Erste Liga: magyar edzőpáros veszi át a DVTK-t

Vágólapra másolva!
2024.04.15. 12:57
null
Fotó: DVTK Jegesmedvék
Láda Balázs lett a jégkorong Erste Ligában érdekelt DVTK Jegesmedvék vezetőedzője, a másodedzője pedig Galanisz Nikandrosz lesz.

A miskolciak hétfőn jelentették be, hogy a következő évadban két olyan szakember fogja irányítani a szakmai munkát, aki ezer szállal kötődik a klubhoz, „játékosként együtt értek el bajnoki címeket, ismerik a ligát, a magyar jégkorong közegét és játékosait”.

„A DVTK Jegesmedvéket a szívügyemnek tekintem. Belső motiváció vezérel, hogy sikereket érjünk el és ezért felvállaljuk a küzdelmet. A csapategység kialakítása és a taktika mellett az egyéni képességfejlesztésre is hangsúlyt fektetünk Nikával. Meg kell találnunk azt az utat, amivel újra sikeresek tudunk lenni” – mondta Láda Balázs, aki szülővárosában, Miskolcon tette teljessé játékos-pályafutását, 21 szezont játszott a felnőttcsapatban, nevéhez fűződik a klub történetének legtöbb lejátszott mérkőzése, négyszeres magyar bajnok, háromszoros Mol/Erste Liga- és kétszeres Magyar Kupa-győztes, valamint 25 alkalommal szerepelt a válogatottban. Visszavonulása után is a DVTK Jegesmedvék sikeréért dolgozott, az elmúlt három évben a felnőttcsapat általános igazgatójaként és utánpótlásedzőként.

Galanisz Nikandrosz 2015-ben érkezett Miskolcra kétszeres bajnokként Dunaújvárosból, 354 mérkőzést játszott a DVTK Jegesmedvéknél, további két alkalommal magyar bajnokságot, egyszer pedig Magyar Kupát nyert a csapat meghatározó tagjaként. Visszavonulása után a klub felnőttcsapatának másodedzőjeként kezdte meg edzői karrierjét, az utóbbi két évben Tokaji Viktor, illetve a most záruló szezon végén távozó Steve Kasper mellett dolgozott.

„Azt gondolom, hogy Miskolcon az infrastruktúra adva van a sikerhez és évről évre fejlődni akarunk, amivel én is abszolút tudok azonosulni. Nem utolsósorban a családom is nagyon jól érzi itt magát. Az előző két évben két különböző stílusú vezetőedző mellett sokat tanulhattam a hokiról, arról, hogy mennyire fontosak a részletek, hogyan menedzselik a játékosokat és azt, hogy miként gondolkodik egy vezetőedző. Bízom benne, hogy ezeket a tapasztalatokat felhasználva és hasznosítva sikeres munkakapcsolatunk lesz Balázzsal. Mind a ketten tökéletesen ismerjük a klubot, a játékosokat, a ligát, és tudjuk, hogy mi szükséges a sikerhez. Azt várom, hogy olyan csapat benyomását keltsük, amely strukturált, komplett és tagjai hatvan percig küzdenek egymásért és a címerért” – fogalmazott Galanisz.

A miskolci gárda az Erste Liga alapszakaszát a hetedik helyen zárta, majd a negyeddöntőben az első két brassói meccset megnyerve 4–2-es összesítéssel búcsúzott a későbbi bajnok Corona Brasovval szemben.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: ismét Dave MacQueen lett a Brassó vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
2025.02.27. 20:21

Jégkorong ob I: egymeccses eltiltást kapott a válogatott csatár

Jégkorong
2025.02.27. 13:46

Három klub ad játékost az alapszakasz álomcsapatába

Jégkorong
2025.02.25. 19:18

Jégkorong: véget ért az idény az FTC amerikai klasszisa számára

Jégkorong
2025.02.25. 11:11

Sofron triplájával döntő meccsre mentett a BJA HC az FTC ellen

Jégkorong
2025.02.23. 21:08

Az FTC és a DEAC került előnybe a jégkorong ob I elődöntőjében

Jégkorong
2025.02.21. 21:35

Megvannak a jégkorong ob I döntőjének időpontjai

Jégkorong
2025.02.20. 16:02

Az FTC másodszor is megverte az Újpestet, és ott van a jégkorong ob I elődöntőjében

Jégkorong
2025.02.18. 20:38
Ezek is érdekelhetik