Fehérvár: öt légiós és egy magyar távozik a Volántól

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 22:44
Szélig Viktor hat távozó mellett öt hosszabbítót jelentett be a szurkolói ankéton (Fotó: Nemzeti Sport)
Szurkolói ankéton jelentette be a székesfehérváriak általános igazgatója, Szélig Viktor, hogy hatan távoznak, öten hosszabbítottak, egy új igazolás pedig csatlakozik az együtteshez.


Az már korábban kiderült, hogy az edzői stábban nem lesz változás a következő idényre a Volánnál, az eddigi legjobb alapszakasz-helyezés Kiss Dávid vezetőedzőnek, Tyler Dietrich másodedzőnek és Samuli Nordman kapusedzőnek is szerződéshosszabbítást ért.
 
A játékoskeretben azonban elkezdődtek az ilyenkor megszokott változások, a csapatvezetőség pedig már gőzerővel dolgozik azon, hogy a következő idénynek még ütőképesebb összeállítással vághasson neki a Volán. Szombaton az együttes új otthonában, az Alba Arénában rendeztek szurkolói ankétot, amelyen az általános igazgató, Szélig Viktor beavatta a jelenlévőket, hogyan halad a csapatépítés.
 

A svéd-magyar kettős állampolgár Nilsson Henrik távozásáról már lehetett tudni, hiszen – ahogy ő maga elmondta – legkisebb gyermekénél dia­béteszt diagnosztizáltak, ezért a családjával közösen úgy határozott, az a legjobb döntés, ha hazatérnek Svédországba. Rajta kívül még öten hagyják el a Volánt: az első számú kapus, Olivier Roy, valamint Carter Robertson, Daniel Leavens, Pascal Laberge és Vokla Roland.

Tizenegy játékosnak élő szerződése van a következő bajnoki kiírásra, míg öten (Joshua Atkinson, Tim Campbell, Markus Phillips, Anze Kuralt, Stipsicz Bence) meghosszabbították a kontraktusukat. Az idény elején a fiókcsapathoz, a FEHA19-hez szerződő Falus Ádám szintet lép, a 2024–2025-ös idényt már a Volánban kezdi. 

A HYDRO FEHÉRVÁR AV19 JELENLEGI KERETE
Kapus: Horváth Dominik
Hátvédek: Joshua Atkinson, Tim Campbell, Csollák Márkó, Falus Ádám, Kiss Roland, Markus Phillips, Stipsicz Bence 
Csatárok: Ambrus Gergő, Ambrus Csongor, Bartalis István, Hári János, Anze Kuralt, Magosi Bálint, Mihály Ákos, Németh Kristóf, Terbócs István, Vértes Nátán 

 

Legfrissebb hírek

ICEHL: végig hátrányban volt, s szorosan, de kikapott a Fehérvár a Salzburgtól

Jégkorong
22 órája

A pályán volt leánykérés a DVSC-meccs félidejében

Labdarúgó NB I
23 órája

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:14

Kiss Dávid: Szinte biztos voltam benne, hogy a Salzburg választ ki minket

Jégkorong
Tegnap, 9:01

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Megnyerte a harmadik találkozót, s bejutott az osztrák hokiliga rájátszásába a Volán

Jégkorong
2025.02.28. 21:52

Jégkorong: a fehérvári védekezés már rendben, a támadásnak kell javulnia

Jégkorong
2025.02.27. 11:00

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02
Ezek is érdekelhetik