Jégkorong, EBEL: vereség Villachban, nincs előzés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.22. 21:39
null
A Volán képtelen volt gólt szerezni Villachban (Fotó: Koncz György)
Az Alba Volán 3–0-ra kikapott a Villach vendégeként az EBEL keddi játéknapján, ezzel elszalasztotta a lehetőségét annak, hogy megelőzze a tabellán vendéglátóját. Így maradt a 9. helyen.

 

Az Alba Volán vasárnapi, Graz elleni 5–1-es győzelmének az adott volna igazán értéket, ha a Volán kedden Villachban megfejelte volna egy újabb sikerrel. Ez esetben a székesfehérváriak megelőzték volna a vendéglátót, és kedvező eredmény esetén pontszámban beérte volna a Vienna Capitalst. A Volán ugyanis még nem tett le arról, hogy az első hatban zárja az alapszakaszt.

„Minél előrébb szeretnénk végezni, hiszen nagyon nem mindegy, hogyan futhatunk majd neki a középszakasznak – a legideálisabb nyilván az lenne, ha a lehető legtöbb pluszpontot tudnánk magunkkal vinni az alapszakaszból" – fejtegette Szirányi Bence.

Bizakodásra adott okot, hogy a Volán sérültjei nagyrészt felépültek, így Rob Pallin vezetőedző végre a legerősebb felállásban tudja pályára küldeni csapatát – ebben a szezonban ez ritkán fordult elő.

„Van hét bevethető hátvédünk, plusz végre a négy csatársor is megvan, így tud minket rotálni az edző a mérkőzések közben is, nincs az, hogy kényszerűségből csapágyasra vagyunk járatva, és így hullafáradtan kell kiállnunk a következő meccsre, ami sok esetben a taktikát is borítja" – mondta a válogatott védő, Pallin pedig hozzátette: ha ez a csapat összeáll, nagyon erős lesz.

Tudták, Villachban nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, amit pénteken a Vienna ellen, amikor jóformán négy és fél perc alatt kapott három góllal elment a meccs.

Kedden nem születtek ilyen gyorsan a gólok, az első és a harmadik osztrák találat alatt 47 perc telt el – csakhogy ez idő alatt egyszer sem találtak be a fehérváriak. S nagyobb baj, hogy előtte, illetve utána sem sikerült. Hiába nyerte meg a kapura lövési párharcot 41–39-re, Jean-Philippe Lamoureux kapust egyszer sem tudta mattolni.

Előzés helyett öt pontra nőtt a villachi előny, a Vienna pedig hiába kapott ki 4–1-re Salzburgban, a három pont megmaradt közte és a Volán között. Így nehéz lesz az első hatba jutni.

További eredmények: Klagenfurt–Linz 2–3 – szétlövéssel, Innsbruck–Graz 1–6, Ljubljana–Bozen 2–1 – szétlövéssel, Salzburg–Vienna 4–1, Dornbirn–Znojmo 3–4 – szétlövéssel

AZ ÁLLÁS
1. Linz 34 20 4 2 8 110–76 +34 70
2. Salzburg 34 19 4 2 9 117–90 +27 67
3. Dornbirner 34 18 1 6 9 101–78 +23 62
4. Znojmo 34 17 3 3 11 119–87 +32 60
5. Bozen 34 14 4 4 12 89–86 +3 54
6. Klagenfurt 34 14 3 6 11 112–110 +2 54
7. Villach 34 16 1 3 14 90–81 +9 53
8. Vienna Capitals 34 13 6 15 92–80 +12 51
9. Fehérvár AV19 34 12 4 4 14 84–93 –9 48
10. Graz 34 10 3 3 18 66–97 –31 39
11. Innsbruck 34 10 2 3 19 74–114 –40 37
12. Olimpija Ljubljana 34 3 3 2 26 68–130 –62 17

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
2025.03.09. 18:25

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23

Gólt sem ütött, kikapott Olaszországban a Volán

Jégkorong
2025.01.12. 19:09
Ezek is érdekelhetik