75 éves Palla Antal, a legendás magyar jégkorongozó

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.17. 13:50
Palla Antal 75 éves lett (Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong)
December 17-én lett 75 éves Palla Antal, a magyar jégkorong halhatatlanja.

A jégkorongszövetség a következő szavakkal méltatta a kiválóságot:

„A magyar jégkorongsport »alattvalója«. Pedig a BVSC, majd a Volán játékosa igazi virtuóz volt. Ennek ellenére halk szavú, akinek ritkán hagyta el egy egész mondat a száját, de ha elhagyta, akkor arra oda kellett figyelni. Élete legemlékezetesebb mérkőzésén az 1983-as budapesti világbajnokságon olyan gólt ütött Kínának, hogy akik látták, sosem feledik. Utána – örömében – szinte felmászott a pályát körül vevő plexire. Amikor abbahagyta a játékot, volt minden. Klubedző, szövetségi kapitány, másodedző, szertáros, technikai vezető, köszörűs, statisztikus, weblapszerkesztő, gazdasági vezető. A lényeg az, hogy imádott sportága körül tevékenykedhessen. Mert mint mondja: »A jégkorong az életem!«

A felnőttválogatottban 1969 és 1988 között szerepelt. Pályafutása lezárása után többször is irányította az Alba Volánt, valamint dolgozott a magyar felnőtt- és utánpótlás-válogatottaknál is.

 

Legfrissebb hírek

Hoki: két magyar bronz az osztrák rájátszásban, erdélyi sikerek itthon

Utánpótlássport
5 órája

Behúzta a másodikat is a Gyergyó és a Csíkszereda

Jégkorong
6 órája

Gyász: elhunyt Jakabházy László, korábbi olimpikon jégkorongozó

Jégkorong
10 órája

Kialakult a Jegesmedvék szakmai stábja a következő idényre

Jégkorong
11 órája

Jégkorong: bő felkészülési keretet hirdettek a hazai U18-as vb-re

Utánpótlássport
14 órája

Garát-Gasparics Fanni ürességet érzett az elvesztett olimpiai selejtező uitán

Jégkorong
2025.03.25. 16:21

Jégkorong Erste Liga: a Brassó első sorára fokozottan figyelnek a gyergyóiak

Jégkorong
2025.03.24. 09:42

NHL: ismét hétig jutott a Los Angeles Kings

Amerikai sportok
2025.03.24. 07:03
Ezek is érdekelhetik