A sportág nemzetközi szövetsége (IIHF) saját hatáskörben már döntött, hogy az ukrajnai háború miatt a 2025/26-os idényben sem engedi indulni az orosz és fehérorosz válogatottakat és klubokat, ugyanakkor az orosz férfi és női válogatott már korábban kiharcolta az ötkarikás indulás jogát, így ügyükben a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), valamint az olasz szervezőknek is döntő szavuk van. Azzal is megváltoztak a körülmények, hogy a német Thomas Bach helyett a zimbabwei Kirsty Coventry lesz júniustól a NOB elnöke, ő pedig nem híve a kizárásoknak.
A TASZSZ orosz hírügynökséggel a témában járatos forrás azt közölte, hogy az IIHF-nek sürgősen döntést kell hoznia a milánói-cortinai szereplésről, mert nemcsak a csapatok, hanem a szurkolók is bizonytalanságban vannak, például mikorra, mely mérkőzésekre vegyenek jegyet, miként tervezzék meg utazásaikat. Ha az oroszok mégsem indulhatnak, akkor a francia férfi és női csapat lesz a beugró.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban állnak a NOB-bal. Az ukrajnai háború első évében az orosz sportolók semmilyen nemzetközi versenyen nem vehettek részt, ugyanakkor több sportágban ezt a tiltást feloldották, de csak egyéni versenyzők esetében, akik semlegesként indulhattak, például a tavalyi párizsi olimpián is.