EGY GYŐZELEM, KÉT VERESÉG, ezzel a mérleggel zártak a mieink Sosnowiecben. Alapvetően ezeken a tornákon nem az eredményességen van az elsődleges hangsúly, hanem a különböző játékelemek gyakorlásán, valamint kicsit már a jövő építésén is, vagyis hogy a szakmai stáb jó néhány olyan fiatal játékost kipróbáljon, akik nem biztos, hogy rövid, de hosszabb távon jó eséllyel a válogatott jövőjét jelenthetik.
Ha a három mérkőzést megvizsgáljuk, Szlovénia és Olaszország ellen rendben volt a játékunk, de a rutin hiányzott, hogy ezt a két találkozót ne csak három ponttal zárják a mieink. Talán a háromnapos torna utolsó mérkőzése sikerült kicsit rosszabbul, jóval kevesebb volt a kapura lövésünk, mint a lengyeleknek, és mintha az energia is kicsit elfogyott volna. Ez valahol érthető, hiszen a fiatalok egy része nem játszik hetente a felnőttek között ilyen tempójú találkozókon. A májusi világbajnokságig még van idő, amelyen a szakmai stáb több rutinos játékossal is számolhat, így a fiatalos lendület mellé a tapasztalat is megérkezik majd a válogatotthoz.
„A mérkőzések ennél csak nehezebbek lesznek a vébén. Ez a torna jó tanulási lehetőség volt ennek a keretnek, olyan srácoknak, akik lehet, még sohasem szerepeltek ilyen szinten, vagy viszonylag kevés tapasztalatuk van ezen a téren. Mindezek ellenére a kritika megfogalmazása fontos. A terveken nem sokat változtatott ez a torna, maradt bennünk rengeteg kérdés, hogy kikre számíthatunk, vagy lesz-e olyan, aki meglepetést tud okozni. Egy fiatalabb kerettel tervezzük elkezdeni a világbajnoki felkészülést, de hogy kiket hívunk be, akik ezen a lehetőségen keresztül kiharcolhatják a további szereplést is, nos, ezekre a kérdésekre sok választ kaptunk most, ami hasznos. A játékunkról is sokat tanultunk, látjuk, mik a gyengéink, tudjuk, mi az, amire építhetünk, hol lehetnek olyan játékkapcsolatok, amelyek előrébb visznek minket” – mondta Majoross Gergely a Magyar Jégkorongszövetség felületén.