Jégkorong: Sebők Balázs elhagyja a KalPát, de marad a finn élvonalban

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.03. 16:12
null
Sebők Balázs elhagyja a KalPát, de marad a finn élvonalban (Fotó: Dömötör Csaba, 2018)
Sebők Balázs válogatott jégkorongozó hat idény után elhagyja csapatát, a KalPát, de marad a finn élvonalban – írja az MTI.

 

A 26 esztendős csatár az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta, új klubja várhatóan a héten jelenti be az érkezését, addig ő erről nem nyilatkozhat.

Kiemelte, nehéz szezonon vannak túl, elsősorban mentálisan és lelkileg volt nehéz úgy lejátszani közel hatvan mérkőzést, hogy nem voltak nézők, és bármikor elmaradhatott egy-egy találkozó.

Sebők elmondta, közel egy hete Magyarországon pihen, szeretne minél több időt tölteni a családjával, ám várhatóan május végén vissza kell utaznia új csapatához, hogy ott megismerkedjen a körülményekkel. A KalPánál töltött hat évről elmondta, ő lett a klub történetének legtöbb mérkőzést játszó légiósa (288), de most extra motivációra vágyott, és egy olyan helyre kerül, ahol szeretné megtenni a következő lépcsőfokot a karrierjében, hogy „egy év múlva lehessen beszélni egy esetleges KHL-es szerződésről”.

A válogatott csatár – aki az elmúlt idényben 56 találkozón 33 pontot (10 gól, 23 gólpassz) szerzett – kiemelte azt is, hogy szeretnének jól szerepelni az augusztus olimpiai selejtezőn, és ehhez kell igazítaniuk a formát.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Sebők Balázs: A Fradi nagyon jól beleállt a meccsbe, megnehezítette a dolgunkat

Jégkorong
2024.09.18. 08:40

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57
Ezek is érdekelhetik