AMIT AZ IDÉNYRŐL TUDNI KELL
Az Erste Liga alapszakasza 36 fordulóból áll, mindegyik csapat négyszer játszik minden ellenfelével, kétszer hazai pályán, kétszer idegenben. A magyar bajnoki cím ezután külön „minirájátszásban” dől el. Az alapszakaszban a magyarországi együttesek egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakuló tabella első helyezettje automatikusan a legjobb négy közé kerül, a többi hat csapat pedig két győzelemig tartó párharcban küzd a továbbjutásért (a 2. a 7., a 3. a 6., a 4. az 5. helyezett ellen). Az elődöntő szintén az egyik fél második sikeréig tart, míg a magyar bajnoki fináléban három meccset kell megnyerni az aranyéremért. Ez idő alatt az erdélyi csapatok a romániai bajnokságban játszhatnak mérkőzéseket.
Az Erste Liga rájátszása ezt követően, március 9-én kezdődik. Középszakasz és rájátszás-kvalifikáció ezúttal sem lesz, a playoffban az alapszakasz első nyolc helyezettje folytathatja, az utolsó kettőnek véget ér az idény. Az Erste Liga rájátszásában a párharcok már négy győzelemig tartanak. Az elődöntő március 25-én kezdődhet, a finálé első meccsét április 8-án rendezik. Ha szükség van hetedik meccsre, annak április 19. az időpontja.
AZ ÁLLÁS | M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P |
1. Corona Brasov | 2 | 2 | – | – | – | 9–2 | +7 | 6 |
2. Budapest Jégkorong Akadémia | 2 | 2 | – | – | – | 11–9 | +2 | 6 |
3. DEAC | 1 | 1 | – | – | – | 7–4 | +3 | 3 |
4. FEHA19 | 2 | 1 | – | – | 1 | 6–5 | +1 | 3 |
5. UTE | 2 | 1 | – | – | 1 | 7–7 | 0 | 3 |
6. DVTK Jegesmedvék | 2 | 1 | – | – | 1 | 4–4 | 0 | 3 |
7. Dunaújvárosi Acélbikák | 1 | – | – | – | 1 | 3–5 | –2 | 0 |
8. Gyergyói Hoki Klub | 1 | – | – | – | 1 | 2–4 | –2 | 0 |
9. FTC-Telekom | 2 | – | – | – | 2 | 9–13 | –4 | 0 |
10. Sport Club Csíkszereda | 1 | – | – | – | 1 | 0–5 | –5 | 0 |
ERSTE LIGA – ALAPSZAKASZ
Szeptember 13., péntek
Corona Brasov–SC Csíkszereda 5–0
DEAC–FTC-Telekom 7–4
DVTK Jegesmedvék–FEHA19 2–1
BJA HC–UTE 5–4
Szeptember 15., vasárnap
FTC-Telekom–Budapest JAHC 5–6
UTE–DVTK Jegesmedvék 3–2
Gyergyói HK (romániai)–Corona Brasov (romániai) 2–4
FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák 5–3
Szeptember 20., péntek
17.30: SC Csíkszereda–DVTK Jegesmedvék
17.30: Corona Brasov–BJA HC
18.00: UTE–Dunaújvárosi Acélbikák
18.30: FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub
18.30: DEAC–FEHA19
Szeptember 22., vasárnap
14.30: FTC-Telekom–UTE
16.30: Corona Brasov–DVTK Jegesmedvék
17.00: Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC
17.30: SC Csíkszereda–BJA HC
17.30: FEHA19–Gyergyói Hoki Klub
Szeptember 27., péntek
17.30: SC Csíkszereda–UTE
17.30: Gyergyói Hoki Klub–DEAC
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–Corona Brasov
18.30: FEHA19–DVTK Jegesmedvék
18.40: BJA HC–FTC-Telekom
Szeptember 29., vasárnap
15.30: FTC-Telekom–Corona Brasov
17.30: SC Csíkszereda–DEAC
17.30: Gyergyói Hoki Klub–UTE
17.30: FEHA19–BJA HC
18.00: DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák
Október 4., péntek
17.30: Corona Brasov–FEHA19
17.30: Gyergyói Hoki Klub–Dunaújvárosi Acélbikák
18.00: UTE–DEAC
18.30: FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék
18.40: BJA HC–SC Csíkszereda
Október 6., vasárnap
16.30: Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák
17.00: UTE–FTC-Telekom
17.30: Gyergyói Hoki Klub–FEHA19
18.00: DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda
18.30: DEAC–BJA HC
Október 9., szerda
18.30: FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák
Október 11., péntek
18.00: UTE–Corona Brasov
18.30: FEHA19–SC Csíkszereda
18.30: DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–BJA HC
Október 13., vasárnap
15.30: FTC-Telekom–SC Csíkszereda
17.00: Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói Hoki Klub
17.00: UTE–DVTK Jegesmedvék
17.30: FEHA19–BJA HC
18.30: DEAC–Corona Brasov
Október 18., péntek
17.30: SC Csíkszereda–Gyergyói Hoki Klub
18.30: DVTK Jegesmedvék–DEAC
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–UTE
18.40: BJA HC–FEHA19
Október 20., vasárnap
17.00: UTE–BJA HC
17.30: Gyergyói Hoki Klub–SC Csíkszereda
17.30: FEHA19–DVTK Jegesmedvék
18.30: DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák
Október 25., péntek
17.30: SC Csíkszereda–FEHA19
17.30: Corona Brasov–UTE
17.30: Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék
18.30: FTC-Telekom–DEAC
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–BJA HC
Október 27., vasárnap
16.30: Corona Brasov–FEHA19
17.30: SC Csíkszereda–DVTK Jegesmedvék
17.30: Gyergyói Hoki Klub–UTE
17.40: BJA HC–FTC-Telekom
18.30: DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák
November 1., péntek
18.00: UTE–Gyergyói Hoki Klub
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–SC Csíkszereda
18.30: FEHA19–Corona Brasov
18.30: DVTK Jegesmedvék–FTC-Telekom
18.40: BJA HC–DEAC
November 3., vasárnap
15.30: FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub
17.30: FEHA19–UTE
17.40: BJA HC–Corona Brasov
18.00: DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák
18.30: DEAC–SC Csíkszereda
November 15., péntek
17.30: SC Csíkszereda–BJA HC
17.30: Corona Brasov–Gyergyói Hoki Klub
18.30: FTC-Telekom–FEHA19
18.30: DEAC–UTE
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–DVTK Jegesmedvék
November 17., vasárnap
15.30: FTC-Telekom–UTE
17.30: Gyergyói Hoki Klub–BJA HC
17.30: FEHA19–DEAC
17.30: SC Csíkszereda–Corona Brasov
November 22., péntek
18.00: UTE–SC Csíkszereda
18.30: FTC-Telekom–Corona Brasov
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói Hoki Klub
18.30: DVTK Jegesmedvék–FEHA19
18.40: BJA HC–DEAC
November 24., vasárnap
17.00: Dunaújvárosi Acélbikák–SC Csíkszereda
17.00: UTE–Corona Brasov
17.30: FEHA19–FTC-Telekom
17.40: BJA HC–DVTK Jegesmedvék
18.30: DEAC–Gyergyói Hoki Klub
November 29., péntek
17.30: SC Csíkszereda–DEAC
17.30: Corona Brasov–BJA HC
17.30: Gyergyói Hoki Klub–FTC-Telekom
18.30: FEHA19–UTE
November 30., szombat
17.30: Corona Brasov–DEAC
17.30: SC Csíkszereda–FTC-Telekom
17.30: Gyergyói Hoki Klub–BJA HC
December 1., vasárnap
17.30: FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák
18.00: DVTK Jegesmedvék–UTE
December 6., péntek
17.30: SC Csíkszereda–Corona Brasov
18.30: DVTK Jegesmedvék–BJA HC
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–FTC-Telekom
18.30: FEHA19–DEAC
December 8., vasárnap
16.30: Corona Brasov–Gyergyói Hoki Klub
18.30: DEAC–DVTK Jegesmedvék
December 18., szerda
18.30: FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák
December 20., péntek
18.00: UTE–SC Csíkszereda
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–Corona Brasov
18.30: FEHA19–Gyergyói Hoki Klub
18.30: DEAC–FTC-Telekom
18.30: DVTK Jegesmedvék–BJA HC
December 22., vasárnap
15.30: FTC-Telekom–SC Csíkszereda
17.00: Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC
17.00: UTE–FEHA19
17.40: BJA HC–Gyergyói Hoki Klub
18.00: DVTK Jegesmedvék–Corona Brasov
December 26., csütörtök
17.30: Gyergyói Hoki Klub–Corona Brasov
18.30: DEAC–UTE
18.40: BJA HC–Dunaújvárosi Acélbikák
December 28., szombat
17.00: UTE–FEHA19
17.30: Corona Brasov–SC Csíkszereda
18.00: DVTK Jegesmedvék–FTC-Telekom
18.30: DEAC–BJA HC
December 30., hétfő
17.30: SC Csíkszereda–Gyergyói Hoki Klub
18.00: UTE–FTC-Telekom
18.00: Dunaújvárosi Acélbikák–FEHA19
18.30: DEAC–DVTK Jegesmedvék
Január 1., szerda
17.30: Gyergyói Hoki Klub–SC Csíkszereda
Január 3., péntek
17.30: SC Csíkszereda–FTC-Telekom
17.30: Corona Brasov–DEAC
17.30: Gyergyói Hoki Klub–FEHA19
18.30: DVTK Jegesmedvék–UTE
18.40: BJA HC–Dunaújvárosi Acélbikák
Január 5., vasárnap
16.30: Corona Brasov–FTC-Telekom
17.00: UTE–BJA HC
17.00: Dunaújvárosi Acélbikák–DVTK Jegesmedvék
17.30: SC Csíkszereda–FEHA19
17.30: Gyergyói Hoki Klub–DEAC
Január 10., péntek
18.30: DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda
18.30: FEHA19–Corona Brasov
18.30: DEAC–Gyergyói Hoki Klub
18.30: FTC-Telekom–BJA HC
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–UTE
Január 12., vasárnap
15.30: FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék
17.00: UTE–Gyergyói Hoki Klub
17.00: Dunaújvárosi Acélbikák–FEHA19
17.40: BJA HC–Corona Brasov
18.30: DEAC–SC Csíkszereda
Január 17., péntek
17.30: SC Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák
17.30: Corona Brasov–UTE
17.30: Gyergyói Hoki Klub–FTC-Telekom
18.30: DEAC–FEHA19
18.40: BJA HC–DVTK Jegesmedvék
Január 19., vasárnap
16.30: Corona Brasov–FTC-Telekom
17.30: SC Csíkszereda–UTE
17.30: Gyergyói Hoki Klub–Dunaújvárosi Acélbikák
17.40: BJA HC–FEHA19
18.00: DVTK Jegesmedvék–DEAC
Január 24., péntek
18.00: UTE–DEAC
18.30: FEHA19–SC Csíkszereda
18.30: DVTK Jegesmedvék–Corona Brasov
18.30: Dunaújvárosi Acélbikák–FTC-Telekom
18.40: BJA HC–Gyergyói Hoki Klub
Január 26., vasárnap
15.30: FTC-Telekom–FEHA19
17.00: UTE–Dunaújvárosi Acélbikák
17.40: BJA HC–SC Csíkszereda
18.00: DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub
18.30: DEAC–Corona Brasov
Február 11., kedd
17.30: Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék
17.30: Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák
18.30: FTC-Telekom–DEAC
Február 12., szerda
17.30: Corona Brasov–DVTK Jegesmedvék
17.30: SC Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák
18.30: FEHA19–FTC-Telekom
18.40: BJA HC–UTE