Garát Zsombor: Marhára fájt, de inkább ilyenkor süljön így el, mint a világbajnokságon

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Pozsony
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 19:40
Garát Zsombor úgy véli, összességében jó tornát zárt a magyar válogatott (Fotó: Árvai Károly)
Kísért a múlt – ez jutott eszükbe a magyar férfi jégkorong-válogatott tagjainak, amikor a rendes játékidő utolsó percében egyenlítettek az osztrákok a pozsonyi olimpiai selejtezőtorna zárónapján. A mérkőzés után Garát Zsomborral és Szabó Bencével beszélgetett az NSO Tv.

„Szomorú volt megint ezt megtapasztalni, nekünk is marhára fájt, különösen az után, hogy három-nullára vezettünk. Egyébként jó játékot mutattunk, derekasan helyt álltunk mind a három meccsen, a szlovák egy nagyon más kaliberű ellenfél volt. Fájt az osztrákok elleni vereség, de már nem volt tétje, és inkább süljön el most így, készítsen fel minket a világbajnokságra, hogy amikor ott igazán fontos lesz, akkor a saját javunkra döntsük el a meccset” – mondta Garát Zsombor az NSO Tv-nek.

Videónkban a rutinos védő bővebben is értékeli a tornát, külön kitér a most bemutatkozott fiatalok teljesítményére is. Szabó Bence ugyancsak elmondta a véleményét az osztrákok ellen történtekről, felidézte a gólját, és ő is beszélt a három meccs tanulságairól.  

Jégkorong
2024.09.01. 16:33

Hárommal is vezetett, mégis kikapott a hokiválogatott a pozsonyi olimpiai selejtezőtornán

A magyar csapat ezzel negyedik helyen zárt a csoportjában.

JÉGKORONG
OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, POZSONY
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 4–3 (0–3, 1–0, 2–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Pozsony, 783 néző. V: Campbell (kanadai), Frandsen (dán), N. Briganti (amerikai), Ondracek (cseh)
AUSZTRIA: Höneckl, (Vorauer) – Nickl, Wolf / Reinbacher (1), Heinrich / Maier (1), UNTERWEGER (1) / Zundel, Stapelfeldt – Nissner, Wukovits, Thaler / Schneider, Kasper, ZWERGER 2 (1) / Baumgartner, HAUDUM 2 (1), M. Huber / Rohrer, Ganahl, P. Huber. Szövetségi kapitány: Roger Bader
MAGYARORSZÁG: BÁLIZS – Hadobás (1), Nilsson / Garát, Ortenszky / Kiss R., Horváth A. / SZABÓ B. 1 – Erdély Cs., BARTALIS I., Horváth Bence / Ambrus G. (1), SEBŐK (2), GALLÓ 1 / Nemes, Szongoth, Mihály Á. / Varga B. (1), Papp 1, Terbócs. Szövetségi kapitány: Majoross Gergely
Kapura lövések: 40–26
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 5/0
MESTERMÉRLEG
Roger Bader: – Az első harmadban küzdeni tudásban a magyar csapat egyértelműen fölénk nőtt. Sokat lőttek, megnyerték a párharcokat, megérdemelték a vezetést. A másodikban már jobban játszottunk. Jó tapasztalat, hogy küzdőszellem nélkül nem érdemes hokizni, de örülök, hogy megváltoztattuk a hozzáállásunkat meccs közben.
Majoross Gergely: – Sokkal jobban álltunk bele a meccsbe, mint az osztrákok, több energiával játszottunk. Meg is tudtunk lépni, háromgólos előnyt harcoltunk ki. A második harmadra felszívta magát az ellenfél, nehéz eldönteni, hogy fizikai vagy mentális okai voltak annak, hogy nyomás hatására sok korongot elveszítettünk. Kiegyenlített meccs volt. A harmadik harmadban túl passzívak voltunk, a szétlövésben meg nem volt szerencsénk.

KÉSŐBB
18.00: Szlovákia–Kazahsztán

KORÁBBAN
1. forduló, csütörtök
Kazahsztán–Magyarország 5–2
Szlovákia–Ausztria 2–1
2. forduló, péntek
Kazahsztán–Ausztria 2–1
Magyarország–Szlovákia 3–7

Legfrissebb hírek

Jégkorong: hosszabbított a Fehérvár amerikai csatára

Jégkorong
15 órája

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
17 órája

Tizenegy meccs, hat gól. Még az idényben megdönti Ovecskin Gretzky csúcsát?

Amerikai sportok
19 órája

Hoki: két magyar bronz az osztrák rájátszásban, erdélyi sikerek itthon

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:57

Behúzta a másodikat is a Gyergyó és a Csíkszereda

Jégkorong
2025.03.26. 19:46

Gyász: elhunyt Jakabházy László, korábbi olimpikon jégkorongozó

Jégkorong
2025.03.26. 16:41

Kialakult a Jegesmedvék szakmai stábja a következő idényre

Jégkorong
2025.03.26. 15:21

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
2025.03.26. 13:59
Ezek is érdekelhetik