Jégkorong: Erdély Csanád elsősorban magának akar bizonyítani Dániában

– Lezárult egy korszak, nehéz szívvel hagyja el a Hydro Fehérvár AV19-et?
– Dunaújváros után a második otthonom lett Székesfehérvár, 2011 óta egy évet töltöttem az Egyesült Államokban, azt leszámítva végig az akadémia vagy a felnőttcsapat kötelékébe tartoztam – felelte a Nemzeti Sportnak a dán Esbjerg Energybe igazoló csatár, Erdély Csanád. – Sosem felejtem el, milyen sikereket értünk el közösen: két éve nemcsak a rájátszás első körén jutottunk túl az osztrák bázisú ICEHL-ben, hanem egészen a döntőig meneteltünk, vagy éppen egymás utáni három évben is bejutottunk a playoffba, ezekre korábban nem volt példa. Meg hát itt váltam felnőtt játékossá. Tizenhét-tizennyolc éves korom óta a Fehérvár határozta meg a mindennapjaimat, innen jutottam el a válogatottba is. Hiányozni fognak a csapattársaim, ahogyan a Raktár utca hangulata is – bár remélem, az a légkör hamarosan „átköltözik” az Alba Arénába. Sosem könnyű döntés a váltás, legfőképp azért, mert igazából csak egy év múlva tudom megmondani, megérte-e.

– Ezek szerint egy évre írt alá?
– Igen, hosszabbítási opció nélkül. Ez a legegyszerűbb forgatókönyv.

– Mikor kereste meg az új csapata, az Esbjerg Energy?
– A májusi elit-világbajnokságon figyelt fel rám a klub általános igazgatója, ezután vették fel a kapcsolatot az ügynökömmel. Utána egy-másfél hét alatt kiderült, mindkét fél megtalálta a számítását. Többnyire egyébként észak-amerikai és finn légiósokat keresnek, minden bizonnyal egyedüli közép-európai leszek a keretben.

– Akadt más kérője is? Pletykaszinten például a Vas Mártonnal, Székely Csabával és Horváth Milánnal erősítő Briancont is emlegették.
– Ezt határozottan cáfolhatom, de más francia csapat felvette velem a kapcsolatot, s jelentkeztek Svédországból is. Próbáltam a legnagyobb szakmai előrelépési lehetőséget kiválasztani. Olyan helyre akartam kerülni, ahol kulcsjátékosként számolnak velem.

– Szakmai előrelépést említett, viszont a dán élvonalat alacsonyabban rangsorolják, mint az ICEHL-t, sőt Fehérváron is fontos szerepet játszott.
– A köztudatban valóban gyengébbként él, de más szemszögből éppen azt láthatjuk, az észak-amerikai ligákból, AHL-ből, ECHL-ből érkező légiósok sokszor Dániában vagy Norvégiában próbálnak szerencsét. Ott közelebb vannak a skandináv hokihoz, és ugródeszkának használhatják azt az állomást. Ugyanúgy, mint az ICEHL-ben, a Metal Ligaenben is negyvennyolc mérkőzésből áll az alapszakasz, utána a legjobb nyolc az egyik fél negyedik győzeleméig tartó párharccal dönt a végső sorrendről. Abban igaza van, hogy a Volánban is kulcsjátékos voltam, ám azt éreztem, be kell bizonyítanom – elsősorban magamnak –, más csapatban, külföldön is képes vagyok ugyanerre. Nem akartam a pályafutásom végén azon gondolkodni, „mi lett volna, ha…”

– Milyen szerepet szánnak önnek Dániában?
– Nyilvánvaló, külföldieket az első két sorába igazol minden csapat. Alapvetően szélsőként számolnak velem, de centert is tudok játszani, utánpótláskorúként is az voltam, ha valami – sérülés, betegség – közbejön, be tudok ugrani.

– Mit kell tudni az Esbjergről?
– Topcsapatnak számít a dán élvonalban, az elmúlt években rendre elődöntőt vagy döntőt játszott, 2016-ban és 2017-ben ráadásul bajnok lett. Korábbi játékostársam, Brady Shaw is játszott az együttesben, és csupa jót mesélt.

– Például?
– Például azt, hogy élhető a város. Nagyjából akkora, mint Székesfehérvár, kiváló kulturális lehetőségekkel, tehát nem egy kisváros vagy falu. A női kézilabdacsapata is az elithez tartozik, emlékezhetünk, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében előbb az FTC, majd a Győr ellen játszott. Tehát sportos település, ebben is emlékeztet Fehérvárra. Ráadásul az ország adottságai miatt kisebbek a távolságok, nem várnak rám tízórás buszutak…

– Járt már ott?
– Még nem, a felkészülés augusztus elsejével kezdődik, úgyhogy július végén költözünk ki, szeptember elején pedig már rajtol is az évad.