Jégkorong: májusban iktatják be Szélig Viktort a Hírességek Csarnokába

You can read the Interview here!

– Számított ilyen rangos elismerésre?
– Abszolút nem, még mindig nem sikerült felfognom, hogy Torriani-díjjal tüntettek ki, abban a pillanatban pedig, amikor megtudtam, különösen váratlanul ért, mert éppen az aktuális meccsünkre készültünk a Fehérvárral – válaszolta a Nemzeti Sportnak Szélig Viktor, a Hydro Fehérvár AV19 általános igazgatója. – A Nemzetközi Jégkorongszövetség elnöke, Luc Tardif hívott fel, de eleinte nem akartam elhinni, hogy valóban ő keres. Nem lett volna példa nélküli, hogy csak valamelyik barátom viccel meg éppen.

– De nem tréfa volt, mindössze második magyar játékosként bekerült a Hírességek Csarnokába.
– Igen, ifjabb Ocskay Gábor posztumusz kapta meg az elismerést. Magyarként Pásztor Györgyöt díjazták még, aki sajnos már szintén nincs közöttünk, Schell László játékvezetőként, tavaly pedig Kovács Zoltán sportvezetőként került be a Hírességek Csarnokába, így én lehetek az ötödik magyar, akinek ez megadatott.

– Hosszú út vezetett idáig, de hogyan kezdődött?
– Úgy kezdtem el hokizni, hogy előtte egy jégkorongmeccset sem láttam. Nekünk nem az volt az álmunk annak idején, hogy majd az NHL-ben fogunk játszani, nem is láthattuk, az milyen, hanem hogy igazi védőfelszerelésünk lesz. Dunaújvárosban születtem, ott is kezdtem játszani, nem szerepelt a terveim között, hogy feltétlenül külföldre megyek majd légiósnak, de így alakult, és nemcsak játékosként, hanem emberként is sokat fejlődtem a Brianconban eltöltött több mint tíz év alatt.

– Hogyan jött a francia ajánlat, a Briancon kereste meg?
– Kétezerhatban Franciaországban volt a világbajnokság, ott keresett meg engem és korábbi csapattársamat, Vas Mártont Luciano Basile, a csapat akkori edzője. Nem morfondíroztunk sokat azon, hogy belevágjunk-e. Kíváncsiak voltunk, nagyon szép helyre kerültünk, utólag nagyon bánnám, ha akkor nemet mondtam volna, főleg úgy, hogy előzetesen esélytelennek tartott csapatként nyertünk bajnokságot. Egy kis tízezres alpesi város hokicsapataként nem nekünk volt a legnagyobb lapátunk a homokozóban, mégis a Bajnokok Ligájában játszhattunk.

– A Torriani-díjat azonban inkább a válogatottban betöltött szerepe indokolhatta, nem?
– Igen, volt szerencsém huszonegy világbajnokságon képviselni Magyarországot. Meghatározó élmény volt a pályafutásomban, amikor először kaptam behívót a felnőttválogatottba. Tizenhét éves kölyök voltam, és óriási lehetőség volt a nagyok között szerepelni, velük egy öltözőben ülni és egy jégen játszani. Az egyik legnagyobb sikernek a 2008-as szapporói feljutást érzem, kiváló, motivált csapatunk volt, kivételes edzővel. A 2009-es világbajnokságot viszont pofonként éltem meg. Testközelből érezni, hogy mennyivel erősebb ellenfelek is vannak, segített rádöbbenni, hogy változtatnom kell, ha szeretnék még aktív játékos maradni.

– Van valaki, aki nélkül nem sikerült volna mindezt elérnie?
– Kercsó Árpád mesteredző a kezdetekben állt mellettem, aztán a jelenlegi női szövetségi kapitány, Pat Cortina vezetett be az igazán profi jégkorong világába, a franciaországi edzőm, Luciano Basile pedig finomra csiszolta a játékomat, és emberileg is fejlődtem mellette.

– Onnan egyenes út vezetett Székesfehérvárra, ahol most dolgozik?
– Miután befejeztem a játékos-pályafutásomat, egy évig sportvezetői szerepkörben dolgoztam külföldön, aztán úgy gondoltam, megnézem, mihez tudok kezdeni itthon. Pályáztam a Magyar Jégkorongszövetség sportigazgatói posztjára, de arra mást választottak, ezután pedig Fehérvárról kerestek meg, hogy tudnánk-e esetleg együtt dolgozni. Még mindig rengeteget tudok tanulni a hokiról. Nagyszerű kollégáim vannak, és sosem unatkozom.

– Azért nemcsak tanulni, adni is tud, hiszen már több mint hat éve általános igazgató a Volánnál.
– Próbáljuk a maximumot kihozni abból, amink van, és olyan messzire jutni, amennyire lehetséges. Természetesen örülünk, ha a munkánk eredményességgel párosul. Az én feladatom elég sokrétű, elsősorban a keret és az edzői stáb kialakításával foglalkozom, képviselem a csapatot a szakmai fórumokon.

– Fehérváron együtt dolgozik Kevin Constantine-nal. Hogy látja, milyen esélyei lehetnek az általa irányított férfiválogatottnak az elit-világbajnokságon Tamperében jövőre?
– Egy biztos, nem lesznek felkészületlenek a srácok Finnországban, Constantine alapossága garancia erre. Mindenki pontosan tudni fogja, mi a feladata. A szereplésünk kimenetelét nem könnyű megjósolni, sok függ attól is, ki lesz egészséges és hogy milyen formában lesz a csapat.

– Úgy látja, megállja a helyét egyszerre a Volán és a válogatott élén?
– Aki ismeri Kevint, tudja, hogy neki a jégkorong az élete. Szerintem unatkozna is, ha nem töltené ki a hoki a napjait. Amikor felvetődött a neve kapitányként, mi támogattuk, de a döntés az övé volt. Egy tornája volt eddig a válogatottal, de a munkát már a nyáron elkezdték.