A fiatal magyar női hokisok egyre jobbá válnak – Delaney Collins

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 09:05
Pat Cortina szövetségi kapitány segítőjeként Delaney Collins az olimpiai selejtezőre és a világbajnokságra készül a női válogatottal (Fotó: MJSZ/Vörös Dávid)
Kéthetes edzőtábor közepén jár a női jégkorong-válogatott, amelyben az utánpótláskorú lányok is részt vesznek. A három éve hazánban dolgozó kanadai másodedzőt, Delaney Collinst kérdeztük arról, lát-e előrelépést az elmúlt években, mivel foglalkoznak a táborban, és hogyan készülnek az olimpiai selejtezőre és vb-re.

Három éve azon dolgozik Delaney Collins, hogy a magyar női jégkorong-válogatott egyre jobb legyen. Másodedzőként, Pat Cortinát kiegészítve, vele együtt tervezi és végezteti el az előre megtervezett programot, amelynek eredményeként a 2023-as bramptoni kiesés után 2024-ben Klagenfurtban ismét kivívta az A-csoportban szereplés jogát a csapat.

„A női szakág rengeteget fejlődött az elmúlt három évben, és nem csak a felnőttcsapatra gondolok, hanem az utánpótlás-válogatottakra is. Olyan összhang alakult ki a csapattársak között, ami korábban nem mindig volt meg. Ezzel párhuzamosan az edzők és játékosok között is egyre jobb a viszony, nekem is sokat segít a megfelelő edzésprogramok kialakításában, hogy többet tapasztalok a közegből és jobban megismerem a játékosokat” – mondta Delaney Collins a Nemzeti Sportnak.

Nincs könnyű helyzetben a szakmai stáb, hiszen az elmúlt három évben generációváltás zajlott a női válogatottnál, és sokan, akik korábban alapembernek számítottak, szögre akasztották a korcsolyát. Természetesen a magyarországi utánpótlás és a merítési lehetőségek meg sem közelítik a sportág (és Collins) hazájáét, Kanadáét, mégis a legtöbb posztra sikerült megtalálni a fiatal, fejleszthető és fejlődni vágyó játékosokat.

„Őszintén úgy gondolom, hogy a fiatalok tovább emelik a női válogatott játékának színvonalát. Közülük többen nagyon jó képességűek, magas szinten játszanak, és nívós, külföldi ligákban fejlődnek hétről hétre. Az U16-os és az U18-as programunk is jól halad. Természetesen a munka még nincs befejezve, de öröm látni, ahogy a fiatalok egyre jobbá válnak” – magyarázta Collins.

Hogy nem a levegőbe beszél, jelzi, hogy az elmúlt években, 2021 óta csak egyszer esett ki az elitből a válogatott, ráadásul ha valaki, Collins tudja, mi kell a sikerhez a legmagasabb szinten, hiszen játékosként háromszor nyert világbajnokságot és kétszer lett ezüstérmes. Mióta Pat Cortinával átvették a csapatot, nyaranta is igyekeznek a lehetőségekhez mérten jégre vezényelni a lányokat. A múlt héten kezdődött az a kéthetes edzőtábor, amelyen nagyobb létszámú, ifikkel kiegészült csapattal gyakorolnak.

„Az első héten leginkább a korcsolyatudás csiszolására összpontosítottunk, hogy jobban mozogjunk, dinamikusabbak legyünk. Ezenkívül nagy hangsúlyt fektettünk a góllövésre, különböző játékhelyzetekben igyekeztünk ezt minél többször gyakoroltatni, mert a játék e szegmensében voltak hiányosságaink az előző vébén. Próbáltuk a négy a négy elleni játékot, hogy több hely legyen a jégen, és így könnyebb legyen a technikai adottságokat kibontakoztatni” – avatott be De­laney Collins.

Kemény idény és fontos megméretések várnak a női válogatottra 2024–2025-ben, először az olimpiai selejtezőn, aztán az elit-világbajnokságon kell helytállnia a csapatnak. Addig azonban még rengeteg a teendő, ráadásul hamarosan kezdődik a klubszezon, amikor már nehezebb időt találni arra, hogy a szakág krémje együtt készülhessen.

„Tisztában vagyunk vele, hogy az olimpiai kvalifikáció egyre közeledik, de nem az az elsődleges feladatunk, hogy annak rendeljünk alá mindent, hanem tovább kell haladnunk a kijelölt ösvényen, és lépésről lépésre előrébb jutni. Mindennap fejlődni akarunk, és ha ez sikerül, a lehető legfelkészültebben várjuk az olimpiai kvalifikációt és a világbajnokságot, addig pedig élveznünk kell az odáig vezető utat” – mondta a másodedző.

Az olimpiai selejtezőtornát egyébként Bremerhavenben rendezik február 6. és 9. között, a mieink a házigazda németekkel, Ausztriával, és egy selejtezőből érkező ellenféllel, vélhetően Szlovákiával küzdenek az ötkarikás kvalifikációért. A világbajnokságnak jövőre Csehország ad otthont április 9-től 20-ig.
 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik