Jégkorong: újabb nagy fogás a bajnoki címre törő Gyergyótól

Vágólapra másolva!
2020.05.26. 11:37
null
A ponterős amerikai csatár, Eric Neiley az Atlanta Gladiatorstól érkezik a gyergyóiakhoz (Fotó: Atlanta Gladiators)
A Gyergyói HK-nál komolyan gondolják, hogy az Erste Liga bajnoki címét veszik célba: az erdélyi hokicsapat a Volánból hazatérő Szabó Krisztián után most kipróbált, az ECHL-ben és a brit elitligában is bizonyító pontgyárost igazolt az amerikai csatár, Eric Neiley személyében.

A 2018 óta a magyar bázisú jégkorongbajnokságban, az Erste Ligában szereplő Gyergyói HK általános igazgatója, Bereczky Szilárd a napokban jelentette ki, hogy az előttünk álló idényben csapata kimondott célja a bajnoki cím megszerzése. A szakember nem a levegőbe beszélt: a gyergyószentmiklósiak most bejelentették első légiósszerzeményüket, az előző szezonban a tengerentúli harmadosztálynak megfelelő ECHL-ben majdnem egypontos meccsátlagot produkáló, az Atlanta Gladiators csapatkapitány-helyetteseként 59 bajnokin 55 egységet termelő Eric Neiley-t.

A 28 esztendős amerikai csatár 2015 és 2016 között hét mérkőzésen pályára léphetett az NHL tartalékbajnokságában, az AHL-ben is, 2018-ban és 2019-ben pedig az erős brit elitligában, az EIHL-ben játszott, amelyben 74 meccsen összesen 54 pontot tett be a közösbe a Sheffield Steelers és a Milton Keynes Lightning csapatainál.

A gyergyóiak így a Fehérvár AV19 EBEL-csapatától szülővárosába hazatérő Szabó Krisztián után újabb nagy halat fogtak, és már nyolc bejelentett játékosuk van, azaz gőzerővel dolgoznak azon, hogy a legutóbbi idényben már az elődöntőig jutó együttes megtegye az újabb lépcsőfokot.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Haaranen három évvel hosszabbított Gyergyóban

Jégkorong
2025.03.27. 18:31

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
2025.03.27. 16:32

Behúzta a másodikat is a Gyergyó és a Csíkszereda

Jégkorong
2025.03.26. 19:46

A Gyergyó és a Csíkszereda került előnybe a jégkorong Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2025.03.25. 20:48

Jégkorong: szerződést hosszabbított a Gyergyói HK csapatkapitánya

Jégkorong
2025.03.24. 19:28

Jégkorong Erste Liga: a Brassó első sorára fokozottan figyelnek a gyergyóiak

Jégkorong
2025.03.24. 09:42

Vaszjunyin Artyom marad a DEAC hokicsapatának vezetőedzője

Jégkorong
2025.03.20. 10:03

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11
Ezek is érdekelhetik