Jégkorong Mol Liga: gólgálával alapszakaszgyőztes a DAB

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.27. 20:37
A jégkorong Mol Liga hétfői játéknapján a címvédő Dab.Docler hazai pályán 8–3-ra kiütötte a sereghajtó Újpestet, így bebiztosította alapszakasz-elsőségét.

A dunaújvárosiak már a 12. percben háromgólos előnybe kerültek, majd a 26. percben emberelőnyből tovább növelték a különbséget. Ekkor az Újpest Fekti Ádám góljával villámgyorsan szépített, de a játékrész hajrájában Azari Zsolt révén ismét négy volt már közte, a harmadik negyed derekára pedig Pavuk Attila és Perer Huba is csatlakozott a gólszerzőkhöz (7–1).

A „lilák" két gólt ütve kozmetikáztak ugyan még az eredményen, az utolsó percben viszont jött a meccs első találatát megszerző Szappanos Dávid, aki keretbe foglalta az összecsapást (8–3).

A játéknap másik meccsén a HC Nové Zámky hazai pályán 3–2-re legyőzte az egy harmad után kétgólos hátrányból hiába küzdő Csíkszeredát.

DAB.DOCLER–ÚJPEST 8–3 (3–0, 2–1, 3–2)
Dunaújváros, 400 néző. V: Varjú Á., Németh M., Abonyi A., Kis-Király B.
DAB: Kiss T. – Lindgren 1, HÜFFNER 1 (1), Ladányi (3), SZAPPANOS 2 (1), Kiss Á. (1) – Huba 1, Nagy R. (2), Peterdi (2), Galanisz 1 (1), AZARI 1 (2) – Jabornik, Gröschl, Somogyi (1), Papp V., Contois – Magosi E., Hruby G., Léránt (1), Pavuk 1, SZABADOS. Edző: Stephan Lundh
UTE: Hajek – Maklári (1), ZALAVÁRI, Reiter, Pichler, Farkas – Horváth A. (1), Garbacz, Virág T. (2), Fekti Á. 1, Kovács V. L. 1 (1) – Szirányi, Sommer, Crichton 1, Virág Cs., Coleman (1). Edző: Ancsin János
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh:
– Jól kezdtünk, de többgólos előnyünk birtokában lazult a koncentráció. Sajnálom a meccs végét, de egyben boldog is vagyok, hogy már alapszakaszgyőztesnek tekinthetjük magunkat.
Ancsin János: – Nehéz egy jó Dunaújváros ellen játszani, pláne úgy, hogy öt hátvéd és három csatár állt rendelkezésemre. Nagyon kevesen voltunk, és hiába jutottunk el helyzetekig, ha azokat rendre ki is hagytuk.

HC Nové Zámky (szlovákiai)–HSC Csíkszereda (romániai) 3–2 (2–0, 0–1, 1–1)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Dab.Docler 43 26 5 3 9 182–108 +74 91
2. Miskolci Jegesmedvék 43 19 7 4 13 149–117 +32 75
3. HC Nové Zámky 42 20 4 5 13 161–137 +24 73
4. ASC Corona Brasov 41 21 1 5 14 136–116 +20 70
5. HSC Csíkszereda 42 18 7 2 15 127–129 –2 70
6. Ferencváros Budapest ESMTK 42 15 3 8 16 165–172 –7 59
7. UTE 43 1 1 1 40 75–216 –141 6

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57

NHL: McDavid négy pontjával újra elnapolta a bajnokavatást az Edmonton

Amerikai sportok
2024.06.19. 07:05
Ezek is érdekelhetik