Éljenek a csajok! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Nehéz szavakat találni pillanatokkal egy olyan mérkőzés után, amelynek utolsó negyven percében ülni sem lehetett az izgalomtól, nemhogy cikket írni. A végeredmény: női jégkorong-válogatottunk feljutott az elitbe, egyéves kihagyás után 2025-ben ismét a legjobbak között szerepelhet.

A csapat ereje és teljesítménye nem meglepetés, hiszen hosszú évek óta magas szintű szakmai munka folyik a női szakágban, de hogy a nehézségeket, az átmeneti időszakokat és az ellenfelek folyamatos fejlődését is figyelembe véve mégis érvényesítettük a papírformát – merthogy ez az volt – és visszajutottunk az A-csoportba, hatalmas fegyvertény!

Bizony voltak nehézségek, hiszen például a válogatott egyik, ha nem a legjobb játékosa (és csapatkapitánya), Garát-Gasparics Fanni nem sokkal a vébé előtt megsérült, csak a távolból figyelhette, ahogy társai sokszor igencsak megszenvedtek a nagyobbnál nagyobb helyzetek értékesítésével. Nem játszottunk gólzáporos meccseket, még Dél-Korea ellen sem, amelyet Norvégia például 8–0-ra intézett el, de pontosan annyi gólt lőttünk, amennyi kellett, a mindent eldöntő meccsen eggyel többet, mint a francia válogatott.

És igen, ez átmeneti időszak, nemcsak azért, mert 2019 óta most először szerepelt a női válogatott a divízió 1/A-ban, hanem azért is, mert a válogatott gerincét jelentő rutinos játékosok közül többen már nem öltik magukra újra a címeres mezt, őket pedig az utánpótlásból kell – és szerencsére úgy néz ki, lehet is – pótolni. Ezen a világbajnokságon négy olyan fiatal lépett jégre Pat Cortina csapatában, aki korábban még sohasem szerepelt felnőtt-világbajnokságon (és ebben a négyben nincs benne a 18 éves Révész Zsuzsa).

Az ellenfelek pedig szintén nem tétlenkednek. Ausztriával rendre ki-ki meccset játszunk, de láthattuk, Norvégia mekkora meglepetést szerzett egy olyan vébén, amelyen mindenki azt gondolta, az osztrák, francia, magyar hármasból jut kettő az elitbe. Nos, közülük csak egy jutott. Apropó, Norvégia! A Franciaország elleni parázs meccset végig a lelátóról nézte az északi ország válogatottja, és hangosan kiabálta a magyar szurkolókkal a „Ria, ria, Hungária!” rigmust – ehhez minden bizonnyal Mathea Fischernek is köze volt, aki Svédországban Odnoga Lotti csapattársa.

Száz szónak is egy a vége: gratulálunk, merthogy a válogatott mindenekelőtt elismerést érdemel. Na jó, egy kis pihenés és ünneplés is kijár a lányoknak, jövőre pedig ismét a legmagasabb szinten bizonyíthatnak, ami nemcsak a fejlődésük, de a 2026-os téli olimpia miatt is rendkívül fontos. De ne szaladjunk ennyire előre. Egyelőre csak éljenek a csajok!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!