Csúnya vereséggel melegített az olimpiai selejtezőre a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2024.08.25. 20:10
Hatszor örülhettek az ukránok (Fotó: Dömötör Csaba)
A jövő hét végén Pozsonyban sorra kerülő olimpiai selejtezőtornára készülő magyar jégkorong-válogatott a Vasas káposztásmegyeri jégcsarnokában felkészülési mérkőzésen a gól nélküli első harmad után 6–3-as vereséget szenvedett Ukrajnától. Együttesünk a harmadik harmad második felében 0–5 után előbb Szongoth Domán, majd Galló Vilmos, végül Varga Balázs góljával kozmetikázta az eredményt.

 

Augusztus 29. és szeptember 1. között nagy megméretés vár a magyar válogatottra, hiszen Pozsonyban olimpiai selejtezőt vív, méghozzá három A-csoportos válogatott ellen, sorrendben Kazahsztán, Szlovákia, majd Ausztria lesz az ellenfél. A torna előtt egyetlenegy felkészülési mérkőzésre volt lehetőség, végül Ukrajna ellen kellett hangolódni a szlovákiai túrára. A két válogatott az elmúlt években rendre találkozott nemzetközi tornákon, és bár mindig a magyarok szerepeltek magasabb osztályban a világbajnokságokon, legutóbbi négy egymás elleni összecsapást Ukrajna nyerte. Ezúttal mindkét válogatott érintett az olimpiai selejtezők utolsó körében, sőt közös pont még, hogy mindkét gárda feljutást ünnepelhetett tavasszal, ugyanis az ukránok a divízió I/A-ba jutottak fel, a mieink pedig onnan kerültek fel az A-csoportba.

A kezdő korongbedobás ünnepire sikeredett, hiszen a Párizsban öttusában aranyérmet szerző Gulyás Michelle végezte azt el, a friss olimpiai bajnok vastaps közepette hagyta el a jeget. A találkozót lendületesen kezdte a magyar válogatott, Varga Balázs kiugrása volt a legnagyobb lehetőség, de a kapusban elhalt a lövés. A magyar fölény kitartott, a hazaiak körbelőtték szépen a kaput, köztük Sebők Balázs is, aki Galló Vilmos kapu mögött megszerzett pakkját lőtte a hálóőrbe. A Sebők, Galló duó a második harmadban is jól ment, a magyar csapat első emberelőnyében is veszélyesek voltak. Kár, hogy a helyzetek kimaradtak, a túloldalon azonban fél percen belül kétszer is betalált Ukrajna egy-egy kontrából, először Sztaniszlav Szadovikov, majd Volodimir Cserdak volt eredményes, 0–2. A meccs felénél Vay Ádám vette át Bálizs Bence helyét a magyar kapuban, de még a második harmadban őt is felavatták a vendégek, emberelőnyben Olekszandr Pereszunko lőtte ki az alsó sarkot, 0–3. A mieink mezőnyfölényben játszottak a harmadik játékrész elején, de öt a négy ellen ismét mattot kapott a védelem, Szadovikov saját maga második, csapatának a negyedik gólját szerezte meg. Ezt követően Denisz Borodaj is hozzátette a magáét, a mieink a végére magukra találtak, a jeget a 16 éves Szongoth Domán törte meg, aki élete első felnőttmérkőzésén meglőtte első gólját, majd Galló és Varga is betalált, a kedélyeket Deniszkin üres kapus gólja hűtötte le, a vége 6–3-as ukrán siker lett.

ÖSSZEFOGLALÓ

JÉGKORONG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 3–6 (0–0, 0–3, 3–3)
Budapest, Vasas Jégcentrum, 1321 néző. Vezette: Korbuly G. Soós D., Kovács P., Muzsik F.
MAGYARORSZÁG: Bálizs (Vay) – Garát, Fejes / Hadobás, Ortenszky / Szabó B. (1), Nilsson (1)/ Horváth M., Horváth A. – Varga 1, Papp, Erdély (2) / Nemes, Bartalis, Terbócs / Horváth B. (1), Sebők, GALLÓ 1 / Ambrus G., Németh, Mihály, SZONGOTH 1. Szövetségi kapitány: Majoross Gergely.
UKRAJNA: DJACSENKO – Volkov, Grebenik / Cholach (1), Ratushnyi / Sisak, Pangelov-Juldasev / Vorona (1), Andreikiv (1) – Pereszunko 1, Zakharov, Trakht (1) / Cserdak 1, FADIEIEV (3), Deniszkin 1 (1) / Ljalka (1), Mazur, Nimenko / Korencsuk, SZADOVIKOV 2, Borodaj 1. Szövetségi kapitány: Dmytro Khrystych.
Kapura lövések: 24–35.
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 2/2.

Mestermérleg:
Majoross Gergely:
Az első számú kérésünk az volt a játékosok felé, hogy egy odaadó válogatottat lássunk a jégen mindig, ez az alapvető értékünk. Azt gondolom, hogy ezt meg is kaptuk, a második harmadban néhány esetben talán túlságosan is odaadóak voltunk, a túlzott akarás miatt átestünk a korong támadó oldalára olyan helyzetekben, amikor nem kellett volna. Ebből adódtak az ellenfélnek kontrái, belőtték őket, így elment a mérkőzés. Utána sem lankadt a lelkesedésünk, némileg a végén visszajöttünk a mérkőzésbe, külön örülök Domán első góljának.

Dmytro Khrystych: Ez egy barátságos mérkőzés volt, az eredménnyel elégedettek lehetünk. A héten kisebb pályán tudtunk készülni, így egy picit aggódtunk, mire leszünk képesek. Másrészt szokatlan időben, a nyár végén kezdtük meg a válogatott programját. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, várjuk a jövő heti mérkőzéseket.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg – Norvégia), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad – Szlovákia)
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor, Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders – Egyesült Államok), Horváth Alex (Ocelari Trinec – Csehország), Horváth Milán (JoKP – Finnország), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Nilsson Henrik (Kalmar – Svédország), Ortenszky Tamás (Winterthur – Svájc), Szabó Bence (BJAHC)
Csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo – Finnország), Horváth Bence (Jukurit – Finnország), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (BJAHC), Nemes Márton (Mora IF – Svédország) Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Lindenwood – Egyesült Államok), Sebők Balázs (Hydro Fehérvár AV19), Sofron István (BJAHC), Szongoth Domán (KooKoo – Finnország), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Varga Balázs (JYP – Finnország)

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ PROGRAMJA
Augusztus 29., csütörtök
14.00: Magyarország–Kazahsztán
18.00: Szlovákia–Ausztria 
Augusztus 30., péntek
14.00: Kazahsztán–Ausztria 
18.00: Magyarország–Szlovákia 
Szeptember 1., vasárnap
14.00: Magyarország–Ausztria 
18.00: Szlovákia–Kazahsztán

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik