Hoki-vb: Kazahsztán és Fehéroroszország a két feljutó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.04. 16:01
Kazahsztán és Fehéroroszország egymás elleni összecsapását a házigazdák nyerték meg hosszabbításban 3–2-re, s mivel mind a két válogatott pontot szerzett, így már az utolsó nap mérkőzéseinek eredményétől függetlenül eldőlt, ők ketten jutnak fel a világelitbe.

Az már korábban, a nekünk is fájó litván Korea-veréssel biztossá vált, hogy a házigazda Kazahsztán a két feljutó hely egyikén végez a nur-szultani divízió 1/A-világbajnokságon, a fehéroroszoknak azonban mindenképpen kellett a pont, ha nem akarták az utolsó mérkőzésen lemeccselni a feljutást a dél-koreaiakkal.

A kazahok számára legfeljebb a csoportelsőség megszerzése lehetett az egyetlen tét, mégis ők kezdtek sokkal jobban, negyedóra után már kettővel mentek. A fehéroroszok azonban a záró harmad elejére kiegyenlítették hátrányukat, s ez az iksz már mind a két csapatnak kényelmes eredmény volt (hiszen azt jelentette, hogy a szerzett ponttal a fehéroroszokat már semmiképpen sem érheti utol a hozzájuk képest négypontos hátrányban lévő Dél-Korea), nem is törték össze magukat, hogy a rendes játékidőben dűlőre vigyék a meccset.

A túlórában aztán Sesztakov döntött a kazahok javára, a házigazda így megnyerte a csoport rangadóját, de nyilván a visszajutó fehéroroszok sem szomorkodnak – a záró napra így már csak az maradt a kérdés, melyikük nyeri a 2019-es divízió 1/A vb-t.

No meg az, hogy a három hárompontos csapat, a szlovén, a magyar és a litván közül melyik búcsúzik, és folytatja jövőre a „harmadosztályban”…

Bent maradunk a divízió 1/A-ban, ha:

– bármilyen formában nyerünk Kazahsztán ellen.

– ha a ráadásban kikapunk Kazahsztántól (azaz szerzünk egy pontot), miután Litvánia bármilyen formában kikap vagy a rendes játékidőben győz Szlovénia ellen.

– ha Szlovénia a rendes játékidőben nyer Litvánia ellen.

DIVÍZIÓ 1/A JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, NUR-SZULTAN
4. FORDULÓ, SZOMBAT
Kazahsztán–Fehéroroszország 3–2
(2–0, 0–1, 0–1, 1–0) – hosszabbítás után
KORÁBBAN
Litvánia–Dél-Korea 2–1
(1–0, 0–0, 1–1)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 0–6 (0–1, 0–3, 0–2)

5. FORDULÓ, VASÁRNAP
8.30:Szlovénia–Litvánia (Tv:Sport1)
12.00:Fehéroroszország–Dél-Korea (Tv:Sport1)
15.30:Kazahsztán–MAGYARORSZÁG (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Jégkorong: mégsem pályázik Magyarország a 2029-es vb rendezésére – hivatalos

Jégkorong
2025.02.13. 14:38

Jégkorong: február végéig döntenek a kizárt orosz és fehérorosz válogatott visszatéréséről

Jégkorong
2025.01.06. 16:56

Január közepéig lehet pályázni a 2029-es világbajnokságra

Jégkorong
2024.10.18. 11:38

Kedvezményesen vehetnek jegyet a magyar drukkerek a mieink meccseire a hoki-vb-n

Jégkorong
2024.09.30. 18:21

Jégkorong olimpiai selejtező: újabb kazah győzelem Pozsonyban

Jégkorong
2024.08.30. 18:01

Jégkorong-vb: a németekkel kezd a magyar válogatott

Jégkorong
2024.08.21. 10:53

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27
Ezek is érdekelhetik