Jóleső fájdalom a debreceni világbajnokság után

- Hol fáj?
- Itt is, ott is, de jó érzés! - válaszolta meglepően Szélig Viktor, a debreceni divízió-1-es vb-n a legjobb magyar játékosnak választott védő, aki a lengyelek elleni záró partit követően fáradtan, sérüléseit fájlalva fogadta a gratulációkat. A hátvéd minden megnyilvánulásán érződik, imád jégkorongozni, s ehhez az imádathoz megfelelő játékintelligencia, nem mindennapi tudás párosul, nem véletlen, hogy az egyik legjobb védővé nőtte ki magát az évek folyamán.
- Jó?
- Igen. Ha fáj valahol, akkor érzem úgy, hogy tettem is valamit a csapatért.
- Debrecenben a legjobb magyar játékosnak választották a szakemberek.
- Csak mert nem tudtak huszonhárom ilyen díjat kiosztani…

- Szélig Viktor, a szerény…
- Inkább a csapatember. A lengyelek elleni záró találkozó után is elmondtam, nem érzem azt, hogy jobb lettem volna, mint a társaim. Örülök, persze, hogy örülök ennek a választásnak, de a helyén tudom kezelni. Talán a kiváló védekezésünknek köszönhető, hogy hátsó embert választottak, mindazonáltal ez csapatjáték, a csatárok is megtették a magukét a szenzációsan védő kapusaink előtt.
- Mint ahogy a védők az ellenfelek harmadában. Emberelőnyben ismét a kapus előtt vitézkedett, gólt lőtt a japánoknak, kezd beválni a figura. Önök, újvárosiak győzték meg a kapitányt, hogy ezt alkalmazzák?
- Nem kellett győzködni. Voltaképpen ránk bízta, hogy ilyenkor a soron belül hogy állunk fel. Miután a bajnoki döntőben szegény Tokaji Viktor kiesése után bevált ez a módi, ismét elővettük.

- Afféle Spisák-figura?
- Mi nem annak hívjuk, de nevezhetjük így is. Való igaz, amikor először Dunaújvárosban dolgozott, az Ancsin fémjelezte sorban emberelőnyben ott kellett állnom. Most, hogy újfent bennünket edzett, elővettük.
- Kegyetlen pozíció, nem?
- Kapkodni kell a fejemet a bombák elől, az biztos. Jó esetben sikerül belepiszkálni a korongba, akkor nyert ügyem lehet.
- Két nap után úgy tűnt, a válogatottnak is nyert ügye lehet…
- Fantasztikusan kezdtünk. Elemezgettük is a srácokkal, hogy a norvégok vajon mit gondolhatnak, ezek a fránya magyarok rendre borsot törnek az orruk alá.

- Ôszintén: a média sulykolta a csapatba az A-csoportot? Nem voltak ilyen álmaik?
- Az újságírók a dolgukat tették, a helyükben én is a feljutás lehetőségét hangsúlyoztam volna. Ez így természetes, így kell feltüzelni a népet, így kell eladni a sportágat. Nekünk viszont ettől függetlenítenünk kell magunkat, akkor vagyunk profi csapat.
- Sikerült?
- Sajnos nem mindig. A japánok elleni fantasztikus győzelmet, majd a kínaiak elleni kilenc nullát követően egyre inkább foglalkoztatott bennünket az első hely megszerzése, "Te jó ég, itt még fel is juthatunk!", ismételgettük magunkban. Magasra tettük a mércét. A Norvégia-Kína meccs huszonöt egyes eredménye ezért is hagyott mély nyomokat bennünk.

- Megzavarodtak?
- Nem így fogalmaznék. Felkaptuk a fejünket, túl sokat foglalkoztunk vele, ennek ellenére egy percig sem fognám erre a britek elleni vereséget. Azon a napon hiába mentünk előre, semmi sem sikerült. Akkor leszünk igazán jók, ha egy sorozatot ilyenfajta élmények nélkül tudunk teljesíteni. Különösen mentálisan van még mit javulnunk. Csak meg kell nézni a norvégokat, az összes meccsükön ugyanolyan szinten güriztek végig. Jó, nagyon jó csapat, megérdemelten végzett az első helyen. A velük szemben elért döntetlen kiváló eredmény, igaz, a tapasztalatok azt mutatják, az ilyen kvalitású gárdák ellen rendre jól megy nekünk.

- A jövő évi világbajnokságon sem panaszkodhatnak erős ellenfelek hiányára, a franciák, a britek, a japánok és az elitből még nem ismert kieső alkotta mezőnyben sem unatkoznak majd…
- Örülök neki! Így tovább fejlődhet a társulat, a fiatalabbak is a saját bőrükön érezhetik, mit jelent a minőségi jégkorong. Az elit mögött rengeteg a hasonló játékerőt képviselő együttes, közöttük rendre csak apróságok döntenek. Szeretem az ilyen meccseket.
- Volt belőlük bőven ebben az idényben.
- Lehetett volna több is, ám előbb a kezem tört el, majd a térdem sérült meg. Szóval, sok társam azért fárasztóbb szezont zárt, mint jómagam.

- Ha azt mondja, üde és friss…
- … dehogy mondom! Ha az izmok tudnának mesélni…! Jól jön a szünet, végre együtt a család, lehet lazítani. Már amennyit a gyerkőc enged, természetesen.
- Az érmét megkaparintotta?
- Próbálta, ám némi nézegetés után a medália abban a kupában kötött ki, amelyben a többi is van. Helyette különféle hokis ajándékcuccok kerültek a birtokába.
- Norvég mez és társai?
- Dehogy! Bármennyire is jók az északiak, kizárólag magyar csecsebecséket vásároltam. Örült nekik, no de természetesen az apja megjövetele kiváltotta boldogságot semmi sem tudta felülmúlni. Én is így voltam vele. Könnyű így a sebek, karcolások miatt érzett fájdalmat elviselni, nem igaz?