![](https://cdn.nemzetisport.hu/2025/02/jZ6rjzOdcRa-1ngJxZMzctlPKW-8tyOt_kRrsLFMrQE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5MjNhMThkNmMzMjQ5YjA4NWJiNmIzMmY3ODU2MTcw.webp)
A Pat Cortina szövetségi kapitány által vezetett nemzeti együttes vasárnap drámai körülmények között szenvedett 2–1-es vereséget a házigazda németektől a bremerhaveni selejtezőn, így a második helyen végzett, az osztrákokat és a szlovákokat megelőzve.
„Mindenki, aki szereti ezt a kis csapatot, meg egyáltalán nézte az elmúlt évtizedben a női jégkorong fejlődését, annak most egy kicsit megszakadt a szíve ezekért a lányokért, mert tényleg mindent elkövettek azért, hogy ők legyenek a győztesei ennek a tornának, csak valahogy éppen az a pici valami hiányzott, amit akár szerencsének is hívhatunk” – mondta az M1 aktuális csatornának Kolbenheyer Zsuzsanna, majd hozzátette, a játékosok tisztában voltak vele, hogy csak úgy juthatnak ki az olimpiára, hogy megnyerik a bremerhaveni tornát, vagy akkor lehet még esélyük erre legjobb másodikként, ha legalább két csapat ellen sikerül három pontot elérni, illetve a németek ellen is pontot elcsípni. Bár megjegyezte, utóbbinak kicsi volt az esélye.
Az MJSZ elnöke úgy fogalmazott: ismerve a lányok profi hozzáállását, már azon gondolkoznak, hogyan tudnak visszavágni a németeknek az áprilisi elit-világbajnokságon. Kiemelte, hogy a mieink rendkívül jól tudtak csapatként együttműködni ezen a tornán, és biztos abban, hogy kifizetődik majd az a tiszteletreméltó munka, amelyet ebbe a felkészülésbe beletettek.
A magyarok a svédekkel, a japánokkal, a norvégokkal és ismét a németekkel csapnak össze a csehországi Ceské Budejovicében április 9-én rajtoló vb-n.
„Ez sem lesz könnyű csoport, mivel itt tényleg már csak a világelithez tartozó nemzetek lesznek ott. Erősnek tartom a svédeket, őket nagyon nehéz lenne akár még megszorongatni is, de a németekkel és a japánokkal mostanában játszottunk olyan meccseket, ahol nyerni is tudtunk, a felkészülési és a tétmeccseket nézve egyaránt. Velük kiegyenlített mérkőzésekre számítok, a norvég válogatottat pedig picit gyengébbnek tartom, mint a többi csapatot” – vélekedett Kolbenheyer, aki azt is kiemelte, hogy két győzelemre lesz szükség a bennmaradáshoz.
Az oroszok helyzetéről, illetve a jövő évi téli olimpiáról való esetleges kizárásukról elmondta, semmit sem tudnak arról, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság majdani új elnöke milyen irányba szeretne lépni, így erről várhatóan az év további részében születhet döntés.