Mol Liga: nem játsszák újra a Debrecen–Brasov meccset

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 15:48
Nem játsszák újra a Debrecen és a Corona Brasov negyeddöntős párharcának első mérkőzését a jégkorong Mol Ligában a magyar szövetség (MJSZ) elnökségének szerdai döntése értelmében.

A két csapat első, múlt keddi meccsének – melyet 6–3-ra a Debrecen nyert meg hazai pályán – eredményét eredetileg törölték, miután a kiküldött szlovák bírók nem érkeztek meg a helyszínre, így semleges helyett magyar játékvezetők fújtak.

A Brassó megóvta az eredményt, a versenybírósági bizottság pedig múlt pénteken jóváhagyta azt, mert véleménye szerint a találkozót nem kellett volna lejátszani, de ha már megtörtént, akkor is csak barátságos mérkőzésként lehetett volna számításba venni.

Az összecsapást eredetileg kedden ismételték volna meg, ám a Debrecen fellebbezett, az MJSZ elnöksége pedig szerdán úgy döntött, hogy a mérkőzést nem játsszák újra, és jóváhagyják az első meccs 6–3-as végeredményét – áll a szövetség honlapján.

A határozattal szemben nem élhetnek jogorvoslattal az érintettek, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 2–2.

A következő találkozóra szerdán (ma) délután Debrecenben kerül sor 18 órától. 6–3-ra a Debrecen nyert meg hazai pályán – eredményét eredetileg törölték, miután a kiküldött szlovák bírók nem érkeztek meg a helyszínre, így semleges helyett magyar játékvezetők fújtak.

A Brassó megóvta az eredményt, a versenybírósági bizottság pedig múlt pénteken jóváhagyta azt, mert véleménye szerint a találkozót nem kellett volna lejátszani, de ha már megtörtént, akkor is csak barátságos mérkőzésként lehetett volna számításba venni.

Az összecsapást eredetileg kedden ismételték volna meg, ám a Debrecen fellebbezett, az MJSZ elnöksége pedig szerdán úgy döntött, hogy a mérkőzést nem játsszák újra, és jóváhagyják az első meccs 6–3-as végeredményét – áll a szövetség honlapján.

A határozattal szemben nem élhetnek jogorvoslattal az érintettek, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 2–2.

A következő találkozóra szerdán (ma) délután Debrecenben kerül sor 18 órától.

Legfrissebb hírek

Válogatott kapussal pótolhatják Hegyi Krisztiánt Debrecenben – NS-infó

Labdarúgó NB I
26 perce

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:55

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 09:42

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Behúzta a másodikat is a Gyergyó és a Csíkszereda

Jégkorong
2025.03.26. 19:46

A Gyergyó és a Csíkszereda került előnybe a jégkorong Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2025.03.25. 20:48

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26
Ezek is érdekelhetik