Tusványos: ötvenéves mese a csíkszeredai hokiról

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
• Tusnádfürdő
Vágólapra másolva!
2024.07.27. 16:08
Fotó: Mravik Gusztáv
Legendás erdélyi jégkorongozók voltak a vendégei a 33. Tusványoson a Buzánszky Jenő Sportterasz utolsó panelbeszélgetésének, annak apropóján, hogy ötven éve érettségizett az első székelyföldi hokiosztály a csíkszeredai 1. számú Lyceumban (ma: Márton Áron Gimnázium).

Jelen volt Mezey Imre osztályfőnök mellett Albert Gábor, Antal Előd, Bartalis Lajos, Dénes Csaba, Gál Sándor, Máté István, Nagy Zoltán, Olti Antal, Ruzsa István is (legtöbben román válogatott játékosok, többen olimpikonok is), miként Aczél Péter László is, aki a visszavonulása után ikonikus erdélyi sportújságíró lett. S. Tóth János, lapunk vezető szerkesztője kérdezte őket, de szinte kérdezni sem kellett, csak úgy tört elő mindenkiből a nosztalgia.

„Ez a mi nemzeti sportunk itt Székelyföldön, és ebből az osztályból kerültek ki olimpiára a máig utolsó szeredai hokisok. Legközelebb talán csak akkor lesz szeredai hokis olimpián, ha Csíkszeredában rendezik a játékokat. Fantasztikus generáció volt, történelmet írtunk” – mondta Mezey Imre.

Albert Gábor pedig azt idézte fel: „Ha a mai gyerekek látnák, milyen felszerelésünk volt akkoriban, azt hinnék, hogy maszkabálba mentünk benne. De mi úgy örültünk annak is, és úgy megbecsültük, mintha a legmodernebb mai márkák közül való lett volna.”

 

 

Legfrissebb hírek

Behúzta a másodikat is a Gyergyó és a Csíkszereda

Jégkorong
2025.03.26. 19:46

Erste Liga: odahaza szaladt bele a késbe az FTC a Brassó ellen, hosszabbításban nyert a BJA Újpesten

Jégkorong
2025.03.13. 22:11

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

Korai góllal nyert a Csíkszereda a Liga 2-ben

Minden más foci
2025.02.25. 18:31

Most sem volt előny a hazai jég, a Brassó legyőzte a Csíkszeredát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
2025.01.07. 19:45

Ünnepi hajsza – kicsit másképp

Jégkorong
2024.12.26. 11:08

„Nem a kezdő tizenegyünk erősödött, hanem a keretünk” – ezért vezeti a Csíkszereda a román másodosztályt

Minden más foci
2024.12.19. 20:58

Román Kupa: búcsúztak a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2024.12.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik