Jégkorong: kijelzőlefejelés-veszély miatt maradt el a meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.23. 23:07
null
Így nehéz lett volna hokimeccset játszani
El kellett halasztani a svájci hokiliga Lausanne–Geneve-Servette mérkőzését, mert az összecsapás előtt közvetlenül a pálya fölött ragadt az eredményjelző.

A kocka alakú szerkezet alap állásban a pálya közepe felett, a plafon magasságában látható, de a meccs előtt szerelni kellett, ehhez pedig praktikusan leengedték úgy másfél-két méterrel a jég fölé. A két csapat úgy melegített a saját térfelén, hogy közben a középvonal felé kanyarodva vigyázniuk kellett, nehogy lefejeljék az eredményjelzőt.

Ám miután a szerkezet a kezdéshez közeledve is a szokatlan magasságban maradt, már gyanút fogtak a játékosok és az edzők. Lassan kiderült, műszaki hiba lépett fel, így felfelé már nem tudták mozgatni a kijelzőt. Bejött egy daru is a jégre, de az sem járt sikerrel.

Kétórányi sikertelen próbálkozás után úgy döntöttek, nem lesz meccs, majd máskor lejátsszák.

Daruval is próbálkoztak
Daruval is próbálkoztak

 


 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57

NHL: McDavid négy pontjával újra elnapolta a bajnokavatást az Edmonton

Amerikai sportok
2024.06.19. 07:05
Ezek is érdekelhetik