Jégkorong: feszes védekezésre, igazi ki-ki meccsre számít a brit kapitány

Peter Russell a tavaly, elit-vb-n ünnepel (Fotó: AFP)

– Miként lesz egy skót kisfiúból hokikapus?
– Édesapám barátaival kezdtem el jégkorongozni egy befagyott tavon, és beállítottak a kapuba, így. Később egy skót kisvárosban védtem, Ayrban, és ugyan kedveltem, huszonnégy-huszonötéves koromra eluntam. Írországban, Angliában és Skóciában is megfordultam addigra, aztán megsérült a térdem, és akkor kisegítettem az utánpótláscsapatoknál, de az igazat megvallva sosem akartam edzősködni. Viszont azt éreztem, hogy ebből mégis lehetne valami, úgyhogy elkezdtem utánanézni a dolgoknak, majd felajánlották nekem, hogy vezessem az egész utánpótlás-programot. Gőzöm se volt, mit csinálok, úgyhogy hetekre elmentem Kanadába és Svédországba tanulni. Találkoztam a kanadai Mike Bossyval (aki 4-szeres Stanley-kupa-győztes, egyszeres MVP és kétszeres gólkirály – a szerk.), rendszerfejlesztésről, menedzsmentről, az edzések felépítéséről oktatott, fantasztikus volt. Ezután kerültem vissza három évre Ayrba, ahol a csapatot addigra Scottish Eaglesnek hívták, ám elfogyott a pénz, bezárták a pályát, úgyhogy elmentem Glasgow-ba, majd Cardiffba, és közben dolgoztam az U18-as és U20-as válogatottnál.

– Hogy festett akkor a brit jégkorong?
– Máshogy, semmilyen struktúrája sem volt. Iszonyatos gólmennyiséggel pörögtek a meccsek, mindenki érzésre játszott, gyakorlatilag ész nélkül. Azóta hatalmas a változás.

– Mikor érezte először, hogy talán mégiscsak élvezi az edzősködést, sőt, jó is benne?
– Nem is tudom, talán, amikor találkoztam a feleségemmel. Akkor a Slough Jetsnél dolgoztam, de olykor még heves voltam, nem reagáltam normálisan, kimaradoztam, és ő beszélt a fejemmel. Ezután kezdtem elhinni, hogy akár hasznára is lehetnék jégkorongcsapatoknak, ahhoz viszont komolyan kellene vennem. Úgyhogy elmentem az Okanagan-akadémiára Ausztriába, ami ugyan a felnőtthokihoz képest visszalépésnek tűnhet, de az U16-osokkal és U18-asokkal körbeutaztuk Európát, és minden nap tanultam valamit. Mellette a hazai utánpótlás-válogatottaknál is dolgoztam, mire megkérdezték tőlem, hogy nem venném-e át a felnőtteket, ha már úgyis az én kezem alatt fejlődtek azok, akik kiöregedtek az utánpótlásból. Úgy voltam vele, hogy miért ne? Nem volt valami menő állás, csak harmadosztályúak voltunk... Úgyhogy főállásban elmentem az EIHL-be a Milton Keyneshez, és ott lett belőlem valaki. Azóta meg szárnyalunk.

– Mikor kezdett összeállni a puzzle?
– Hát, a válogatottal az elején nem volt szerencsénk, előfordult, hogy egész jól hokiztunk a világbajnokságon, csak belefutottunk egy-egy jó kapusba, vagy simán képtelenek voltunk eltalálni a kaput. Többször az utolsó akadályban botlottunk el, ami nagyon fájt, viszont utólag azt hiszem, ezek a tapasztalatok elengedhetetlenek voltak a későbbi sikerekhez. 2017-ben Belfastban a divízió 1/B-vb-n letaroltuk a mezőnyt, annyival jobbak voltunk Japánnál, mint még soha. Aztán 2018-ban következett Budapest...

– Hozzánk miként készültek?
– Tekintve, hogy mi voltunk a legalacsonyabban rangsoroltak, annyi volt a célunk, hogy próbáljunk bentmaradni. Erre az első fordulóban nyertünk Szlovénia ellen, viszont a másodikban agyonvert minket Kazahsztán, amely ellen sosem megy nekünk, valahogy nem fekszik a stílusa. Aztán nyertünk Lengyelország ellen is, és akkor már világosan látszott, hogy akárki feljuthat. Olaszországot is elkaptuk, és közben megjött az étvágyunk... Az utóbbi években mindig jó meccseket vívtunk a magyarokkal, balszerencsése, hogy nem ők jutottak fel.

– Nem inkább az volt a szerencse, hogy az utolsó napra egyáltalán maradt esélyünk?
– Így is lehet nézni, mert a csapatok körbeverték egymást. De erősnek éreztem a keretüket Galló Vilmossal, kifejezetten jó védelemmel és kapusteljesítménnyel. Az utolsó harmad elején 2–0 volt oda, majd 2–1-nél kimaradt a büntető, és végig azt éreztem, hogy lehet esélyünk, mert frissebbek maradtunk, a magyarok lábai eltűntek, mi viszont pörögtünk, elkezdtük őket beszorítani...

–...és kívülről az látszott, hogy a vasat is átharapnák az eredményért, kicsit úgy festettek, mint a mi aranygenerációnk.
– Így volt, ez az elhivatottság pedig a korábban említett kudarcokból táplálkozott. A képességek terén sehol sem vagyunk a legjobbakhoz képest, viszont sosem adjuk fel, és tanulunk a hibáinkból. A 2018-as feljutás és a 2019-es elit-világbajnokság is csodás élmény. Erről nyilván önök is tudnak, hiszen szintén járnak az elitben. Emlékszem, a korábbi szövetségi kapitányukkal, Rich Chernomazzal beszélgettem is arról, hogy milyen a nagyok között. Ő azt javasolta, hogy élvezzük az egészet, úgyse várja el senki, hogy nyerjünk Kanada vagy Amerika ellen, akkor meg minek izguljunk? Tavaly akadtak jó meccseink, mégis állandóan elvertek minket. Sokan nem észlelik, hogy Dánia és Németország is baromi erős tele Bajnokok Ligája-szereplő hokisokkal, ellenük sem egyszerű...

– Viszont a végén csak egy győzelem kellett a bentmaradáshoz.
– Igen, és folyamatosan sulykoltuk a fiúkba, hogy a végére kerüljenek csúcsformába, a Franciaország elleni rangadóra. Tökmindegy, hogy 3–0 volt oda, még csak a meccs felénél jártunk, és az időkérés során elmondhattam, hogy voltunk már hasonló slamasztikában, de van időnk kimászni belőle. Budapesten is kilenc perccel a vége előtt kezdtük a feltámadást...

– Tekintve, hogy Nagy-Britanniában a labdarúgás, a rögbi, a krikett, az egyéni sportok között meg az úszás és a kerékpár is világszínvonalú és közkedvelt, marad figyelem a jégkorongra?
– Á, fogalmuk sincs róla, mekkora dolog, amiket véghez viszünk.

– Viszont az egyéni visszajelzését megkapta, ugyanakkor nem jellemző, hogy brit hokiedző Németországba szerződjön...
– Ez is igaz, én azonban szerettem volna elmenni Európába néhány évre a fejlődéshez. Ügynökökön keresztül megtalált egy-két német klub, és a feleségem akkortájt mellrákkal küzdött, úgyhogy a lelkemre kötötte, hogy vállaljak el minden kihívást, mert ki tudja, mit hoz a jövő. Két csapatra szűkült a kör, és amit Freiburgban tapasztaltam, az nagyon tetszett, noha az utolsók közé tippelték a brigádot.

– Ehelyett vezetik a táblázatot a német másodosztályban, a DEL2-ben. Közben viszont az olimpiai selejtező szünnapján, pénteken is bajnoki forduló volt, szóval, hogyan intézi a két munkáját egyszerre?
– Most például a telefonomon néztem a bajnoki streamjét a válogatott szállásán.

– És miként viselte, hogy tehetetlen szemlélő?
– Nagyon jól, megállapítottam, hogy tök jó szerkezetben játszunk, és harcoltunk a végsőkig. Németországban élni és dolgozni amúgy is fantasztikus, amíg nincs ott az ember, nem veszi észre, micsoda hokinemzet, mennyi és mekkora csarnok van, ráadásul sok mindent el lehet lesni. Szerencsés vagyok, hogy a feleségem rábeszélt.

– Meddig ülhetnek ezen a képzeletbeli hullámon, ami a brit jégkorongot viszi évek óta?
– Szerintem már nem ülünk rajta, minden idény új. Ebben a szezonban például a héten találkoztunk először, két edzésünk volt az első meccs előtt.

– Így nem könnyű.
– Egy valóságos rémálom, hiába papoltam, hogy kéne a tábor novemberben, és akkor máris jobban festenénk.

– Azért ezen az olimpiai selejtezőn így is nyertek kettőből kettőt.
– Valóban, de a román válogatott ellen például alig, mert rettentő szűken védekezett, és a magyar csapat ismét erősnek tűnik, még ha fiatalabb is a kerete, és hiányoznak néhányan. Ám nálunk sincs itt mindenki, úgyhogy meglátjuk, mire megyünk. Egyébként az olyan válogatottaktól, mint a mieink, elég valószerűtlen elvárás az olimpiai kvalifikáció. Csakhogy mindketten bizonyítottuk, hogy bármi előfordulhat, a magyar hoki is jó, hiszen vannak klubjai már a szlovák élvonalban is, és kíváncsian várom, mi lesz abból a generációból, amely három-négy éve volt U18-as, lassan kéne kopogtatniuk a felnőttek ajtaján.

– Gondolkodott már rajta, hogy mekkora utat tett meg a skót faluból mostanáig, ugyanígy a brit hoki a C-csoporttól az elitig?
– Nem is tudom. Vannak olyanok, akik a kezem alatt játszottak 17-18 éve az utánpótlásban, ma pedig 35 évesen is a kezem alatt játszanak a felnőttválogatottban. Annak idején nyilván nem sejtettem, hogy mindazon bajnokságokban és kluboknál megfordulok, ahol végül megfordultam. Temérdek jó emberrel volt szerencsém találkozni, a legnagyobb bölcsesség viszont, hogy az edzőkből a játékosaik csinálnak legendákat.

JÉGKORONG
FÉRFI OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, NOTTINGHAM
15.00: Románia–Észtország
19.00: Nagy-Britannia–MAGYARORSZÁG– élőben az NSO-n!

AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
MAGYARORSZÁG–Észtország4–1
Nagy-Britannia–Románia 4–3

A 2. FORDULÓ EREDMÉNYEI
MAGYARORSZÁG–Románia 3–2 – hosszabbítás után
Észtország–Nagy-Britannia 1–7

AZ ÁLLÁS