Jégkorong: hazatér az NCAA-t is megjárt 22 éves csatár

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.26. 15:34
null
Vértes Nátán visszatért Székesfehérvárra (Fotó: fehervarav19.hu)
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy külföldön eltöltött négy év után visszatér a saját nevelésű csatára, Vértes Nátán.

 

A most 22 éves Vértes 2010-ben érkezett Székesfehérvárra, ahol nyolc sikeres utánpótlásszezont töltött el. Szerepelt az ifjúsági olimpia technikai versenyszámában, emellett oszlopos tagja volt a korosztályos válogatottaknak is. 2018 őszén Finnországba igazolt, majd egy év múlva az NAHL-ben érdekelt Aberdeen Wings csapatában folytatta pályafutását. Tengerentúli évei alatt teljesítményével meggyőzte az Alaska-Fairbanks Egyetemet, ahol teljes ösztöndíj mellett az NCAA-együttes tagja volt. A Fehérvár azt közölte, hogy a 2022–2023-as évadban Vértes Nátánra kettős feladat vár: amellett, hogy tagja a Hydro Fehérvár AV19 keretének, az Erste Ligában érdekelt FEHA19 színeiben is szerephez jut.

„Fizikailag és mentálisan is nagyon nehéz évem volt. Fél éven belül kétszer voltam Covid-fertőzött, s azt láttam a legjobbnak a jövőm és az egészségem szempontjából, hogy olyan helyen folytatom a karrieremet, ahol szeretet vesz körül. Fehérvár az otthonom. Itt nőttem fel, minden ide köt. Fehérvárra és erre a csapatra úgy tekintek, mint a családomra.Ezzel a hozzáállással fogok küzdeni minden egyes meccsen, hogy a családomért harcolok, és remélem, ezért mindenki szeretettel fogad itthon” – nyilatkozta Vértes a klubhonlapnak.

Legfrissebb hírek

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
2025.03.09. 18:25

Jégkorong ob I: egymeccses eltiltást kapott a válogatott csatár

Jégkorong
2025.02.27. 13:46

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23
Ezek is érdekelhetik