Jégkorong: „A szurkolók biztatása sokat jelentett a lettek elleni vereség után”

PUSZTAI VIOLA (RIGA)PUSZTAI VIOLA (RIGA)
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 18:08
Mihály Ákos és Horváth Milán is az első nagy tornáján van túl a magyar férfi jégkorong-válogatottal. Utóbbi ráadásul meglőtte élete első gólját a válogatottban az olaszok ellen 2–1-re megnyert olimpiai selejtezőn. A Hydro Fehérvár AV19 két fiataljával beszélgettünk a rigai torna tapasztalatairól. 

„Megbeszéltük egymás között, hogy a lettek elleni vereség megtörtént, velünk marad, jó sokáig fogunk rá emlékezni, de az olaszok elleni meccsig el kell felejteni. Meg akartuk mutatni, nemcsak azért jöttünk Rigába, hogy itt legyünk, nyerni akartunk. Meg kell dicsérni a védekezésünket, ma az emberhátrányos védekezésünk is jól működött. Ma mindenki nagyon jól játszott, Rajna Miklós is remekül védett, így sikerült győzni az olaszok ellen. A szurkolók biztatása sokat jelentett a lettek elleni vereség után, ők is, mi is megérdemeltük ma a magyar himnuszt” – mondta az olaszok ellen a válogatottban első gólját megszerző Mihály Ákos, akinek ez volt az első nagy tornája is.

Horváth Milán ugyancsak először szerepelt téttel bíró tornán, videónkban ő is beszél arról, hogyan élte meg a rigai olimpiai selejtezőt.

Mihály Ákos öröme élete első felnőttválogatott gólja után (Fotó: Madarász Milán)
Mihály Ákos öröme élete első felnőttválogatott gólja után (Fotó: Madarász Milán)
JÉGKORONG
OLIMPIAI SELEJTEZŐ, RIGA
3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 2–1
(0–0, 1–0, 1–1)
Riga,Aréna Riga,460néző.Vezette:Schrader (német), Sternat (osztrák), Riecken (osztrák), Waldejer (norvég)
MAGYARORSZÁG:RAJNA – Pozsgai, Horváth M. / Szirányi B., Garát / Stipsicz (1), Szabó Dániel / Tóth Gergely – Erdély Cs., Hári J., SOFRON (1) – MIHÁLY ÁKOS 1, BARTALIS (1), Magosi B. / Papp K., NAGY G. 1, Terbócs / Nagy K., Vas J., Benk. Szövetségi kapitány:Sean Simpson
OLASZORSZÁG:Bernard – Larkin, Trivellato / Spornberger, Glira / Miglioranzi, Marchetti / Gios – Miceli, Petan, Frank / S. Kostner (1), MORINI 1, Frigo (1) / Traversa, Alberga, Giliati / Deluca, Hochkofler, D. Kostner / Magnabosco. Szövetségi kapitány:Greg Ireland
Gólszerző:Nagy G. (39. – ee.), Mihály Ákos (48.), ill. Morini (54.)
Kapura lövések:24–30.

Gól – emberelőnyből:3/1, ill. 4/0

Legfrissebb hírek

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Cél a bennmaradás – 25 játékossal készül az elit-vb-re a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.03.19. 15:31

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31

Garát-Gasparics Fanni: Nekünk ez a torna miniolimpia

Jégkorong
2025.02.04. 14:06

Jégkorong Négy Nemzet Torna: két helyen változott a magyar válogatott kerete

Jégkorong
2025.02.02. 18:01

Lökést adhat a téli sportágaknak az olimpiai selejtező

Jégkorong
2025.01.28. 13:47

Jégkorong: döcögősen indult az év, de nem sok hiányérzetünk lehet

Jégkorong
2025.01.06. 09:20
Ezek is érdekelhetik