KHL: a Medvescak Zagreb az európai szuperligában folytatja

Vágólapra másolva!
2013.04.29. 18:52
null
A Volánnak is kellemetlen pillanatokat okozó Medvescak Zagreb a KHL-ben folytatja (Fotó: Török Attila, archív)
A legutóbbi idényben még az EBEL-ben szereplő Medvescak Zagreb 28. csapatként csatlakozik a kontinentális hokiligához, így a 2013–2014-es idényben már a KHL-ben szerepelhet. Ez azt követően vált biztossá, hogy hétfőn a KHL elnöke, Alekszandr Medvegyev megegyezett a horvát klub vezetőivel az anyagi és szakmai feltételekről.

A 2012–2013-as idényben 26 csapat szerepelt a KHL-ben, a holtszezonban azonban csatlakozott a Vlagyivosztok, most pedig a Medvescak (amelynek teljes neve stílszerűen KHL Medvescak Zagreb), így 28-an folytatják az egyre távolabb terjeszkedő európai szuperligában. A csapatokat három divízióba osztják majd be földrajzi elhelyezkedésük alapján: nyugati, közép, illetve szibériai-távol-keleti divízióra.

Damir Gojanovic, a zágrábiak elnöke elmondta, mintegy 10 millió eurós lesz az első KHL-es idényükben a költségvetésük, míg Alekszandr Medvegyev azt emelte ki, hogy a Medvescak Közép-Európa egyik legismertebb és legstabilabb klubja, félévszázados múlttal és sok címmel, trófeával rendelkezik.

A hírek arról szólnak, hogy a Medvescakot az EBEL-ben a farmcsapata képviselné a továbbiakban, ez az alakulat a horvátok tervei szerint Jesenicébe költözne. A zágrábiak az osztrák liga legutóbbi idényében a negyeddöntőben búcsúztak.

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Hokis csúcstalálkozó Moszkvában csupa orosz sztárral

Jégkorong
2024.07.21. 08:15

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Kilépett az Orosz és a Nemzetközi Jégkorongszövetségből a KHL

Jégkorong
2024.07.11. 11:04

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01
Ezek is érdekelhetik