Eltereli a bunyóról a férfiak figyelmét a jégkorong Erste Liga női játékvezetője

– Van egy ismerősöm, akinek minden álma az volt, hogy futballbíró legyen. Önnek is az volt a gyerekkori álma, hogy jégkorongmeccsen fújjon?
– Amikor elkezdtem jégkorongozni, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy én majd egyszer játékvezető akarok lenni. Anyu említette a lehetőséget, miután egy akkori játékvezető javasolta neki. Úgy vélte, mivel kevés a női bíró, a lányoknak nagy esélyt jelenthet, például világot látni vagy világbajnokságon fújni. Úgyhogy, letettem az ehhez szükséges vizsgát és „zebra” lettem.

– Melyik volt az első meccse, amelyen tevékenykedett?
– Egy U12-es meccs az újpesti jégcsarnokban. Nagyon érdekes volt, mert nemigen tudtam még, mit kell csinálni, úgy korcsolyáztam, mint egy játékos, ami nem feltétlenül jó. Viszont nagyon élveztem.

– Azóta szépen halad előre a pályafutása, idén kilenc alkalommal is közreműködött vonalbíróként az Erste Ligában, vagyis kemény férfimeccseken fújt. Hogyan emlékszik vissza az elsőre, a DAB és a Brassó szeptemberi találkozójára?
– Amikor megtudtam, hogy én leszek a mérkőzés vonalbírója, egyrészt örültem, másrészt nagyon izgultam, harmadrészt meglepődtem, arra gondoltam, hú, máris itt az első Erste Liga-meccs?! Ráadásul a Brassóval – a székely csapatok keményebben játszanak, mint a hazaiak. Miközben edzettem rá, számoltam vissza a napokat. Mondogattam magamnak, jó erőben vagyok, gyors leszek, oda fogok érni mindenhová – ezzel motiváltam magam.

– Mitől tartott jobban? Hogy nem fogja tudni tartani a tempót a férfiakkal, vagy hogy nem fogadják el a döntéseit?
– Mindkettőtől. Bár úgy gondoltam, a tempóval nem lesz gond, edzettem eleget, meg ugye a fiúk mindig gyorsabbak lesznek... De vannak olyan kis trükkök, amelyekkel gyorsabban oda tudok érni valahová. Viszont attól tartottam, hogy majd hallok olyan hangokat, hogy miért van itt ez a lány, mit keres férfi jégkorongmeccsen.

– Ehhez képest milyen volt a fogadtatása?
– Meglepő. Nem szólt senki semmit. Amikor a cserepadok előtt álltam, akkor vették észre, hogy női játékvezető van a jégen... De egy rossz megjegyzést sem kaptam, fel sem vetették, miért nem fújtam ezt vagy azt...

– Nyilván a játékvezetőtársai tudták, hogy önnel fognak fújni. Ők is hasonlóan álltak a helyzethez?
– Nem éreztették velem, hogy nem tartoznék közéjük. Tapasztalt társasággal mentem, nagydarab emberekkel – gondolom, azért alakították így a kiírást, ha bunyó van, ők szét tudják választani a játékosokat. Egyébként dicsértek a harmadszünetekben, és a meccs közben is biztattuk egymást, ezért jó volt velük dolgozni a jégen.

– Képes bizonyítéka is van, hogy odaállt a bunyóhoz, nem ijedt meg.
– Ez is feladata a vonalbírónak. Ha egy az egy elleni bunyó van, akkor hagyjuk őket, rendezzék le. De ha az egyik nem akar verekedni, vagy már a jégen van, akkor muszáj odamennünk. Igaz, hogy gyengébb vagyok náluk, de ha beszélek hozzájuk, a férfiak figyelmét is el lehet terelni.

– Megosztana velünk egy-két ilyen trükkös mondatot?
– Például azt mondom a játékosnak: »Képzeld, reggelire zsíros kenyeret ettem! Szereted a zsíros kenyeret?« Csak beszélek hülyeségeket, hátha sikerül elvonnom a figyelmét arról, hogy szétverje az ellenfele arcát, és felkapja a fejét arra, hogy milyen zsíros kenyérről beszélek.

– Volt még olyan meccs az Erste Ligában, amely valamiért emlékezetes maradt?
– Igen, UTE–DAB az újpesti jégcsarnokban, fújtam egy „hat embert” – túl sok játékos a jégen – az Újpestnek, és a hazai szurkolótábornak ez nem tetszett. A lelátóról skandáltak nekem jelzőket, ami nagy adrenalinlöketet adott. Tudtam, hogy igazam volt, sokan voltak a jégen, az edzők is látták. Szóval, jó érzés volt, hogy bármit mondhatnak rám, tudom, hogy nem tetszik nekik, de akkor is az van, amit fújtam. Lehet, hogy korábban megijedtem volna ilyen szituációban, de akkor már magabiztosan vállaltam a döntésem.

– Női meccsen könnyebb fújni?
– Más. A női mérkőzés lassúbb, de sokkal több a passz, okosabban játszanak, követhetőbb.

– Női összecsapáson is szokott bunyó lenni?
– Inkább „szájkarate” megy, mi csak ölelgetésnek szoktuk hívni, amikor lökdösik egymást a játékosok. Őket azért könnyebb eltolni.

– Nem véletlenül tértünk át a női jégkorongra, hiszen éppen a kanadai A-csoportos világbajnokságra készül. Ott is vonalbíróként szerepel vagy vezetőbíróként is számítanak önre?
– Vonalbíró leszek a vébén, erre kaptam ugyanis licencet a Nemzetközi Jégkorongszövetségtől. Ez az egyik álmom volt, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan valóra válik, nagyon örülök neki.

– Megeshet, hogy fújni fog a magyar női válogatott mérkőzései valamelyikén?
– Igen, a szabályok lehetőséget adnak rá. De nem lesz vele probléma, nem érzem azt, hogy azért fújnék vagy nem fújnék be valamit, mert személyesen ismerem a lányokat.

– Tizenhét évesen részt vett a válogatottal a felnőtt divízió 1/B-világbajnokságon, tavaly pedig ott volt az A-csoportra készülő csapat bő keretében. Nem bánja, hogy nem játékosként szerepelhet az elit-vb-n?
– Amikor fiatalabb voltam, s az U16-ban játszottam, nyilván még a válogatottság lebegett a szemem előtt. Viszont érettségi után a tanulást választottam, kimentem Angliába egyetemre, és akkor a játék háttérbe szorult és a játékvezetés került előtérbe. Tudom, hogy az elmúlt években szép sikereket ért el a női válogatott, de bennem semmi hiányérzet sincs, ugyanis nagyon élvezem a játékvezetést. Jó döntést hoztam, amikor ezt választottam.

– Eddig arról beszéltünk, hogy vonalbíróként fúj, de fiú U16-os meccseken szokott vezetőbíróként is ténykedni. Mennyiben más a két feladatkör?
– Eléggé más, eleve a kommunikáció másfelé irányul. Vonalbíróként inkább a játékosokkal, a kapussal beszélek, míg ha középen fújok, az edzőkkel kommunikálok. Máshogy kell velük beszélni, és a tiszteletnek is másképp kell megmutatkoznia. Vonalbíróként hülyéskedhetek a centerekkel, hogy legyen egy jó buli, normálisan játsszunk, srácok, ne verd szét őt, légyszi – ezt vezetőbíróként már nem tehetem meg.

– Említette, hogy a jégkorongsportban nagyon kevés a női játékvezető. Van szándék rá a sportágban, hogy bővítsék a létszámot?
– Én azt tapasztalom, hogy itthon egyre többen akarnak hokibírók lenni, meglátták benne a lehetőségeket, például világbajnokságon fújhatnak. De ez összefügg azzal, hogy egyre több lány jégkorongozik itthon.

– Kézilabdázásban a francia Bonaventura ikrek női játékvezetőkként évek óta ott vannak a férfivilágversenyeken is. A jégkorongsportban megtörténhetne hasonló?
– Ezt egyelőre nem tudom elképzelni.

– Az A-csoportos világbajnokságon milyen célt szeretne elérni?
– Nekem nem az a célom, hogy a legjobb legyek, hiszen olyan játékvezetők lesznek ott, akik már fújtak több elit-vb-n és olimpián is. Nekem ez lesz az első, ezért a helytállás a cél. Nyilván szeretnék döntőt fújni, de akkor sem fogok összetörni, ha nem jön össze, hiszen elsősorban tapasztalatot szeretnék gyűjteni, és mindent magamba szívni, amit csak lehet.

– Merthogy a vb fontos állomás lehet afelé, hogy eljusson a milánói téli olimpiára...
– Így van, és nekem nagy álmom az olimpia. Azon dolgozom, hogy valóra váljon.

– Célja az is, hogy a jövőben meccset fújjon az Erste Liga rájátszásában?
– Mindenféleképpen. Ha nem is a következő idényben, de ha két év múlva megvalósulna, azzal elégedett lennék.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. március 11-i lapszámában jelent meg.)