Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin megleckéztette a Minnesotát

Vágólapra másolva!
2007.10.31. 08:59
Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin vezette győzelemre a Pittsburgh Penguins csapatát Minnesotában az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság alapszakaszának 26. játéknapján. Edmontonban nyert a ligaelső Detroit, és csupán a szétlövésben Ilja Kovalcsuk találatával bizonyult jobbnak az Atlanta a Montrealnál.
Sidney Crosby ezúttal is főszereplő volt (fehérben)
Sidney Crosby ezúttal is főszereplő volt (fehérben)
AP
Sidney Crosby ezúttal is főszereplő volt (fehérben)
Sidney Crosby ezúttal is főszereplő volt (fehérben)
Sidney Crosby ezúttal is főszereplő volt (fehérben)
AP
Sidney Crosby ezúttal is főszereplő volt (fehérben)

Sidney Crosby három évet várt arra, hogy személyesen pályára léphessen Minnesotában. A pingvinek fiatal csapatkapitányának jól sikerült a bemutatkozása, hiszen szerzett egy gólt és adott három gólpasszt a Wild ellen, ráadásul csapata, a Pittsburgh 4-2-re nyert.

„Jó móka, hogy visszatérhettem, és játszhattam itt – nyilatkozta Sidney Crosby a mérkőzés után, aki tizenöt évesen a Shattuck-St. Mary's iskolacsapat sztárja volt. –Az eredménytől függetlenül ez egy nagyon szép este volt nekem, hiszen korábban ide jártam meccseket nézni, és abban reménykedtem, hogy egyszer én is játszhatok majd az NHL-ben, és játszhatok itt. Az csak egy plusz dolog, hogy győztünk is.”

A pingvinek másik fiatal klasszisa, Jevgenyij Malkin is kitett magáért: két gólja mellett adott egy gólpasszt is, így ő lett az este másik főszereplője. Az orosz sztár az első harmadban kétszer is megszerezte a vezetést csapatának, és a negyedik gólban is „benne volt”.

Valtteri Filppula, a Detroit Red Wings centere huszonöt másodperccel a mérkőzés vége előtt szerezte meg a győzelmet jelentő találatot a ligaelsőnek.

A detroitiaknak ez volt a hatodik sikerük sorozatban, míg az első gólt jegyző Henrik Zetterberg zsinórban a tizenharmadik meccsén szerzett pontot, tehát a Red Wings eddigi összes szezonbeli találkozóján „eredményes volt”.

Miikka Kiprusoff megmutatta, hogy miért is volt érdemes 35 millió dolláros szerződést kötni vele, ugyanis a Calgary kapusa harminckilenc védést mutatott be a Nashville ellen, amellyel győzelemre vezette a Flamest. A hazai csapat másik kulcsembere Jarome Iginla két gólt szerzett, és egyet előkészített.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI-JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL), ALAPSZAKASZ

26. JÁTÉKNAP
Minnesota WildPittsburgh Penguins2-4
Montreal CanadiensAtlanta Trashers2-3 – szétlövéssel
St. Louis BluesPhoenix Coyotes1-2
Calgary FlamesNashville Predators5-1
Edmonton OilersDetroit Red Wings1-2
Legfrissebb hírek

NHL: hiába Crosby 1041. gólpassza, kikapott a Penguins

Amerikai sportok
2025.01.19. 09:18

NHL: hét meccs után kapott ki újra a Detroit

Amerikai sportok
2025.01.15. 07:16

Detroit ünnepel, több mint egy évtizede nem volt ilyen sikerszériája a Red Wingsnek

Amerikai sportok
2025.01.13. 08:25

NHL: szétlövés után nyert a Detroit és a Montreal is

Amerikai sportok
2024.12.10. 07:09

NHL: Los Angelesben bukott a ligaelső, fordulatos meccsen maradt alul a Rangers

Amerikai sportok
2024.11.28. 10:09

NHL: McDavid százados lett, kilencet vágott a Sharksnak az Oilers

Amerikai sportok
2024.04.16. 06:59

NHL: megvan Crosby 1000. gólpassza és bekerült a legjobb 10-be az örökpontlistán

Amerikai sportok
2024.04.12. 07:31

NHL: hét gólt szerezve nyert a Stars, szétlövésben kapott ki a Ducks

Amerikai sportok
2024.04.08. 08:22
Ezek is érdekelhetik