A svédek győzelmükkel nemcsak a továbbjutásukat biztosították be, de az is eldőlt, hogy a B-csoport első helyén mennek majd a legjobb nyolc közé, ahol majd az A-csoport harmadik helyezettjével játszanak – ez jelen állás szerint a házigazda Csehország lenne.
A mieink eddig mindhárom mérkőzésüket elvesztette a világbajnokságon, ráadásul gólt sem sikerült még szerezniük – az IIHF írása szerint egyébként a 2007-es világbajnokságon fordult elő utoljára, hogy egy csapat szerzett gól nélkül essen ki a világbajnokságról, akkor az első A-csoportos vb-jén szereplő kazah női válogatott 26–0-s gólkülönbséggel búcsúzott.
Most azért nem ennyire rossz a magyar válogatott helyzete, hiszen matematikailag még akár a bennmaradás elérése sem lehetetlen – ehhez az utolsó meccsünkön hétfőn legalább három góllal kellene legyőzni a németeket, majd a németeknek és a norvégoknak sem szabad több pontot szereznie az utolsó mérkőzésükön.
Este megrendezték az idei világbajnokság első észak-amerikai csúcsrangadóját: az Egyesült Államok 2–1-re legyőzte Kanadát, ezzel a svédekhez hasonlóan bebiztosította a csoportgyőzelmét, ami azt is jelenti, hogy a nyolcaddöntőben a B-csoport harmadik helyén végző válogatott lesz az ellenfele. Ez lehet akár a magyar válogatott is, ha óriási szerencsével sikerül kiharcolnia a továbbjutást.
NŐI JÉGKORONG-VB
B-CSOPORT
Japán–Svédország 0–2 (0–1, 0–0, 0–1)
M | Gy | HGy | HV | V | LG–KG | Gk | P | |
1. Svédország | 3 | 3 | – | – | – | 9–2 | +7 | 9 |
2. Japán | 3 | 2 | – | – | 1 | 7–4 | +3 | 6 |
3. Németország | 2 | 1 | – | – | 1 | 7–7 | 0 | 3 |
4. Norvégia | 3 | 1 | – | – | 2 | 7–10 | –3 | 3 |
5. Magyarország | 3 | – | – | – | 3 | 0–7 | –7 | 0 |
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol. Az első három továbbjut a negyeddöntőbe, az utolsó kettő kiesik a divízió 1/A-ba. |
A-CSOPORT
Kanada–Egyesült Államok 1–2 (0–1, 0–1, 1–0)
M | Gy | HGy | HV | V | LG–KG | Gk | P | |
1. Egyesült Államok | 3 | 3 | – | – | – | 13–2 | 11 | 9 |
2. Kanada | 3 | 2 | – | – | 1 | 10–2 | 8 | 6 |
3. Finnország | 3 | 1 | – | – | 2 | 5–14 | –9 | 3 |
4. Csehország | 3 | 1 | – | – | 2 | 5–8 | –3 | 3 |
5. Svájc | 2 | – | – | – | 2 | 0–7 | –7 | 0 |
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol. |