ICEHL: nagy csatában tartotta otthon a pontokat a Fehérvár

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
Vágólapra másolva!
2024.12.04. 21:37
Nagyot küzdve nyert a Fehérvár (Fotó: Hydro Fehérvár AV19)
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata szerda este a Ljubljanát fogadta az osztrák központú hokiligában, az ICEHL-ben. A kiélezett találkozón nagyot küzdve, a végén hősiesen védekezve nyert a Volán.

Zebraday tematikája volt a mérkőzést körülvevő programoknak, avagy a játékvezetők, a „zebrák” kerültek reflektorfénybe, még a Volán kabalaállata, az ördög is zebracsikós szerelést húzott. Ha már mezek, szerdán a Ljubljana ellen debütált a Fehérvár idei adventi dressze, amelyet a játékosok gyermekei álmodtak meg.

Kiss Dávid és stábja az Olimpija ellen továbbra sem számíthatott Sebők Balázs, Erdély Csanád, Chase Berger és Kiss Roland játékára, azonban Martin Stajnoch visszatért. Akadt egy debütáló is hazai oldalon, a felnőtt válogatottba is meghívót kapó, az Erste Ligában már a FEHA19 színeiben bizonyító Horváth Donátot is nevezték a kék-fehérek.

Az első harmad visszafogott iramot hozott, az első perceket a Volán uralta, ezt követően kiegyenlített játékot láthattak a nézők. Azonban a kezdeti fölény elég volt arra, hogy a Fehérvár megszerezze a vezetést, a negyedik percben Hári János, Ambrus Gergő, Anze Kuralt volt a korong útja, a szlovén támadó pontos lövéssel vette be a Ljubljana kapuját.

A középső harmad első felében Luka Kolin kapuja előtt több helyzet is adódott, de ezek kimaradtak. Aztán hét perccel a játékrész vége előtt emberelőnyben egyenlítettek a vendégek, Kale Kerbashian lépett ki a védők mögül és Ramus Reijola lábai között a kapuba lőtt. Ezt követően Bartalis István szerezhette volna meg ismét a vezetést, de a lepkés kesztyűben kötött ki a pakk.

A harmadik harmadban próbált nyomást gyakorolni ellenfelére a Fehérvár, és ez négy perc eltelte után meghozta az eredményt, Cameron Gaunce lövése csúszott át Kolinon. A szlovén kispad les gyanúja miatt visszanézette a gólt, ám a találat érvényes maradt. Rákapcsolt a Ljubljana, Reijola nem unatkozott, Rok Kapel szerencsére csak a kapuvasat találta el. A hazai ellentámadásokban is volt bőven veszély, Rasmus Kulmala járt a legközelebb a gólhoz, azonban Kolin védett. A végén beszorult a Fehérvár, de Reijola védésekkel, valamint fontos blokkokkal sikerült megőrizni az egygólos előnyt, a

Hydro Fehérvár AV19 továbbra is tapad a Bolzanóra.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén) 2–1 (1–0, 0–1, 1–0)
Alba Aréna, 2946 néző. V: Ofner, Fichtner (mindketten osztrákok), Jedlicka, Durmis (mindketten szlovákok)
FEHÉRVÁR: REIJOLA – Atkinson, Campbell / GAUNCE 1, Messner (1) / Sipsicz, Stajnoch / Horváth Donát – AMBRUS G. (1), HÁRI J. (2), KURALT 1 / Cheek, Bartalis, Brown / Magosi, Kulmala, Terbócs / Dobos, Németh K., Mihály Á. Edző: Kiss Dávid
LJUBLJANA: Kolin – Masic, Atwal / Gregorc, Ege / Cosic, Crnovic / Hebar, Kumanovic – Sabolic (1), KERBASHIAN 1, Tomazevic / Mahkovec, Simsic, KAPEL / Zajc, Bicevskis, Lavoie / Mehle, Bericic, Sodja. Edző: Antti Karhula
Kapura lövések: 31–20. Emberelőny-kihasználás: 1/0, ill. 1/1

 
ICEHL 2024-2025 ÁLLÁSA (6.)MGYHGYHVVL–KGkP
1. Bozen Südtirol23154482–50+3253
2. Fehérvár AV192317676–45+3151
3. Graz23142771–56+1544
4. Linz231231774–63+1143
5. Salzburg201214379–57+2242
6. Klagenfurt231023877–73+437
7. Olimpija Ljubljana238411057–61–433
8. Villach228221077–72+530
9. Vienna Capitals237221255–63–827
10. Pustertal Wölfe247121474–86–1225
11. Asiago256221572–94–2224
12. Innsbruck235221446–85–3921
13. Vorarlberg23521648–83–3517

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik