Jégkorong: hazai vb-n vívhatja ki a feljutást a juniorválogatott

Vágólapra másolva!
2016.12.08. 10:06
Meg is nyerheti a vasárnap a Káposztásmegyeri Jégpalotában kezdődő junior divízió 1/B jégkorong-világbajnokságot a magyar válogatott – Kovács Dávid kapus szerint.

„Lent kezdtünk, és egyre jobban jövünk fel, meg tudjuk nyerni, és arra is készülünk, hogy megnyerjük a világbajnokságot" – jelentette ki a december 17-ig tartó eseményről az M4 csütörtöki Sportreggeli adásában Kovács Dávid.

Nagy Attila, a junior jégkorong-válogatott csapatvezetője megjegyezte, hogy a kapus lehet a jövő Szuper Leventéje, majd arról beszélt, hogy a felnőttválogatott korábbi sikerei miatt Magyarországon sokan kezdtek el hokizni, ám nem volt elegendő pálya. A tao-támogatásoknak köszönhetően nőtt a jégfelület, és több gyerek közül lehet válogatni.

„A világbajnokságra augusztusban száz játékossal kezdtük meg a felkészülést, majd harminckettőre szűkült a létszám, és ebből lesz huszonkettő nevezve" – mondta Nagy Attila, aki hozzátette, hogy az U20-as válogatott ugyanúgy Rich Chernomaz szövetségi kapitány felügyelete alá tartozik, mint a felnőttcsapat.

A vb nyitó meccsét vasárnap az olaszok ellen játssza a magyar válogatott, ellenfele még Ukrajna, Lengyelország, Szlovénia és Nagy-Britannia lesz.

A magyar utánpótlásról szólva Nagy Attila megjegyezte, hogy a fiatalokra is felfigyeltek külföldön, erre jó példa a Svájcban játszó Kovács Dávid, és a vb-re is több játékosmegfigyelő érkezik.

Kovács Dávid elárulta: vágya, hogy egyszer Amerikában hokizhasson.

Legfrissebb hírek

Százötven évvel ezelőtt játszották az első fedett pályás hokimeccset

Népsport
Tegnap, 10:26

A Gyergyó nyert, de a BJA még előzhet az élen, a Fradi a hajrában kapott ki a DEAC-tól

Jégkorong
2025.02.11. 21:27

A Budapest JAHC lett a bronzérmes a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2025.02.01. 18:21

Tizenkét gólos mérkőzésen kapott ki hazai jégen az FTC a DVTK-tól

Jégkorong
2025.01.12. 21:41

Tokaji Viktor: Számítunk a fiatalok lendületére az olasz hokiválogatott ellen

Jégkorong
2024.12.09. 19:09

Osztrák hokiliga: őrült hajrá végén győzött a Volán

Jégkorong
2024.11.24. 18:34

NHL: a Penguins háromgólos előnyből csak szétlövéssel nyert a Sharks ellen

Amerikai sportok
2024.11.17. 13:31

Rangadót nyert, és előzött a BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
2024.11.03. 21:45
Ezek is érdekelhetik