a lövések nem igazán voltak pontosak. Ellenfelünk sem varázsolt, ellenben a 35. perc elején Ladányi elpasszolta a korongot a saját harmadában, Polet köszönte szépen, s a Budai előtti tumultust kihasználva a hálóba helyezett (0-1).

Próbáltuk felpörgetni az iramot a záró részben, több-kevesebb sikerrel, ekkor már egy-egy tetszetősebb támadás is futott a jégen, ám a lövések továbbra sem a sarkok felé süvítettek, vagy ha úgy tetszik, szitává lőttük Groensveldet, gyomortájékon. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hét honosított kanadaival felálló vendégek egy nem túl acélos ellenakcióból valahogy "összetaknyoltak" egy újabb gólt, amivel eldőlt a meccs. A végén lehoztuk a kapust, megduplázva emberelőnyünket, ám a tűzijáték pusztán látványos volt, nem eredményes.

Azaz ugyanúgy 2-0 lett a meccs, mint egy napja Fehérvárott, a fehéren izzó reflektorok alatt - csak most a hollandok nyertek. Meglehet, nekik jobban ment a kaposvári csarnokot megvilágító, különleges sárga fényben.