„Álmodoztunk róla, sőt, tudtuk, hogy itt leszünk egyszer a válogatottban”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Pozsony
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 07:08
Három újonc is szerepel a válogatottban a pozsonyi olimpiai selejtezőn (Fotó: Vörös Dávid/MJSZ)
Egyre-másra rúgják be a magyar férfi jégkorong-válogatott ajtaját a szemtelenül fiatal játékosok. Már az áprilisi divízió 1/A-csoportos világbajnokságon is három újonc szerepelt a keretben, s az augusztusi olimpiai selejtezőn ugyanennyien léptek jégre. Közülük ezúttal Horváth Bencével és Horváth Alexszel beszélgetett az NSO Tv Pozsonyban.

„A csapat egyik felét kisebb koromban bámultam a vb-n, szurkoltam nekik, Varga Balázzsal meg például osztálytársak voltunk, Nemes Marci pedig a legjobb barátom – vele álmodoztunk arról, hogy egyszer itt legyünk a válogatottban. Tudtuk, hogy egyszer itt leszünk, de szerettünk volna minél hamarabb, s örülök, hogy velük élhetem ezt meg. Nagyon jót tesz a lelkünknek, hogy ennyire befogadó a közeg, és mi, fiatalok is egynek érezzük magunkat a csapatból” – mondta Horváth Bence, akit a magyar válogatott legjobbjának választottak a szlovákok elleni találkozón. 

A Finnországban légióskodó 20 éves csatárral többek között felidéztük a Pozsonyban zajló olimpiai selejtezőn eddig lejátszott két mérkőzést, a torna előtt a Lupa Beachen tartott csapatépítőt, és azt is elmondta, maradt-e még erejük az osztrákok elleni meccsre. 

Horváth Alex is arról beszélt, hogy nagyon befogadó a közeg, a Csehországban légióskodó 18 éves védő abszolút be tudott illeszkedni az együttesbe. A kazahok ellen még izgult kicsit, a szlovákok elleni meccset viszont már nagyon élvezte, s úgy érzi, mindkettőn odatette magát, meg akarta mutatni minden tudását. Videónkban azt is elmondta, hogy kihez fordul először a kérdéseivel a rutinos játékosok közül, milyen célokat tűzött ki maga elé ebben az idényben, s mit vár az osztrákok elleni mérkőzéstől.

A tizenhat éves Szongoth Dománnal a kazahok elleni összecsapás után beszélgettünk.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik