Erste Liga: előnybe került a Gyergyó a döntő első meccsén

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.08. 19:50
Győzelemmel kezdte a finálét a Gyergyó (Fotó: Szász Adorján)
A jégkorong Erste Liga döntőjének első mérkőzésén ugyan a Csíkszereda szerezte az első gólt, a végén mégis a házigazda Gyergyói HK örülhetett a 4–2-es győzelemnek.

 

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Erste Liga 2024–2025-ös idényének legeredményesebben támadó és leghatékonyabban védekező két csapata kezdte el az egyik fél negyedik győzelméig tartó döntőt kedden. A Markus Juurikkala vezette Gyergyói HK az egész idényben magabiztos teljesítményt nyújtott, az alapszakaszban második lett, majd a DVTK-n és a Brassón is könnyedén lépett túl és jutott a fináléba. 

Csíkszeredában más volt a helyzet, néhány hónapja még aligha fogadtak volna sokan arra, hogy a kék-fehérek Erste Liga-döntőt játszanak majd. Ehhez képest, a rájátszásba hatodikként bejutó székely csapat Kevin Constantine útmutatásával összeszedte magát a playoffra, a DEAC-ot és a BJA HC-t is 4–1-es összesítéssel búcsúztatta, fegyelmezett játékának és betonbiztos védelmének köszönhetően.

A döntő első gólját a Csíkszereda lőtte, tulajdonképpen a mérkőzés első valamire való helyzetéből. Matias Haaranen hamarosan egyenlített, több idő telt el azzal, hogy a bírók ellenőrizték, szabályos volt-e a gól, mint amennyi a két találat között eltelt.

A középső játékrészben már vezetett is a Gyergyó, majd húsz másodpercig 3–1-is volt az állás, de Antonín Honejsek találatával felzárkózott a Csíkszereda.  A 4–2-es végeredmény egy üreskapus góllal alakult ki, így a szerdai folytatás előtt 1–0-ra vezet a Gyergyói HK a döntőben.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
GYERGYÓI HK (romániai)–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 4–2 (1–1, 1–0, 2–1)
Gyergyószentmiklós, 1250 néző. Vezette: Korbuly, Tóth Renátó, Muzsik, Szabó Dávid
GYERGYÓ: Rinne – Mesikämmen, FEJES (1) / Haaranen 1, Jalasvaara / Raymond, Wardley – Orban, Gerads, Sárpátki / Vincze P., Császár (1), Bodó / SÁNDOR-SZÉKELY 2, Tranca, Väyrynen / IMRE (1), Csiszer 1, Szigeti (1). Edző: Markus Juurikkala 
CSÍKSZEREDA: Adorján – DAVIS (1), Ferencz-Csibi / Salló, Láday / Gecse, Pivcakin / Casaneanu, Kristó – Rokaly Sz., HONEJSEK 1, Becze T. / PÉTER B., Részegh T. 1, Lorraine (1) / Forsberg, Reisz, Rokaly N. / Bíró, Silló, Fodor Cs. Edző: Kevin Constantine
Kapura lövések: 27–25
Emberelőny-kihasználás: 1/0, ill. 1/0

MESTERMÉRLEG
Markus Juurikkala: – Szoros, nehéz mérkőzés volt, ahogy arra számítottunk is, hiszen nem egyszerű a Csíkszereda ellen játszani. A második harmadban mutatott teljesítményünk volt a legjobb, azzal voltam a leginkább elégedett. Kiegyenlített meccs volt, kevés igazán nagy helyzettel, de ilyen a hoki a rájátszásban, amikor mindkét együttes igyekszik elkerülni, hogy gólt kapjon. Mindent beleadtak a srácok, megérdemlik a győzelmet. 
Kevin Constantine: – Amikor döntőbe jutsz, már nem tudhatod biztosan, mi fog történni. Mindkét csapat eljutott valahogy a fináléba, kevesen gondolták, hogy Gyergyó–Csík döntő lesz. Tudtuk, mennyire jó csapat az ellenfél, a liga egyik legjobban támadó alakulata. A mi játékunk arra épül, hogy kevés lehetőséget engedjünk a riválisnak, mert mi kevés gólt is szerzünk. Szerdán jön a második felvonás, kíváncsian várom.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Gyergyói HK javára.

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: kijelölték a magyar keretet a hazai rendezésű U18-as vb-re

Utánpótlássport
3 órája

Erste Liga: öt légiós távozik Újpestről

Jégkorong
19 órája

Sofron István kihagyja a jégkorong-világbajnokságot – hivatalos

Jégkorong
21 órája

Visszavette a vezetést az Erste Liga döntőjében a Gyergyó

Jégkorong
2025.04.15. 20:26

Jégkorong: kikapott Kazahsztántól a vb előtt álló U18-as válogatott

Utánpótlássport
2025.04.15. 19:27

Remekül, góllal és gólpasszal mutatkozott be a Montreal orosz tinédzsere

Amerikai sportok
2025.04.15. 07:54

Pat Cortina elmondta, miért nem sikerült női hokisainknak benn maradni az A-csoportban

Jégkorong
2025.04.15. 06:34

Kreisz Emma első gondolata az volt a gólja után, hogy „végre!”

Jégkorong
2025.04.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik