Január közepéig lehet pályázni a 2029-es világbajnokságra

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 11:38
Kolbenheyer Zsuzsanna (Fotó: Dömötör Csaba)
Május 30-án lett hivatalos, hogy Kolbenheyer Zsuzsanna lesz a Magyar Jégkorongszövetség új elnöke. Sűrű nyarat tudhat magáénak az új vezetőség, hiszen az átvételi folyamatok mellett az idei idény kapcsán is akadtak bőven feladatok, valamint már tervezik a következő évad fontosabb változásait. Az elnök asszony ezek mellett a Nemzeti Sportnak beszélt még a 2029-es A-csoportos világbajnokság rendezésének lehetőségéről, valamint a közelmúltban megrendezett IIHF-kongresszusról is.

 

 

Május végén választották meg a Magyar Jégkorongszövetség elnökévé. Melyek voltak az azóta eltelt időszak kihívásai, feladatai Önök számára?
A szezon végén választottak meg minket a szövetség élére – mondta a Nemzeti Sportnak Kolbenheyer Zsuzsanna. A nyár nagy része az átadás-átvétellel telt, történtek változások különböző pozíciókban is, akár a főtitkári tisztséget nézve, de a gazdasági részleghez is kerültek új emberek. A fő fókuszban az volt, hogy minden olyan információhoz birtokába kerüljünk, amelyek a szövetség működtetéséhez szükségesek. Ezek mellett az új idényre is készültünk, a válogatott programok miatt már nyáron elindult a jégen is a munka, szeptemberben pedig elrajtoltak a bajnokságok.

Többször is említette az elmúlt időszakban az átadás-átvétel feladatát. Milyen folyamatokra kell ez alatt gondolni?
Az előző vezetés előkészített egy anyagot, amiről azt gondolták, hogy minden szükséges információt tartalmaz, de nyilván nyolc év történéseit nehéz így összefoglalni. Ahogy elkezdtük feldolgozni az anyagokat és előkészíteni az idényt, folyamatosan merültek fel kérdések. Az új főtitkárnak meg kellett ismernie a már folyamatban lévő ügyeket, ezekkel összefüggésben a múltbéli dolgokkal is képbe kellet kerülnie. Az új és a régi gazdasági vezető között hosszabb volt az ilyen jellegű együttműködés, az előzőnek augusztus 31-ig élt a szerződése, ő aktívabban közreműködött az átadás-átvétel folyamatában. Új marketingesek is velünk vannak már július óta, nekik sem volt egyszerű, hiszen az előző idény lezárása kapcsán is akadtak még feladatok, de közben az új szezonra is véglegesíteni kellett a marketinggel kapcsolatos szerződéseket. Sokan teljesen új közegbe kerültek, tulajdonképpen én is, hiszen eddig a női szakág vezetőjeként és elnökségi tagként teljesen más szemszögből láttam a szövetség működését.

Szeptemberben elkezdődött az Erste Liga új idénye, melyek a főbb célok erre a kiírásra?
Az Erste Ligával kapcsolatban a megválasztásunkkor eldöntöttük, hogy mivel a csapatok már március-április környékén elkezdik megkötni a játékosokkal a szerződéseket, nem lett volna korrekt drasztikus döntéseket hozni. Az azonban biztos, hogy a jövőben változásokat fogunk eszközölni, itt elsősorban a pontrendszerre gondolok, amely jelenleg lehetővé teszi a légiósok magas létszámát. A klubokkal egyetértésben tudjuk, hogy ez nem a jó irány. Ezt kommunikáltuk nyíltan velük a kezdetektől fogva, hiszen így már akár az idei évadban elkezdhetnek készülni a változásokra. A másik fontos célunk, a nézőszám emelése, de ez sem olyan dolog, amit az egyik napról a másikra meg lehet változtatni. Ehhez nagyon komoly háttérmunkára van szükség, folyamatosan dolgozunk olyan akcióterveken, amelyek már ebben az idényben is több nézőt becsalogatnak a mérkőzésekre.

Milyen háttérfolyamatok zajlanak jelenleg a Magyar Jégkorongszövetségnél?
Mi alapvetően másfajta struktúrában gondolkozunk, szeretnénk nagyobb hangsúlyt adni a bizottságoknak, illetve alájuk tartozó munkacsoportokra alapuló rendszert építettünk ki. Szeretnénk a kluboknál dolgozó szakembereknek is megadni a lehetőséget, hogy sokkal aktívabban vegyenek részt a szövetség életében, a döntések előkészítésében. Az Erste Liga változásainak kidolgozása is a munkacsoportok szintjén folyik jelenleg, onnan pedig a bizottságokhoz kerül majd. Remélhetőleg január-február környékére elkészül az a javaslat, amit a csapatok és az elnökség felé is tovább tudunk vinni.

Egy picit szeretnék a fehérvári klubra kitérni, hiszen a Volán lassan két évtizede szerepel az osztrák központú ligában, az utóbbi években pedig egyre sikeresebb a csapat, a Bajnokok Ligájában már második ízben szerepel, immáron az Alba Arénában. Hogyan látja ezt a projektet, fel lehet-e melléjük zárkóztatni hasonló szintre más honi klubokat?
A fehérvári jégkorongnak óriási lehetőség, hogy ilyen gyönyörű csarnokot kapott. A csapat játéka az elmúlt években sokat fejlődött, egyre szebb eredményeket érnek el, a CHL-szereplés – immár másodszor - nagyon komoly dolog, és egy mérkőzést leszámítva szépen helytálltak. Minél több ilyen magas színvonalú találkozó az együttes és a játékosok fejlődését is szolgálja. Az, hogy a Fehérvár mellett lesz-e még másik csapat a ligában, ez elsősorban a klubok elköteleződésén is múlik. Szerencsére vannak ilyen gondolatok néhány klubnál a hosszú távú tervek kapcsán.

Tavasszal a női és a férfi válogatott is az A-csoportba szerepelhet. Mekkora örömteli kihívás ez a szövetségnek szervezeti szinten?
Szép kihívás, két évvel ezelőtt már volt ilyen szituáció, szerencsére a csapatok körül dolgozó szakemberek is rendelkeznek már A-csoportos tapasztalattal. A világbajnokságok előtti mérkőzések nagyobb hangsúlyt kapnak, illetve a lányokra még februárban vár egy olimpiai selejtezőtorna, amely nagyon fontos eseménye lesz az idénynek. Ez négyévente adódó lehetőség, a női válogatott szeme előtt egyelőre a februári esemény és az ötkarika lebeg.

Az elmúlt hetekben a sajtóban és az Önök felületén is megjelent a hír, hogy a 2029-es A-csoportos világbajnokságnak akár társrendezőként szívesen otthont adna Magyarország és Budapest.
Szeptember elsejéig kellett egy szándéknyilatkozatot benyújtani, hogy melyek azok az országok, amelyek érdeklődnek a 2029-es világbajnokság megrendezése iránt. Ez még nem pályázat, ehhez még kormánygarancia sem szükséges. Ez egy érdeklődés a Nemzetközi Szövetség részéről az országok felé. Magyarország nem stabil A-csoportos országként nagyobb esélyekkel indul, ha van mellette egy állandóan az elithez tartozó ország partnerként. Csehország esetében a földrajzi közelség is növelné az esélyeket. A cseh elnököt mi kerestük meg, informális beszélgetés volt, de nagyon örültem, hogy az ő részükről pozitív fogadtatás volt az ötlet kapcsán. jelenleg is folynak a különböző egyeztetések az esetleges pályázat kapcsán, de ez nem csak az MJSZ döntése. Viszonylag rövid idő áll rendelkezésünkre, ami nem könnyíti meg a dolgunkat. Ezek előkészítésére sokszor éveket szánnak a pályázó országok, nekünk január közepéig van lehetőségünk benyújtani a pályázatot.

A közelmúltban a Nemzetközi Szövetség kongresszusán járt. Melyek voltak a legfontosabb témák, döntések Rodoszon?
Az IIHF-nél négyévente van olyan kongresszus, amelyen az alapszabályokhoz hozzányúlnak, most egy ilyen eseményt tartottunk. A jégkorong alapvetően még mindig a férfiak által dominált sportág. Az elmúlt időszakban szerte a világon lehet látni, hogy a különböző sportági testületekben, bizottságokban egyre jobban törekednek a nemek egyenlőségére, de az edzők, sportvezetők körében is egyre több nő található. A mostani változtatások során hangsúlyosabb szerepet kapott, hogy a jégkorongba több hölgy kerüljön. Próbáljuk az országokat arra ösztönözni, hogy a bizottságokba több női tag legyen, egyúttal szeretnénk, ha ez nem csak kvóta szintjén valósulna meg, hanem a tagországok maguk is keressék az alkalmas jelölteket. A női A-csoportos világbajnokság kapcsán is lesznek változások. Még 2010-ben jött egy olyan változtatás, hogy a vb-t nem két egyforma erősségű csoportban rendezték, hanem alá-fölé rendeltségben. A legjobb ötnek a felső, „A” csoport, míg a másik ötnek a „B” csoport jutott. kiesni két csapatnak csak a B csoportból lehet. Ez anno egy adott időszakra volt tervezve, mostanra már megérett a helyzet arra, hogy visszaálljon a férfi mezőnyben is bevett kígyóelvre épülő rendszer. A két csoportutolsó egymás ellen dönti el, melyik csapat esik ki. Ezek a változások először a 2026-os világbajnokságtól lesznek érvényesek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik