Jégkorong: Nagyon szeretem ezt a ligát – Majoross Gergely

– A kedd esti bajnokijukat halasztani kellett: milyen a helyzet most arrafelé, Szlovákiában?
– Ellenfelünknél, a Kassánál voltak megbetegedések, karanténban a csapat. Pont a keddi naptól lépett életbe egyébként a régi-új szabály, hogy legfeljebb ötven néző lehet a csarnokokban, tehát gyakorlatilag visszatér a zárt kapus rendszer – mondta Majoross Gergely, a DVTK és a MAC egykori, jelenleg a szlovák élvonalbeli Extraligában szereplő Nové Zámky vezetőedzője, válogatottunk korábbi másodedzője. – Sajnos déja vu-érzése van az embernek, de nyilván senki sem gondolhatta, hogy ez a szezon covidmentesen zajlik majd le – örülünk, hogy egyáltalán játszhatunk, hogy van hoki, és reméljük, ez a lehető legtovább ki is tart.

– Januárban vette át a mélyrepülésben lévő érsekújvári csapatot, amelyet jelentős bravúrral végül a rájátszásba kormányzott be, ott egy kört még mentek is, éppen a patinás kassaiakat kiejtve. Milyenek voltak a visszajelzések?
– Amikor odakerültem, a csapat éppen hatmeccses vereségsorozatban volt, elég mélyen, ám itt más irányt vettünk. Látszott, hogy szükségünk lesz időre, de szerencsére a végére elmondhattuk, hogy talán még többet is kihoztunk a csapatból, mint ami abban a keretben benne volt. Tényleg bravúrnak számított, amit véghez vittünk, érthetően mindenki örült és elégedett volt a klub háza táján.

– A csapat egyik alapembere az akkor 17 éves kanadai bekk, Brandt Clarke volt, akit később az NHL nyári draftján 1/8-asként választott ki a Los Angeles Kings, és aki aztán név szerint méltatta önt egy tengerentúli interjúban – ilyesmi sem gyakran esik meg magyar hokiedzővel.
– Nagyon örülök, hogy az ő és az ügynöke visszajelzései alapján is joggal mondhatjuk, hogy mi, mint Érsekújvár hozzá tudtunk tenni a karrierjéhez. Brandtnek is nagyon jó lehetőség volt, hogy ilyen fiatalon a felnőttek között ennyi jégidőt kapott, amivel tudott is élni, abszolút a csapatunk meghatározó emberévé vált hamarjában. Büszkeséggel és boldogsággal tölt el, hogy végül a nyolcadik helyen választották ki a világ legjobb jégkorong-bajnokságában – ráadásul hátvéd létére! –, bízom benne, hogy fényes karrier előtt áll, és az NHL-ben is lesznek olyan megmozdulásai, amiken mi csak ámultunk-bámultunk Érsekújváron. Félreértés ne essék, hál' istennek sok kivételes képességű játékossal dolgozhattam és dolgozhatok együtt, de ő elsősorban a kora miatt kivételes egyéniség volt: foglalkoztam már korábban tizenhat-tizenhét évesekkel, többek között a MAC utánpótlásában is, de ő nyilván teljesen más kaliber. Élmény volt figyelni a játékát, hogy milyen gyorsan tanul és mennyire nyitott a visszajelzésekre – nagyon érdekes és értékes tapasztalat volt vele dolgozni minden szempontból, boldog vagyok, hogy a részese lehettem.

– Az új szezonban viszont nem megy túl jól a csapatnak, jelenleg csak a 12-es mezőny utolsó előtti helyén állnak. Mi változott?
– Szoros a mezőny, nem gondolnám, hogy az aktuális helyezésünkből messzemenő következtetéseket kellene levonnunk, bármelyik irányba is. Főleg a légiósokkal állunk hadilábon: megkockáztatom, a mostani szezon egyedülálló az európai játékospiacon az importjátékosok terén, ami minket elég érzékenyen érint. A csapatépítést abszolút időben kezdtük, de a légiósoknál kivárásra játszottunk, ami sajnos nem jött be végül. Szlovák mércével mérve kisebb költségvetésű csapatként a hazai topjátékosokat nem engedhetjük meg magunknak, így a helyeket jó légiósokkal kellene feltöltenünk, és bár az anyagi keretünk most meglenne rájuk, egyszerűen nem találtunk megfelelő játékosokat – volt, akit azóta már el is engedtünk. Így a hét helyett három-négy légióssal megyünk, amit nem bírunk el, de folyamatosan monitorozunk, hogy megtaláljuk a megoldást. Emellett a kapusteljesítményünk a másik kritikus pont, amely eddig legjobb esetben is elégségesnek volt mondható – egy átlagossal meggyőződésem, hogy négy-öt hellyel előrébb tartanánk –, de azt legalább már sikerült orvosolnunk: kedden szerződtettük az NCAA- és Bajnokok Ligája-győztes kanadai Dan Bakalát.

– A bizalom azért töretlenül él önnel szemben?
– Eddig még senki sem mondta, hogy nem... A viccet félretéve, ebben a szakmában pontosan tisztában vagyunk vele, hogy ez egy teljesítményközpontú versenysport, ahol sikereket kell tudni szállítani. Ettől még én nagyon nem szeretem kizárólag a győzelmek és vereségek számával megközelíteni ezt a kérdést, mert ezt nagyon rövid távú gondolkodásmódnak tartom. Főleg egy ilyen csapat esetében, mint az érsekújvári, amely nem régóta szerepel a legmagasabb szinten: ez egy nagyon jó lehetőség, sok kihívással, de az időt egyszerűen nem lehet kivenni a képletből. A fontos, hogy legyen egy jövőkép, hogy milyenné szeretnénk válni, egy kitűzött út, ami odavezet, és ezt végigjárni lehetőleg minél gyorsabban – de ezen az úton lesznek sikerek, érdekes tapasztalatok, hullámvölgyek, vereségsorozatok. Közben szükséges a folyamatos kiértékelés, de még egyszer mondom, nem kizárólagosan a győzelmek számán keresztül.

– Beleszokott már a MAC és a DVTK kiszállásával ismét tisztán szlovák közegbe?
– Én nagyon szeretem ezt a ligát, már amikor a MAC-cal idejöttünk, akkor is imádtam, és ez azóta sem változott. Gyerekkorunkban édesapámmal, a játékostársaimmal ki-kimentünk egy-egy Slovan, Trencsén- vagy Nyitra-meccsre, és nekünk akkoriban óriási élmény volt, hogy ilyen színvonalú hokit láthattunk, ilyen közel. Sosem gondoltam volna, hogy realitás lehet az, hogy én ebben a ligában már a negyedik szezonomat húzzam le... Örülök annak, amilyen visszajelzéseket ad ez a közeg, arról, amilyen utat járunk. Fantasztikus lehetőség, mindennap úgy fogom fel, az a feladatom, hogy mindent megtegyek, hogy ezt a csapatot a lehető legmesszebbre juttassam.

– Akkor nem hiányzik az itthoni közeg és a válogatott tornák?
– Karrierem során most először fordult elő, hogy egy válogatott szünetben elutaztunk a családdal kikapcsolódni... Komolyra fordítva a szót, ha a magyar, vagy bármelyik válogatottnak szüksége lesz rám, továbbra is állok rendelkezésre, de ez nem változtat azon, hogy boldog vagyok, hogy ott lehetek, ahol most vagyok.